Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1

1936-11-09 [151]

ZU: "Raffay,Ravasz és Kováca püspökök részvételével avattak Szabolcska­arcképet a Szarvasi Öregdiákok : Az .ünnepről, Raffay Sándor dr. püspök, elnök aláírá­sával a következő szövegű táviratot intézték 1 u s s o 1 i n i -hoz, milánói beszéde alkalmából: "A Szarvasi Öregdiákok Szövetsége hálás ér­zésekkel köszönti Nagyméltóságodat, a szenvedő magyarság szeretetéért és megvigasztalásáértj'/MOT/F. \j HÍREK ; |B Ró'íA ÉPÍTÉSZETE 1936-3AIÍ. A magyar Mérnök és Épitészegylet mü- és középitési szakosztálya hétfőn délután ülést tartott, amelyen if j. Gerő László igen érdekes előadásban foglalkozott Roma építészetével. Ki­emelte, hogy Olaszország mai életében sorsdöntő a fasizmus, amelynek ideálja a dologozó ember. A nagyarányú építőmunka jellemzi ma Rómát, a­melynek lakossága 1932 óta hétszázezer lélekről egymilliókettőszázezerre emelkedett, Mussolini 1930-ban Róma rendezésének tanulmányozására külön bizottságot hivott össze, Róma pedig kormányzósági szervezetet kapott, i\ rendezést az előadó szerint a szükségszerűség indokolja, másrészt a nagyság ideálja, Rómát naggyá kívánják tenni, olyanná, amilyen Augustus idejében volt, A császári utak gyűrűje nagyvonalú bontási munkák eredmé­nye. Kiszabadult a Colosseum, a Pia«s«a Venezia, Marcellus színháza,a. Bocca della Verita a környező egészségtelen épülethalmazokból, A Einas­cimento negyedben lépésről-lépésre halad a munka, itt a sűrűn épült mű­vészi értékeket és emellett a festőiséget kell megőrizni. Itt is elenged­hetetlen azonban bizonyosmértékü ritkitás a napfény és levegő beengedésé­re. A városközpont forgalmát kizárólag autóbuszok bonyolítják le, ami ilyenmódon rendkívül gyors. Az előadó a továbbiakban pompás ve­tített képeken mutatta be a legújabb építkezéseket, Igy a Vatikán város­állam Ipai építkezéseit, a közlekedésügyi minisztérium artisztikus pos­tapalotáit és a hadügyminisztérium építkezéseit, Róma egyes részeit éjje­li megvilágítású képeken mutatta be s kiemelte, hogy Rómában a közvilá­gítás és művészi kivilágítás egységes, kellemes megoldású. Végül ismer­tette Róma légvédelmi szervezetét és a nagyarányú ifjúsági épitkazéseket, bemutatva az egyetemi város belső berendezéseit és a Mussolini fórum uj épületeit. Azt a megállapítást vonta le, hogy a fiatal Olasz építészeknek sikerült mindenben modern, racionális felfogású, de azért' nemzeti sajátosságaikat hiven tükröző építészetet megvalósitani»A í OT/lvU' \ SZABAD EGYETEM UJ ELÖ,J)Á3S0R0ZAT;II, iíovember 10-én, kedden este félhét órakor Sik Sándor dr,: Bevezetés az esztétikába, november 12-én, csütörtökön este félhét órakor Hekler Antal dr.: Erdély művészete, Ke­recsényi Dezső dr.: Magyar irósorsok, valamint Szabolcsi Bence dr,: "Keleti és magyar népzene", pénteken, november 13-án pedig Tolnay Gábor dr,: Régi magyar főurak c, előadássorozata indul meg a Szabad Egyetemen, A népművelési Bizottság közli, hogy a november 15-re, vasárnapra hir­detett operaházi bérletestje elmarad, azt november 22-én, vasárnap fog­ják megtartani, /MOT/B, RENDŐR S É G BJQ& IÁVIIEUSJÍTÓZTATTAK EGY ÜGY OKOT, Csalás és sikkasztás miatt köröz­te a rendőrség Spielmann László 34 éves ügynököt, akiről elfogatásakor kiderült, hogy bigámia miatt is keresik, Spielmann 1931-ben megnősült, de feleségét, miután pénzét elköltötte, két hónap múlva elhagyta. Az ügynök 1936-ban anélkül, hogy első feleségétől elvált volna, feleségül vette Klein Erzsébet fodrásznőt, akit rövidesen szintén elhagyott, A a rendőrség megállapította, hogy az ügynök Tetsy László hirlapiró néven több szélhámosságot is követett el. Le tartózta tták./MOT/n. ,r-A Acrjp

Next

/
Thumbnails
Contents