Magyar Országos Tudósító, 1936. október/2

1936-10-26 [150]

KÉT ÍZBEN MEG AKARTA MÉRGEZNI 1 A FÉRJÉT, - EGÉSZSÉGRONTAS BŰNTETTÉÉRT JOGERŐSEN EGYÉVI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK. A szombathelyi királyi ügyészség vádat emelt Sípos Istvánná született Molnár Mária vasvári kisbirtokesnő ellen kétrendbeli egészségrontás bün­tette miatt. Sipos Istvánná a vádirat szerint kétizben maszlagos redo­sziromfőzettel itatta meg férjét, Sipos Istvánt. A kisbirtokos-férj erős szervezete azonban mindkét esetben ellenállt a súlyos mérgezésnek és rövi­debb-hosszabb betegség után talpraállott. Sipos Istvánná a szombathelyi törvényszék elé került, ahol'visszavonta az előzetes nyomozati eljárás so­rán tett beismerő vallomását. A csendőrségen ős a vizsgálóbíró előtt ugyai is Siposné mindent beismert és csupán azt hangoztatta, hogy nom állott szándékában férje elpusztítása, csupán afölötti elkeseredésében "tévedt meg", mert a férje az ut°bbi években minden különösebb ck nélkül rendkivül rosszul, durván bánt vele, A törvényszéki főtárgyaláson ezzel szemben a vádlott asszony azt állította, hogy a csendörök annakidején a betegágyából "húzták ki", rosszul bántak vele, "éheztették" és igy "kényszer hatása alati tett önmagára nézve terhelő vallomást, Siposné a törvényszék előtt azt is kétségbe vonta, hogy lakásán a csendőrök nagyobb mennyiségű maszlagmagokat találtak volna. Azt azonban a vádlott a főtárgyaláson sem állította, hogy vizsgálóbírói kihallgatása alkalmával is "kényszer hatása alatt" tett be­ismerő vallomást. A sértett Sipos István viszont a törvényszék előtt eskü alatt ugy vallett, hogy felesége két alkalommal is meg akarta mérgezni, elsőizben borban, a második esetben pedig levesben adta be neki a mérges oldatot. Mindezek alapján a szombathelyi kir. törvényszék megállapította Sipos Istvánná született Molnár Mária bűnösségét a terhére r°tt kétrend­beli egószségrontás bűntettében és ezért egyévi és hathónapi börtönbünte­téssel sújtotta. Az elsőfokú biröság súlyosbít 0 körülménynek vette a bün­tetés kiszabásánál a vádlott asszony büntetett előéletét, viszont enyhito körülményként mérlegelte az egészségrontás kisebb fokát, amit igazol az a tény, hogy a férj mindkét alkalommal megmenekült a súlyos.bb következmé­nyektől eg7y-egy heves rosszullót árán. É győri Ítélőtábla megsemmisítette az elsőfokú Ítéletet és a vádlott nő büntetésit egyévi börtönre mérsékelte. A tábla annyiban helyes­bítette a törvényszéki iítélet ténymegállapítását, hogy a vádlott által al­kalmazott méreg nem a súlyosabb hatást kiváltó sztrichnint, hanem az eny­hébb kimenetelt biztositó atropint tartalmazta. A kir''lyi kúria Loy c z el-tanác s a most a bejelentett se mais égi pa­naszok egyidejű elutasításával, a táblai Ítéletet jogerőre emelte. /MOT/K­A GONDATLANSÁGGAL OKOZOTT SÚLYOS TESTI SÉRTÉS VADJA ALÓL FELMENTETTÉK A VDLOTTAKAT, MERT A BALESETET A SÉRTETT GONDATLANSÁGA IDÉZTE ELÖ. Az 1934 év márciusának egyik napján, a kora esti órákban egy lófogatu te­herszállító kocsi szembetalálkozott egy motorkerékpárral, a gombai ország­úton. Az egyik jármű - állítólag - az úttest szabálytalan oldalán haladt, a másik jármű viszont nem állott meg a kritikussá váló helyzetben, ennél­fogva a motorkerékpár és a lófogatu kocsi összeütközött egymással és a motorbicikli utasa: Császár Imre egyetemi hallgató magas ívben a földre rö­pült és súlyos belső sérüléseket szenvedett. A két járómü vezetőjét: if j. Békis István tizenkilencéves gombai hentessegédet és Faragó János 39 éves budapesti lakatossegédet a pestvidéki törvényszék vonta felelősségre s a bizonyitó eljárás lefolytatása után Békis Istvánt gondatlansággal előidé­zett súlyos testi sértés vétségéért 8o pengő pénzbüntetésre Ítélte, Fara­gót a törvényszék a hasonló vád alól bizonyítékok hiányában felmentette, A budapesti tábla azonban most megsemmisítette az elsőfokú Ítéletet és mind a két vádlottat felmentette azzal az indokolással, hogy saját sérülését a sértett Császár Imre vigyázatlansága okozta, /MOT/ Ky. A Í)A

Next

/
Thumbnails
Contents