Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1

1936-11-11 [151]

Ji ü x n A Z> 1 11 1 K íi ü AZ EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS ZSINAT SZERDAI ÜLÉSÉN ÜNNEPÉLYES NYIL/vTKOZATOT TETT AZ EGYHÁZ HITELVI ALAPJAIRÓL* Szerdán reggel féltízkor nyitották meg az Evangélikus Országos Zsinat íb lytatolagos ülését; a kettős elnökséget ezúttal is E adváns zky Albert báró dr.világi elnök és G e d u 1 y Hen­rik dr. püspök látták el, Z o n g o r Béla jegyző, esperes a tegnapi ülés jegyzőkönyvét ismertette, majd szöveg-egyeztető bizottságot,s R á ­s ó Lajos dr.egyetemes-egyházi főügyész és H,G a u d y László dr,hit­oktatási igazgató személyében két uj zsinati jegyzőt választottak, M i k 1 e r Károly dr,zsinati főelőadó, a budapesti egy­házmegye felügyelője terjesztette be az átdolgozott bizottsági jelen­tést az ünnepélyes nyilatkozatról, amely az uj evangé li kus kódex élére kerül, s amelyben a magyar evangélikus egyház összefoglalja hitelvl alapigazságait, A nyilatkozat - azzal a hozzáadással, hogy az egyház pon­tos elnevezését később határozzák meg - betűszerinti szövegében ezeket mondja: - "Törvényalkotó munkájának megkezdése előtt a Zsinat meg­állapítja és kinyilatkoztatja, hogy: a magyarországi evangélikus egyház, raint az Ur Jézus Krisz­tus egyháza, Istennek az ö- és Újtestamentum szent könyveiben kijelen­tett Igéje alapján áll ós él,, A keresztyén hit és élet egyetlen és ele­gendő forrásának és zsinórmértékének Isten Igéjét vallja, amint az Krisz­tus evangéliumában kétségtelen világossággal előttünk áll és amint az az egyetemes keresztyén - Apostoli, Nioeai, Athanasiu3i - hitvallások­ban, valamint a meg nem változtatott Ágostai Hitvallásban és a vele meg­egyező evangélikus hitvallási iratokban: az Ágostai Hitvallás Védelmében, Luther Kis és Nagy Kátéjában, a Schmalkaldeni Hitcikkekben és az Egyes­ségi Iratban, a hit bizonyságtevő erejével kifejezésre jut", A zsinat egyhangúlag magáévá tette a bizottság által ké­szített ezt a deklarációt. A továbbiakban áttért az Evangélikus Országos Zsinat "az egyházi alkotmány szervezeti és kormányzati részének kiegészítés érői és módosításáról" szóló törvényjavaslat r észletes tá rgy alásár a. Az első fejezet l«§-a a magyarországi evangélikus egyház fogalmának meghatározását tárgyalja, s ehhez a ponthoz K a a s Albert báró dr.budapesti, P r Ö h 1 e Károly dr f soproni, P o 1 n e r Ödön dr, szegedi egyetemi tanárok, B a k a y Péter alsópesti, D u s z i k Lajos hegyaljai esperesek, P r ó n a y György báró dr.titkos tanácsos, fel­sőpesti egyházmegyei felügyelő szóltak, /folyt, köv./ HÍREK ---TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉST TARTOTT AZ EGYETEMET VÉGZETT MAGYAR NŐK EGYE­SÜLETE, Az Egyetemet Végzett Magyar Nők Egyesülete tisztújító közgyűlést tartott, amelyen elnökké választották dr.K r e p u s ka Istvánná Ha­vel Aglája dr.-t, alelnökök lettek; dr.Pabriczius Henrlkné báró Syntl­nis Ilona, dr.Spur Endréné Bárdos-Féltoronyi Magda dr. és ör.Enyedi Ró­bertra Pünkösti Mária dr. Főtitkár lett dr.Egger Mária, titkárok Marik Klára és Götz Edit, pénztáros dr.Farkas Éva. Az egyesület elhatározta, hogy összej övetelei t minden kedden tartjaj régi helyiségeiben} IV,,Ve­res Pálné-utca 25. /MOT/B. A HANGYA NEM TÖREKSZIK rx) IIÁNYN AGY ÁRUDÁK MEGSZERZÉSÉRE. Több napilap­ban megjelent az a hir, hogy a Hangya Szövetkezet dohány nagy árudók meg­szerzésére igyekszik. A Hangya igazgatóságától nyert értesülés szerint az egasz közlés légből kapott koholmány, /MCT/'B C

Next

/
Thumbnails
Contents