Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1
1936-11-12 [151]
§ § A Magyar Országos Tudósító jelenti : A Nemzeti Egység Pártja pestszenterzsébeti szervezete november 11-én tartotta nagyválasztmányi gyűlését dr c Nagy Ort>án gazdasági főtanácsos elnökletével- Az ülésen lelkes beszédes mondott a budapestkörnyéki kerület népszerű képviselője, Boczonédy-Szabó Imre, aki a kormány politikáját ismertette. A nagyválasztmány táviratilag üdvözölte az uj miniszterelnököt, Darányi Kálmánt és Kozma Miklós belügyminisztert, Az ülés a kormány éltetésével ért véget, /p/ CSEND ŐRSÉG ELFOGTÁK A MÁRIAREMETEI KEGYSZERTOIVAJÓKAT, A pesthidegkuti csendőrség pár nappal ezelőtt elfogta- Simon Lajos,Simon György napszámos, Áts József magántisztviselő és Fehér István fényképészsegéd, kispesti lakósokat, akiket a máriaremetei templom és kegyszereinek ellopásával gyanusitotto A nyomozás adata?, szerint tettesek a szentségtartót összetörték és a Teleki-téren .ismeretlen egyénnek 115 pengőért eladták. A tettesek tagadásban vannak, a beszerzett bizonyítékok alapján azonban átadták őket a pestvidéki leírt ügyeszségnek./MOT/ —-H.-iLÁLOS BALESET* Kaszás András 36 éves kisterenyei bányász a Kisterenyéhez tartozó koszénbárya főtárójában dolgozott. Munkaközben kő zuhant rá és agyonütötte. Kaszád nyomban meghaltc/MOT/ --»3ETÓ'!ÉSc Az éosai református templom ajtaját ismeretlen tettes álkulccsal fslnyitotta 3 • templomban elhelyezett perselyeket feltörte és abból kb 40-50 pengőnyi készpénzt ellopott. A csendőrség az ügyben nyomozás b ind 1 bott t /MOT/ — -GYILKCSSÁG. Kiöslrics László 63 éves ny. hajókormányos, mohácsi lakost ismeretlen tettesek meggyilkolták és holttestét Mohács város határéban, a Harci tanya közeiébon a Dunába dobták. A gyilkosságot csak akkor fedezték, fél, amikor Kicserics holttestét a Dunából kifogták,, A holttest fején egy tompa tárgytól eredő ütés van, amely nem látszik halálosnak, nincs kizárva tehát, hogy eszméletét vesztette ás igy élve dobták a Dunába,. A csendőrség a legsrélyesebb nyomozást indította meg a tettesek kézre ker ités érc »/MOT/ »««•-*• -INGYENES MUNKAKÖZI TTTÉS. A budapesti hatósági munkaközvetítő november 11-i kimutatása szerint az eL mult héten elhelyezett 689 egyént. Jelenleg foglalkozást kaphat 256 egyén éspedig 182 ipari szakmunkás, 15 betanult gépmunkás és gyári segédmunkás, 10 gyári és egyéb napszámos, 12 szolga, kifutó, kocsis. 2 ügynök, 11 háztartási alkalmazott és 24 tanonc. Hadigondozottak részére bejelentett munkahelyek száma: 120 éspedig 15 gyárimunkás, napszámos, 9 szer számlakatos, 9 szerszámesztergályos, 10 szer számmarós,, 5 szerszámköszörüs, 1 műszerész, 10 idomszerész, 1 villanyszerelő, 5 vas- és fémesztergályos, 2 textilvéső és hengernyomó, 24 fonó, szövő,, orsózó, cérnázó, 5 molnár, 1 mészáros hentes, 13 fehér nemüvarrónő, 10 szövő-fonó tanuló. - Foglalkozást keres összesen 5168 egyén, éspedig 2439 ipari szakmunkás, 1092 betanult gépmunkás és gyári segédmunkás, 615 gyári és egyéb napszámos, 277 szolga, kifutó, kocsis, 182 magántisztviselő, 185 kereskedelmi alkalmazott, 6 ügynök, 222 állandó, 158 kisegítő háztartási alkalmazott, 14 tanonc»/M0T/B.