Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1

1936-11-09 [151]

- Az Emericanás ifjus ág felvonult az ol^sz követségeié. ­A Foederatlo Emericana, a magyar katolikus egyetemi és főis­colai hallgatók legnagyobb szervezete vasárnap tartotta nagykáptalanját, ímely a szövetség szokásos évi országos seregszemléje. Az idei nagykáp­;alanra népes küldöttségek jöttek fel Budapestre a vidéki városokból is, igyhogy az Emericana több mint ötezer tagja vett részt a nagykáptalani Ln népségeken. Az emericanás vezetők, a dominuszok és az ifjúság a szövetség íölgytagjaival együtt reggel kilenc órakor csendes szentmisét hallgattak i Szent István-bazilikában, A szentmisét Ke lemen Krizoszton pannon­halmi főapát mondotta. Utána az emericanás sereg zárt sorokban zeneszó íellett az olasz követség elé vonult, hogy ünnepélyes megnyilatkozással ;olmácsolja köszönetét és háláját Mussolini olasz miniszterelnöknek mi­lanói beszéde elhangzása alkalmából. Mikor az olasz követség elé értek, íár nagy számú érdeklődő közönség gyűlt egybe a köve ts cg környékén, amely tz emericanás ifjúsággal együtt zajosan éltette a Deucet és Olaszországot, ÍZ Emericana vezetői közüi ott voltak az olasz követség előtti ünneplő­ién Bittér Illés clalrvauxi apát, commendator, Gerevich Tibor, Schwartz llemér és Baranyay Jusztin egyetemi tanárok, Kemenes Illés, Ripka Ferenc, íitz Béla és az Emerloana valamennyi korporációjának szenlora, Gerevich 'ibor vezetésével nagyobb küldöttség ment fel Colonna herceg budapesti >lass követhez, aki a követség tisztikara ólén fogadta az Emericana ve­;ctőit, Gerevich Tibor Ismertette a követtel az Emericana szervezetét, Lajd a követ kísérete élén kivonult a követségi palota elé, hogy raeghall­jassaaz ifjúság üdvözlését* A zenekar az olasz királyi himnuszt és a riovlnezza-t játszotta, utána Ruzicska Pál dr,, a Sycambria kor­poráció dominusza tolmácsolta az Emericana háláját, csodálatát és köszö­ietet a milanói beszédért. Utalt az évszázadok óta fennálló olasz-magyar lorátságra, s kérte Colonna követet, legyen tolmácsa a magyar katolikus fjuság érzelmeinek a Duce előtt. Ezúton Colonna követ szólt az emericanás ünneplő se­•eghez, megköszönte a szivbőljövő, nagyszabású baráti tüntetést ós annak i kívánságának adott kifejezést, hogy Magyarország minél előbb megérje 'eltámad ás át az igazság szellemében. Óriási lelkesedés, szűnni nem akaró taps fogadta a követ be­zédót. Elhangzott a Magyar Himnusz, majd az emericanás ifjúság diszme­etben vonult el az olasz követ előtt. Tizenegy órakor'kezdődött a Pesti Vigadó nagytermében az Eme­icana nagykáptalani ülése. As Emericana zöldsapkás serege és a szövetség .agyarruhás hölgykoszorú ja zsúfolásig megtöltötte a termet. Megjelent a lagykáptalanl ülésen a vallás- es közoktatásügyi minisztérium képviselő­iében Szily Kálmán államtitkár, a főváros részéről padig Szendy Károly polgármester ős Némethy Károly tanácsnok. Ott voltak:Seró dl Jusztlnián Iboros hercegprímás, az Emericana főprotektora, Angelo Rótta pápai nun* ius képviseletében Caldevei prelátus, Glattfelder Gyula csanádi megyés, lüspők, Mészáros János érseki helynök, Kelemen Krizoszton pannonhalmi fő­pát, Pataky Arnold, a budapesti tudományegyetem rektora, Magyary Zol­ién, Horváth Jenő, Eckhart Ferenc, Gerevich Tibor, Szekfü Gyula, Baranyay usztin, Schandl Károly, Kossalka János, Szabó Gusztáv, Dengl János egye­;erai és műegyetemi tanárok és még igen sokan a társadalmi élet kiváló­ágai közül. Megjelent Anna királyi hercegasszony is, aki a hölgykoszorú lén az erkolyen foglalt helyet. ALCL /Folytatása következik./ y » l + t

Next

/
Thumbnails
Contents