Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1

1936-11-06 [151]

—FOGHAZAT KAPTAK A CSEPELI SZTRÁJK VEREKEDŐI, . ' Szeptember közepén a Csepeli Magyar Posztógyár 12oo munkása sztrájkba lé­pett és napokon keres ztül a munkásotthonban gyűlésezett. Szeptember 19­én, a késő esti órákban, amikor a sztrájkolok nagy csoportokban kivonultak a munkásotthonból, találkoztak Papacsek József munkástársukkal, aki szin­tén a sztrájkolok közt volt, de a sötétségben mással összetévesztették, azt hitték róla, hogy o is sztrájktörő és ezért földreteperték és megrug­dosták, ugy, hogy súlyos sérüléseket szenvedett, A pestvidéki ügyészség magánosok elleni erősz-ak büntette miatt vádat emelt Schnürlein István és Matucsek Ferenc posztógyári munkások ellen, akiket ma vont felelősségre a p estvidéki törvényszék dr. N.gy Miklós tanácsa, A törvényszék mindkét Vád­1 ottat bünösnekmondotta ki magánosok el leni erőszak vétségében ós ezért Schnürleint háremhónapi fogházra, Matucseket pedig kéthónapi fogházra Ítél­t e. Az Ítélet jogerős. /M0T/G1. CSERESZNYEFÁRA AKASZTOTTA FEL ÖTÉVES GYERMEKÉT EGY ANYA, A pestvidéki ügyészség szándékos emberölés bűntettének .kísérlete miatt emelt vádat ifj. Tóth Lajosné szül, Jónás Erzsébet tápiószelei fiatal­asszony ellen, aki néhány hónappal ezelőtt zsineget kötött ötéves Estván n evü kisfiának a nyakára és felakasztotta a cseresznyefára. Szerencsére a gyermeket nővére Téth Mária vágta..le., a kötélről és sikerült megmenteni az életnek, Tóth Lajosné előzően összeszólalkozott férjével és elkeseredésé­b en határozta el, hogy gyermekeit kivégzi, majd ő is öngyilkosságot fog elkövetni. Egy alkalommal ő is felakasztotta magát egy farait de a férje őt is levágta a kötélről. A pestvidéki törvényszék dr. Nagy Miklós tanácsa ma kezdte-meg if j. Tóth Lajosné bünperének főtárgyalás át, A vádat Kiszely János dr, kir, . ügyész képviseli, a vádlott asszony védelmét if j . dr. Kovács 'Sándor ügy­véd látja el. /Folyt. köv./Gl, . —AZ ÓCSAI APAGYILKOS A P BSTVIDEKTTORVENYSZEK ELŐTT, Szeptember 25-én ifj. Riegel János 31 éves éosai gazdalegény összeszólal­k ózott 63 éves édesapjával id, Riegel János j:ómódu ócsai gazdaemberrel, mindketten doronggal támadtak egymásra, közben a fiu két hatalmas ütést mért az apja fejére, aki ekkor eszméletlenül esett össze. Ifjú Riegel Já­nos a földönfekvő apjának fejére még lo-15 csapást mért a doronggal, ugy hogy a szerencsétlen öregembert a további ütlegelésektol a szomszédok men­tették meg, de Így is olyan súlyos koponyatörést szenvedett, hogy néhány nap múlva belehalt sérüléseibe. Az apaigyilkos fiút letartóztatták és a p estvidéki ügyészség szándékos emberölés büntette miatt emelt ellene vá­dat. Bűnügyének tárgyalását ma kezdte meg a pestvidékitörvényszéken dr. Nagy Miklós tanácsa,.' /Folyt. köv./Gl. -—KALAP-ÉS RUHASZALON TULAJDONOSNÖK EGYMÁS SLLEN, A büntetőtörvényszék Schndl-tanácsa ma tárgyalta Baumgarton Egonné szül­Kabos Erzsébet kalapszalontulajdonos bűnügyet, aki ellen a kir. ügyészség zsarolás vétsége cimén emelt vádat. A vád szerint Baumgartenné Sazdácekó János asztalossegéddel és egy ismeretlen emberrel együtt megjelentek Goi­ger Zsuzsi ruhaszalontulajdonos lakásán, az ajtószárnyakat sarkaiból kiömöl tok és Goigcr Zsuzsit félretolva as útból,' arra kényszeritették, hogy Baum­gortenné több ingóságának elvitelét tűrje. Baumgartérné tagadta bűnösségét,'Védekezésében elmondta, hogy neki közös"helyisége volt Goigor'Zsuzsival, aki a lakás főbérlőja volt. Április oo-án egy előkelő vevője, ogy báróné kereste őt fel vásárlás cél­jából, a szomszodos helyiségen korosatülmonve azonban olyan jelenetet lá­tott, ami miatt felháborodna sarkonfordult és elment, Ö ezáltal anyagi­lag os orkölc sileg is károsodott és éppen ezért ügyvédje tanácsára azon­a al felmondta, a'lakást és ki akart költözni, Goigcr Zsuzsi azonban azzal az indokolással, hogy nekik háromhonapos megállapodásuk volt, a felmondást nem fogadta ol. Közben ő ugyanabban a házban ogy másik helyiséget bérelt

Next

/
Thumbnails
Contents