Magyar Országos Tudósító, 1936. október/2
1936-10-30 [150]
Pénteken déleló'tt a Nemzeti Egység Pártjának gazdaképviselői a Parlament olvasótermében összegyülekeztek, mintegy húszan, s Mayer János, Schandl Károly vezetésével átvonultak a földmivelésügyi minisztérium elé Nagyatádi Szabó István szobrához. Resztvettek a gyászünnepségen a földmivelésügyi minisztérium vezetőtisztviseló'l is, s Darányi Kálmán miniszterelnök:' földmivelésügyi minisztert Péchy Tibor osztályfőnök képviselte. Ott voltak a Faluszövetség tisztviselő is, Szekeres László igazgatóval az élükön. Az ünnepség kezdetén Nagyatádi Szabó István leánya, J Eankovits Eiklósné krizantém csokrot tett a szobor talapzatára, majd Tóth Pál országgyűlési képviselő, miután a Nemzeti Egység Pártjának hatalmas babérkoszorúját elhelyezték a szobor előtt, emlékbeszédet mondott. - Vannak emberi értékek - mondta többel: között - amikkel nem bir az idők múlása, s amelyek nem semmisülnek meg a gyarló test szétömlő porával. Vannak eszmék, amik nem szállnak sirba az igehirdetővel. A magyar föld. szolgálatának ilyen örökkévaló eszméje élt Hagy*-atádi Szabó István lelkében és ennek az eszmének a sugárzó ereje hozott ide ércbeöntett alakja elé. Országos vezére volt egy pártnak , de nem képviselt osztályérdekeket, s a békés haladásnak, a megértésnek volt az apostola, Programmjának sarkalatos pontjává azt a népies politikát tette, amelynek kormányzati szükségességét most, évtizedek multán parlamenti bemutatkozásakor elismerte és beszédjében kihangsúlyozta a mai magyar élet miniszterelnöke, Darányi Kálmán is. Nagyatádinak minden törekvése a földrefojma, a falusi kislakások épitése, mind a magyar szántóvető boldogulását célozta. Az apostolok szent hitével élesztette a magyar fajta öntudatát, anélkül azonban, hogy osztálydifferenciát keltett volna, s éppen a szobor talapzatába vésett szavak szimbolizálják békés tevékenységét, nem sebeket ütni, hanem gyógyitani jöttünk, A gyászbeszéd elhangzása után levett kalappal,némán hódoltak az ünnepség résztvevői Nagyatádi emlékének, s a gyászünnepség féltizenkettőkor véget ért. /KOT/O. *• ^ A MAGEAR-OSZTRÁK TÁRSASÁG ÉVADNYITÓ ÖSSZEJÖVETELE. A Magyar-Osztrák Társaság most tartotta évadnyitó összejövetelét és ünnepi vacsoráját a Dunapalotában, ahol előkelő közönség jelent meg, élén József Ferenc királyi herceggel, Neustadter-Stürmer Odo budapesti osztrák követtel. A külügyminisztérium részéről megjelent Baranyay Zoltán követségi tanácsos, továbbá ott voltak Tormay Géza államtitkár, a társaság elnöke, if j. Horthy i iklós, vitéz Eartsekényi Imre országgyűlési képviselő, Hüttl Károly és Irinyi Jenő alelnökök, Schreiner János és ülgya-Papp Sándor tábornokok, Gömöry-Laiml László, Zimmer Ferenc, Praznovszky Iván, Stein Emil, báró Forster Pál és mások, A társaság nevében Tormay Géza államtitkár kegyeletes szavakkal parentálta el Gömbös Gyula miniszterelnököt és Buresch osztrák minisztert, majd a továbbiakban rámutatott arra a szerepre, amelyet Magyarország Ausztriával együtt töltött be a nyugati civilizáció védelmében és végül poharat József Ferenc királyi herceg egészségére ürítette. József Ferenc királyi herceg válaszában az idegenforgalom hivatásáról szólt, ez Budapest fiardővárö§yl#^jobb diplomáciai szolgálatokat teljesiti. Ezután Eeus tadter-3 türmer báró osztrák követ emelkedett szólásra, hangsúlyozva, hogy a két országos nemcsak a Duna keti össze, hanem az 03 ztrák és a magyar nép kölcsönös rokonszenve is. Vitéz Eartsekényi Imre országgyűlési képviselő, alelnök beszámolt az elnökség nevében a társaság működéséről, majd Tormay Géza a társaság hálája jeléül arany jelvényt adott at if j , Horthy siklósnak, aki hosszabb felszólalásban hálás szavakkal mondott köszönetet a kitüntetésért és poharat a magyar-osztrák együttműködésre ürítette. /EOT/B