Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1

1936-11-12 [151]

—A VÖRÖS KERESZT JAVÁRA DÍSZELŐADÁST RENDEZ A SZOMBATON MEGNYÍLÓ FŐVÁROSI ORFEUM. A Király Szinház épületében november 14^-én, szombaton este megnyiló Fővárosi Orfeum igazgatósága arról értesítette a Magyar Vörös K ereszt elnökségét, hogy a megnyitó előadást ünnepélyes keretek között fogják megrendezni és ezen előadás jövedelmét a Magyar Vörös Kereszt egészségügyi és emberbaráti nemes céljaira ajánlják fel.A Vö­rös Kereszt elnöksége a Fővárosi Orfeum igazgatóságának bejelentését köszönettel fogadta és tekintettel az idő rövidségére, a Magyar Vörös­Kereszt Országos Elnöksége ezúton kéri összes kerületi választmányait, fiókjait, tagjait és pártolóit, hogy az előadáson a nemes célra való tekintettel minél nagyobb számban szíveskedjenek megjelenni. /MOT/B, Pro domo: A Magyar Vörös Kereszt Egylet külön is tisztelettel kéri a hir teljes szövegében való szives közlését. —-ÁSVÁNY JÓZSEF ELŐADÁSA. AZ irányított nemzetgazdaságról tartott elő­adást szerdán este a a mérnökök nagy társasága, többországgyülési képviselő, továbbá a gazdasági élet számos kiválósága előtt A s v á n y József gépészmérnök. Kifejtette, hogy az egész világon kialakuló Önel­látásra törő gazdaságpolitika idején meggondolandó, hogy a magyar nemzet­gazdaságnak irányítása, mind nemzetgazdasági, mind világgazdasági vonat­kozásban nem indokolt-e, illetve mennyiben szükséges. Foglalkozott a ma­gyar nemzetgazdaság helyzetével és rámutatott, hogy hazánkban még hiány­zanak azok az ábfogó intézkedések, melyek az ipar, mezőgazdaság es ke­reskedelem összeraliködését szabályozni hivatottak. Ismertette az állami irányítás alatt működő Külkereskedelmi Hivatal nagyertókű munkásságát, : mellyel gazdasági életünk fellendülésén hatékonyan közreműködik. A termelés fokozását a nemzetgazdaság átszervezésében, racionálisabbá tételében látja, amihez azonban elsősorban a fogyasztó­képe ss -jg növelése szükséges. Az Irányított nemzetgazdaságban nagy sze­rep vár a szakemberekre, igy elsésoroan a mérnökökre. /MOT/n. —-A HUNYADIAK HOLLÓS CÍMERE". A Magyar Történelmi Társulat november 19-én, csütörtökön délután öt órakor a Magyar Tudományos Akadémia heti üléstermében tartandó ülésén dr. Fest Sándor olvassa fel "A Hunyadiak hollós címere" cimü tanulmányát./ííOT/B. SIREI'LÉKEOSZORUZÁSv A csepeli evangélikus fiókegyházközség vezető­sége megható jelét adta a hálának és kegyeletnek a Farkasréti-temetőben, ahol november 10,-én délután félőt órakor, ugyanazon egyház fennállása 25. évfordulója megünneplésének folytatásaként megkoszorúzta az egyház megalapítójának és első lelkészének: néhai Masznyik Gyulának, a volt brassómegyei főesperesnek síremlékét, Hauschild Ernő egyházfelügyelő emlékbeszédet, Várad! Lajos lelkész imát, Petrovics Pál lelkész pedig a gyászoló család nevében köszönetet mondott./MOT/B, MÜVE IZESTÉLY. A Magyar Művészek és írók Egyesülete szerdán a Teréz­városi Kaszinóban nagy és előkelő közönség előtt rendezte idei második müvészestélyét, amelyen Gerő Rózsi énekszámokkal, Hoffmann Pál cselló­játékkal, jjeosfalvi Helén, Bódy János, Remete György és Erdőssy István egy-egy felolvasással szerepelt. Igen nagy sikere volt Hárs Lászlónak, aki verseit adta elő, ugysz; intén Oszkár bácsinak, aki egy bájos keleti . mesével szórakoztatta a hallgatóságot,/liOT/B. u NARAY AÜRLL KIÁLLÍTÁSA. A iüterem /IX.,Kossuth Lajos-u.12.félemelet/ helyiségeiben november 15-én, délelőtt 11 órakor nyilik meg N á r a y ol < Ali T*Á1 fp n+. nmiiuA n 7 1H á 11 i t.á aa . A I(YP /R _ 4

Next

/
Thumbnails
Contents