Magyar Országos Tudósító, 1936. október/1

1936-10-03 [149]

1. törvényszéki kiadás, Budapest, 1936 , október 3. BáBLASHAK TECTrSJDö BéHTETT MIATT HAT-HATHÓNAPI BÜRTÖHRE ÍTÉLTE A KJEI:.- AZ URADALMI VADÖR TÁEADÓIT. A váci püspökségi uradalom kosai erdobirtokat egy előkelő tagokból álló vadásztársaság bérli, A vadás ztársaság vödörként Mocsári Mihály huszon­kilencéves vizsgázott erdőkerülőt alkalmazta , akinek feladata volt - a bérlőtársaság érdekelnék képviseletén kivül - vigyáznia az erdőbirtok fa­állományára is, Mocsári ' vadőr az 1.934 év augusztusának egyik napján az erdőben szembetalálkozott három gyanús alakkal, akiknek n hátán hatal­mas rŐzsenyalábokat pillantott meg s már az első pillantásra is nyilvánva­1° volt, hogy az i 11 etok lopás utján jutottak a fanyalábok birtokába és a lopott famennyiséget most biztos helyre igy ekéznek elszállítani. Mocsá­ri Mihály kötelességéhez hiven megállásra szólította fel a fatolvaj-társa­ságot, a rőzsével megrakott emberek azonban nem engedelmeskedtek, ledob­ták ugyan a hátukról a fakötegeket, de közültik ketten - mint utóbb kidé rült : if j . Léner István és Léner Gyula kósdi napszámosok - egy-egy hu­sángot ragadtak fel és azzal a vadőrne> támadtak. Ifj. Léner István rá is vágott a doronggal a vadőrre, aki összeesett, de a következő percben már talpraugrott és a túlerővel szemben futásban keresett menedéket. Mocsári nál ugyanis ott volt a puskája, de nem volt megtöltve s igy okos .dobnak látta,' ha verekedés helyett egyszerűen tiltakozásét jelenti ki a rozs eke'­tegek elhordása. ellen. A három fatolv j: if j. Léner István, Léner Gyula és Schmidt István a vadőr tiltakozását semmibe sem véve, Mocsári elmene­külése után, a fr.kötegeket újra a hátukra vették és-a lopott fával odébb­álltak. A balassagyarmati királyi ügyészség rablásnak tekintendő büntette címén emelt vádat a három emberrel szemben, de a törvényszéki főtárgyalá­son megállapítást nyert, hogy a támadásban Schmidt István egyáltfián nem vett részt, ugy hogy a törvényszék ezt a vádlottat az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette, A balassagyarmati törvényszék if j. Léner Istvánt és ^éner gyulát, az ügy másik két vádlottját csupán^ zsarolás vétségéber mondta ki bűnösöknek és ezért if j, Léner Istvánt há­romhonapi, Léner G :-ulát kétb°n:.pi fogházbüntetésre Ítélte. A törvényszéki Ítélet indokolása szerint íem nyert bizonyítást, hogy az elitélt vádlottak Mocsárit valóban tettleg is bántalmazták volna, vele szemben - a törvény­szék megállapítása érc eltében - mindössze fenyegető le g léptek fel s igy cselekménytik a zsarolás vétségének tény álladókat meríti ki, A budapesti tábla Kállay-tanácsa nem osztotta ezt a nézetet, megállapított' , hogy if j . Léner István és Léner Gyula rablásnak tekintendő büntettet követtek el akkor, amikor a lopott fa megtarthatásáért botokkal felszerelve léptek sorompóba, sőt ifj. Léner a tiltakozó vadórt fizikai­lag is bánt alma zta. Ezért a tábla a Léner-fivéreket rablásnak tekintendő bűntettben nyilvánította bűnösökké és reájuk fejenként hat-hathónapi bör­tönbüntetést' szabott ki. Schmidt István felmentését a tábla is helyben­hagyta. . Ma foglalkozott a régóta húzódó bünpörrel a királyi kúria f'ö­reky-taná;csa, s a királyi tábla Ítéletét indokainál fogva mindhárom vád­lottra nézve jogerősen helybenhagyta. /MOT/ Ky.

Next

/
Thumbnails
Contents