Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1

1936-11-06 [151]

IPÜRDŐPOLITIKA ÉS IDEGEÍÍFORGALMI PÖLITÍKA."Budapest Fürdőváros Egyesület csütörtökön este a Szent Gellért Szálló hangversenytermében nagyszámú ós előkelő közönség részvételével felolvasó Ülést tartott^ amelyen a Budapesttől távollévő József Ferenc dr .királyi herceg nevé­ben Tasnádi Szűcs András ny* államtitkár elnÖkölt.Az ülé­sen Medriczky Andor dri székesfővárosi fogalmazó tartott "Für­dópolitlka és idegenforgalmi politika" cimmel igen érdekes es gondola­tokban gazdag előadást. Az előadó mindenekelőtt azt bizonyította^ ho§y sem az idegenforgalmat, sem a fürdőügyet nem a hatóságok csinalj ák.Mar 1877-ben a Fővárosi Egylet felhívta áz akkor alig négy esztendős uj főváros tanácsát, hogy komolyan foglalkozzék az idegenforgalmi ügyek­kel. Tiz evvel később a főváros tanácsa az idegenforgalmi ügyek inté­zésére Lipthay Béla báró elnökletével kis bizottságot küldött ki és ötezer forintot szavazott meg az első Budapestet Ismertető prospektu­sokra. Három évvel később azonban ez a hatósági irányítás ós az ide­genforgalom Iránt való hatósági érdeklődés megszűnt és a főváros veze­tősége tulajdonkeppen csak Bárczy István polgármester alatt kezdett is­mét foglalkozni as idegenforgalommal. Az idegenforgalom úttörői mind magánemberek voltak, mint például Smialovszky Valér, Gálos K álmán,Re 1­ner Ede és mások* Trianon után azonban a figyelem ráterelődött Magyar­ország megmaradt értékeireé Ekkor került előtérbe az Idegenforgalom, amely 1922.óta állandóan emelkedik és a távolabbi külföldről jövő ide­genek száma azóta négyszeresére emelkedett. Ugyanígy alakult Budapesten a fürdőügy ls. Csak ennekk á századnak elején kezdtek komolyan foglalkoz­ni a meglevő adottságok álapján a fürdőügyi problémákkal. Az előadó a továbbiakban azt fejtegette, hogy az idegenforgalmi politika és a für­dőpolitika két teljesen különálló terület, azonban a kettő sok vonat­kozásban érintkezik egymással* A főváros idegenforgalmi politikájának irányítására Inkább egy láizonyos csúcsszerv volna alkalmas, mégpedig közvetlenül a polgármester alá rendelve. Egy ilyen szerv ki tudná kü­szöbölni azokat aZ eSetlögee ellenteteket is, amelyek a ma még nem elég­gé kialakult Idegenforgalmi és fürdőügyi szervek között esetleg fel­merülhetnek. Az előadó végül hálásan emlékezett meg néhai Liber Endre alpolgármesternek a fürdőügyek terén Végzett irodalmi működéséről* A mindvégig nagy érdeklődéssel hallgatott előstíáshoz Bilkei Pap La­jos dr,, a fővárosi gyógyfürdők igazgató-főorvosa, B e n c z u r Gyu«* la dr,egyetemi m.tanár, V á 1 k a y Bertalan dr.miniszterl tanácsos, Szviezsényi Zoltán, a Gyógyhelyi Bizottság igazgatója fc P á ­y a y - V a j n d a dr .f ógeológus, Jakab László főorvos, G r ó sz Ödön, Tábor 1 Kornél'és S t e 1 n Sándor dr.szóltak hozzá. Az K előadásért Tasnádi Szűcs András dr.államtitkár mondott köszönetet és javaslatára elhatározták, hogy Medriczky Andor dr.előadását az egye­sület kinyomatja. 1 /MOT/Sy. Pro domoí A hir szíves közlését külön ls tisztelet­tel kéri a T.Szerkesztőségektől a Gyógyhelyi Bizott­ság vezetősége.

Next

/
Thumbnails
Contents