Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1
1936-11-09 [151]
1, törvényszéki kiadás. Budapest, 1936. november 9 7 — TIZBNKETÉVI FEGYHÁZ - AZ ÁRTATLAN TRÉFA MIATT ELKÖVETETT KEGYEI LEN GYILKOSSÁGÉRT, Illés András negyvennyolcéves decsi gazdálkodó a múltóvi december hó 27-én többeámágával Iddogált az egyik községbell korcsmában és éppen Pörnyi István nevü barátjával beszélgetett, amikor Decsák István fiatal gazdalcgény mögéjük lopódzott ós tréfából kilopta Pörnyi zsebéből a makrapipáját, majd a körülállók nagy nevetése közben a már megtömött pipára rágyújtott. Illés, amikor észrevette a dolgot, az ártatlan tréfán módfelett felháborodott és noha Pörnyi István is csittitani próbálta, Illés András magából kikelve tiltakozott Decsák eljárása ellen, a tréfát szemtelenségnek minősítette, azt hangoztatta, hogy "az Ilyen embert ki kell rúgni", sőt felemelt ' öklökkel Decsákra rontott, A verekedésnek a korcsmáros vette elejét, azzal, hogy Decsák Istvánt szépszerével kituszkolta a vendéglőből. Illés András azonban sehogyan sem,tudott megnyugodni, néhány perc múlva Decsák után ment, akit az utcán ut°lért és rögtön meg is támadott. Illés előbb csak'cibálni, rángatni; pofozni kezdte a gyenge testalakatu és békés szándékú, megrémült embert, majd'előkapta"zsebkését és azzal^többször egymásután megszúrta Deósák Istvánt, aki ugy-ahogy védekezni próbált, késével vissza is döfött, de csakhamar ujabb szúrásoktól találva leroskadt és pár" perc múlva a helyszinen meghalt. Illés'András a verekedés, illetve a szurkolás során csak könnyebben sérült meg. Az ügyet elsőfokon a szekszárdi királyi törvényszék tárgyalta^" ahol a vádlott'Illés András jogos önvédelemre, majd hirtelen felindulása-" ra hivatkozott, A bizonyítási eljárás lefolytatása után azonban a törvényszék ezeket a körülményeket nem találta a,vádlott javára megállapithatóknak's igy Illés Andrást.szándékos emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, amiért tizenkét évi fegyházra'itélte; A törvényszék mellőzte a vádlottnak az országból való kiutasítását, noha'- mint kétségtelen tisztázást nyert, - Illés András román állampolgár, ' Fellebbezés folytán a pécsi királyi Ítélőtábla elé került a bünpör ügye' ahol a törvényszék Ítéletét helybenhagyták. A tábla ezenfelül büntetésének kitöltése után az országbél való kiutasításra elitélte a vádlott Illés Andrást, akit a visszatéréstől egyben örök időkre eltiltotta. A táblai Ítélet indokolása kiemelte, hogy a vádlott különféle lopásokért már nyolcizben volt jogerősen megbüntetve; a jelenlegi bűneset alkalmával" pedig teljesen indokolatlanul kötött bele a sértettbe, tehát sem jogos'önvédelemre, sem annak megzavarodottságból történt túllépésére nem hivatkozhat ik. A tábla megállapítása szerint a vádlott szándéka egyenesen a sértett megölésére irányult, s minthogy a vádlott a közbiztonságra veszélyes külföldi állampolgár, ezért menedékjogának megtagadása mindenképnne indokolt. A királyi kuría Loyczel-tanácsa most foglalkozott a bejelentett" semmiségi panaszok felülbirálaiáával s Ítéletében azokat elutasítva, a táblai ítéletet indokainál fogva jogerősen helybenhagyta. /MOT/Ky, a—PÉNZBÜNTETÉS EGY KéJLAíBÖLÉRT. A büntetőtörvényszék Schadl-tanácsa ma tárgyalta Maurcr Károly soffőr és Kránitz István villamoskocsivozető ügyét, akik ellen a királyi ügyészség" közveszélyü cselekmény vétsége cimén emelt vádat, A vád szerint ez év ta-~ vaszán a Katona József és Pozsonyi-ut keresztezésénél a megongedettnél nagyobb sebességgel vezettek, jelzést sem adtak és igy a két jármű összeüt-" között. A karrmibol következtében egyik utas nyolc napon belül gyógyuló sérülést szöCTüodett. A bűnösségüket tagadó vádlottakat a tárgyalás adatai alapján a törvényszék bűnösöknek mondotta ki és ezért Maurárt 5o^ Kránitzot pedig 4o pengőre itélte el, a büntetés végrehajtását azonban felfüggesztet