Magyar Országos Tudósító, 1936. október/2
1936-10-20 [150]
ZU HAJNÓCZY- BÉLA DR, ZSAROLÁSI UGYE /l,folytatás./ A vádlott a továbbiak során kijelentette, hogy nem akarta megzsarolni Hajnóczy Eéla dr.-t, nem is járt fenn a jelzett napon a lakásban, tanukkal tudja bizonyítani, hogy máshol tartózkodott. Ezután a sértettként fellépő dr. Hajnóczy Belát hallgatta ki n Z elnök. Részletes vallomásában fenntartotta vádját, hogy Roth Jenó súlyos fenyegetésekkel még akarta zsarolni. Elmondta, hogy becsületügyi eljárást kért maga ellen, amely most is folyamatban van. Ezt azért tette, mert Roth feljelentette"a vitézi széknél. - Július 26-án felkeresett a vádlott - mondotta többek kozott dr. Hajnóczy - s a hajnali órákban kivitt a ligetbe. Beszélgetés közben' azt mondta^ Pénzzel el lehet intézni az ügyet. Ezután feljött ablakasomra ahol követelő módon lépett fel s azt mondta, hogy 35oo pengőt•kapott a sajtószindikátustöl az én tönkretétclemre. Tudtam, hogy ez mese, hiszen előzőleg már informálódtam és megállapítottam, hogy szemenszedett valótlanság. Roth azt mondta, ha adók ötezer pengőt, ebből visszafizetheti a oöoo pengőt a sajtószindikátusnak, ha nem adok pénzt, folytatja táraadásait. / Megfoszt vitézi elmemtől, rangomtól. Ezután csöngettek és kérésére a hátsó^ ajtón'kivezettem. Előbb azt hittem, hogy csak négyszemközt folyt a beszélgetés, de azután rosszul lettem, bejött a feleségem, aki előzőleg három urat hivótt fel és velük együtt a szomszéd szobában mindent hallottak, - Roth fenyegetéseinek és hajszájának meg is lett dz eredménye - folytatta izgatott hangon a sértett - mindent elkövetett^ hogy tönkretegyen. "Összeférhetetlenségi bejelentést tett ellenem mint fővárosi bizottsági tag ellen a városnál, feljelentett hűtlen kezelés miatt, de a királyi ügyészség meg a főügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette a bűnvádi eljárást, - Az ügy még nincs befejezve - szólt közbe a vádlott. - Igen, mert ön átvette a pótmagánvádat. Az ujabb kérdésekre a sértett elmondta hogy a vitézi szék szabályai értelmében, miután katonaügyi eljárást kért maga ellen, önként mondott le vitézi elméről, .' f Kaufmann Elemér dr,. védő tett fel ezután néhány kérdést, ~ Igaz, hogy önre] a polgári bíróság megállapította, hogy a hitelezőket ki -akarta játszani s hogy az ön követelése minden erkölcsi alapot nélkülöz? - kérdezte^ - Ez nőm tartozik ide, - szélt közbe az elnök. - Igaz, hogy ön egy Lantos nevü embert hamistanuzásra akart rábírni? - Nem igaz! Lantost nem is ismerem, sohasem láttam. Ezután a tanukat hallgatta ki az elnök. /Folyt.köv./ Sy. FELDÖNTÖTTE A JÁRASBIRÓ ÍRÓASZTALÁT EGY DÜHÖNGŐ VÁDLOTT A pt- stvidékitörvényszék Fajth Gáspár tanácsa ma vonta felelősségre Vogel József vaci vizvezetékszerelőmestert, aki ellen hatósági közeg elleni erőszak bűntette miatt indult meg az eljárás, A vádirat szerint Vogel egy já~ rásbiróságí tárgyaláson, a hö Jvad lőttként szerepelt, az Ítélethirdetés el ott duhongenx kezdett, feldöntötte dr. Kiss Dezső járásbiró Íróasztalát, a tintát raaonrhotte , i az írógépet és a szobában lévő könyv eke is a földre -dobálta, majd cicnllol támadt a iá^.sbirótci, aki azonban lefogta a duhongo ember kezet. Vegéig József a mai főtárgyaláson elmondotta, hogy idegei telesen kimerültök es nem emlékszik a történtekre, Amikor dührohamából lecsíllapuduLt> akkor lattá hogy milyen vandalizmust követett el a biró szobájában akitol hajlandó bocsánatot kérni, Ezután.dr. Kiss Dezső járásbirót hallgatta ki a törvényszék tanúként, aki elmondotta, hogy csak nagy nehezen sikerült egy-katona es egy foghazór segiőségével Vogel Józsefet ártalmatlanná tennie, A jarasbiro a továbbiakban elmondotta, hogy az eset után fé 1ora-múlva folytathatta a tárgyalást és Vogel Józsefet felmentette 0 csaló* vétségének vadja alol. Ezután a bíróság elfogadta Vogel védőjének indít- • vanyat, -amely arr a i ranyuit, hogy vizsgáltassák meg az elmebeli állapotát, mert Vogel mar több esetben elmegyógykezelés alatt állott. A bíróság ilyen e rtelemben ls határozott es a tárgyalást elnapolta. /k'OT/Gl