Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1
1936-11-12 [151]
Budapest, 1936. november 12. \\ fiú XVIII .évfolyam 259.szám. /Az Országos Mezőgazdasági Kamara közgyűlése. Folytat ás e 2 f / Ha igy vizsgáljuk a dolgot, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a gazdasági jelzőszámok jobbrafordulását a magyar falu ezidószerint még alig érzi. A többoldalról hangoztatott fellendülés hatása a magyar faluba még nem ért el. De nemkevésbbé okoztak csalódást az annyira jónak b< harangozott terméskilátások sem. A földmivelésügyi minisztérium leg utolsó termésbecsléséből már tudjuk, hogy a folyóevi búzatermés mennyi-^ sége csak három százalékkal haladja meg a múltévit, a rozstermes két s zalaiakkal kevesebb a tavalyinál, az árvatermes is csak négyisfél százalékkal több, a Zabtermes pedig ugyanannyi, mint a multévi, Minthogy a gabonatermés szántóföldünk területének több mint ötven százalékát fog™ lalja le, láthatjuk, hogy ezen a területen, tehát a szántóföld több mint a felén, a terméshozam egyáltalán számbavehető mértékben nem haladta meg a múltév it. A kukorica es a burgony a- termeshozam már lényegesen jobb az előző évinél, sőt határozottan jónak mondható, aminthogy egynehány egyob terményből is jó termésünk volt. Ezeknél azonban több_ nyire az áralakulás kedvezőtlen és igy például a burgonyánál, bármennyire kielégítő is a terméshozam, a termelő a multévi árnak csak a felét kaphatja és igy végeredményben össz-bev éte le nem növekszik. Mindezele t osak azért érintettem, mert kézzelfogható bizonyítékát akarom nyújtani azon kombinációk alaptalanságának, amiket egyes oldalakról a mezőgazdaság prosperitását illetően támasztottak. Szinte fantasztikus közlemények jelentek meg arról, hogy a magyar gazda ez idén milyen horribilis bevételi többletekkel fog rendelkezni és nem minden sugalmazás nélkül azt is beharangozták, hogy ilyen körülmények között feleslegessé válik a gazdaadósságok rendezésére irányuló bármiféle további intézkedés. Ez annyira komolytalan és annyira átlátszó beállítás, hogy ezzel nem is tartom érdemesnek ehelyütt foglalkozni, s ezért inkább az ellen vagyok kénytelen tiltakozni, hogy ebben az agrárországban meg mindig akadhat olyan sajtó, amely az agrárkérdések tárgyalásánál a legcsekélyebb hozzáértést ós tárgyilagosságot is nélkülözi, A megértésről pedig nem is beszélek. Mecsér Endre ezután a termés értékes it és ről beszélt, hangsúlyozván, hogy beteljesedett a búzával kapcsolatban az a gazdaklváns ág, hogy a buza ára semmivel sem lehet alacsonyabb amultévinél. A kormány által elsőizben megállapított minimális búzaárak 40 fillérrel magasabban Indultak az előző évinél. A világpiaci jelenségek pedig ennek az árnak jelentős felemelését is lehetővé tették. Hangsúlyozta, hogy fokozottabban kellett számítani a mezőgazdasági szövetkezetek közreműködésére, egyrészt, hogy a termésfelesleg minél nagyobb részét felvegyék, másrészt, hogy az erős kínálat folytán lemorzsolódó árakból lehetőleg minden fillért megmentsenek a gazdakö zöns ég részére. Ez a szövetkezetek elleni támadásoknak ujabb lendületet adott, hangsúlyozta azonban Mecsér Endre, hogy a mezőgazdaság önvédelmi harcában elsősorban a szövetkezetek közreműködésére van szükség.A kamara továbbra is a szőve tke zetekrekiván támaszkodni és azok kiépítéséért mindent meg fog tenni. El kell ismerni a kereskedelemnek fontos hivatását, le kell azonban szögeznem - mondotta «, hogy a mezőgazdaság ebben az önvédelmi harcában soha nem lép fel' támadóan, soha nem tér le a tárgyilagosság utjárólo Világszerte megállapított tény, hogy a mezőgazdaság a gazdasági válság elleni küzdelmét leginkább a szövetkezeti tömörülésben tudja sikeresen felvenni, Ezután a külkereskedelmi kérdések vonatkozásairól beszélt, mondván, hogy az európai országok legélesebb elzárkózó politikája sem tudja meggátolni azt, hogy a magyar termények Európa majd minden országának piacaira utat találjanak. Ennek folyománya, hogy terméstööbletünket kevés kivétellel majdnem minden terményből el tudjuk helyezni, kivitelünket még a mai nehéz viszonyok között is fokozni tud j uk oly mértékigj hogy'egyes országok viszonylatában kiviteli mérlegünk jelentősen megjavult. A magyar mezőgazdaság legőszintébb óhaja volna, ha az egyes országok felé állandóbb jellegű megállapodást sikerülne kötni, amely a belQ földi termelés irányításánál is támpontokat adhatna a gazdaságpolitika A vezetőinek kezébe.