Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1

1936-11-14 [151]

Budapest, 1936. november 14. ¥ XvScil'évf6^ml~ií&l~l2ém"~ F d V A R 0 S A FŐVÁROS MUNKARENDJE Szendy Károly, Budapest székesfőváros polgármestere szombaton délben fogadta a fővárosi lapok rovatvezetőit, hogy tájékoztatást adjon a főváros munkaprogramjáról és általános érdekű kérdéseiről. A polgármester elsősorban a három hétig tartó közgyűlésről beszélt, megemlitve azt, hogy ezen a főváros érdekét szolgáló sok értékes javaslat és inditvány hangzott el, amelyeket a legnagyobb készséggel fo­gadott s amelyeket a lehetőség szerint meg is fog valósitani 0 A polgár­mester szerint most a fővárosnak egyik legaktuálisabb kérdése, az alpol­gármesteri ós tanácsnokok választása, valamint a kinevezések megejtése 0 Pontos időt még nem tudott mondani, de minden valószinüség szerint az al­polgármesteri választást december 9-én, a tanácsnoki Választást december 16-án fogják megejteni, Mindent el fog követni, hogy a kinevezése:-: ás, még ebben az évben, karácsony előtt megtörténjenek, bár a kinevezések meg­ejtése nagy nehézségekbe ütközik? mert a költségvetési vita folytán a fő­város adminisztrációja nagyon el volt foglalva, ez pedig sok munkát és alapos előkészületeket igényel, annál xs inkább, mert bár a kínevezések teljesen a polgármester hatáskörébe tartoznak, mégis súlyt helyez arra, hogy az autonómia véleményét is meghallgassa,. A főváros munkaprogrammjának elvégzésére a fővárosnak két­ségkívül kölcsönre lesz'majd szükséges Ennek a kölcsönnek azonban jónak és olcsónak kell lennie. Az idő most ilyen kölcsön felvételére nem alkal­mas, de a fővárosnak nincs is sürgősen szüksége erre ugy, hogy kivárhat­ja a kedvez:j5jidőt, Etekintetben a polgármester hivatkozott az OTI-tól felvett harminc milliós kölcsönre, amelyet teljes százszázaléknyi összeg­ben kapott meg és öt és félszázalékos amortizációval törleszti; Ebből a kölcsönből egyébként még mindig 13 millió pengő áll a főváros rendel­kezésére. Kijelentette a polgármester, hogy most is ehhez hasonló ked­vező kölcsön felvételére törekszik.., A polgármester ezután rátért a szanálási ügyekre. Ezzel kapcsolatban megállapította, hogy a szanálás hatását és eredményét be kell verni, mert ahhoz, hogy helyes következtetéseket vonhassunk le, legalább egy év eredményét kell ismerni. Ha az ügyek kedvezően alalculnak, és megfelelő fedezet lesz, első gondja,h-zgy a szanálás által ütött sebe­ket gyógyítsa be. Ehhez azonban mindenekfelett pénz kell. Ez áll a Bszkrt tarifaügyére és az alkalmazottak fizetésemelésére is. Ennél a kérdésnél azonban mindig szem előtt kell tartani azt, hugy elsősorban a felmerült kiadásokra kell fedezetről gondoskodni, Megállapította a polgármester, hegy a közgyűlésen elhang­zott bírálatok egyik se se kifogásolta azt, mintha a főváros kiadása túl­zót tmértékü lett volna, - sőt ellenkezőleg, minden oldalról azt kívánták, hogy a főváros alkalmazottainak fizetéseit emeljék fel,a közlekedési esz­közök viteldijait pedig szállítsák le. Ezt azonban természetesen csak a bevételek fokozásával lehet elérni, sajnos azonban a bevételek foko­zására vonatkozólag nem igen hangzott el érdemleges indítvány,. Kétségtelen, hogy a törvény értelmében az üzemeknek az az elsőrendű kötelessége, hogy a főváros közönségét legjobban és legol­csóbban szolgálják ki és jövedelmeikből a főváros saját háztartási céljai] ne vonjon el túlzott mértékben nagyobb összegeket, A helyes elv azon­ban az, hogy az üzemek a főváros háztartása részére legalább a befek­tetett összeg kamatait fizessék be. Ha az a helyzet, hogy tulajdonképpen csak az elektromos üzem alimentálja a főváros háztartását, amig a töb­biek ehhez alig járulnak érdemleges összeggel hozzá a A főváros közönsé­gének azonban nem szabad elfelejteni azt, hogy a főváros kiadásait min­den körülmények között fedezni kell és ha ez nem sikerül indirekt uton, akkor azt magasabb adózás alakjában kell megszerezni^ Nyilvánvaló, hogy Í az üzemi tarifák megállapításánál figyelemmel kell lenni a polgárság teherbíró képességeire is, de ebben a tekintetben külföldi öeszehason­A.litások nem mindig adnak helyes képet# /Folyt, köv >/

Next

/
Thumbnails
Contents