Magyar Országos Tudósító, 1936. október/1
1936-10-15 [149]
* — ZU ARNSTEIN-ÜGY /s.folytatás/ A bevásárlás és az értékesítés adacc it megsemmisite'Jték és ezrei a Nemzeti Bank szerveit megtévesztették és az ellenérzést meghiusítottak, A szállítások körüli összes teendőket Arnstein Sándor,. Miksa ós Pál együttesen végezték és a Posturuléba kiszállított állatokat napi. áron készpénzért adt el, A rendelkezésre áll 0 adatok szerint Árast einék 1931 augusztusától 1934 augusztus 3 7-íg 16,186 darab állatot szállítottak' ki és a megejtett vizsgálat eredményéből megállapítható;, hogy ezeknek összértéke 12,711.692 lira volt és végeredményben 2,674.ooo lira az az összeg, amely a bűnvádi eljárás megindításáig Arnsteinék kezében maradt és amelyet nem szolgáltattak be a Nemzeti Banknak, hanem azt saját céljaikra zug forgalomban értékesítették, /lto,/ A törvényszók megállapítása szerint több mint két és félmillió' lirát vontak el a Nemzeti B^.^tőj. a ozc az összeget'a bíróság az állatoknak haszon nélkül való eladása mellett állapította meg. Megállapította a törvényszék, hogy a több mint két és fel millió lirát Grosz Imre volt tőzsdebizományos utján zugforgalcmban értékesítették, EnyhitŐ körülménynek vet be a törvényszék büntetlen előéletüket, megbánásukat, ténybeli beismerő vallomásukat, hogy régebben követték el a bűncselekményt és igyekeztek a kárt megtéríteni,, annak egy részét meg is téritették. Külön 'enyhítő körülményként mérlegelték arnstein Miksánál, hogy beteges, Arnstein Pálnál pedig azt, hogy apja és nagybátyja érdekében mozditotta elő azok bűncselekményét. Kotsis Mikl°s dr, királyi ügyész az Ítélet ellen, semmisségi panaszt jelentett be a vádlottak terhére az cnyhitő szakasz alkalmazása miatt, súlyosbítás céljából, továbbá semmisségi okcb jelölt :;Cg, mert a törvényszék haszon nélküli liraelvcnást állapított meg,^továbbá azért is. mert a törvényszék csupán 2o-2c,ooo oeugő vagyoni elégtételre kötelezte a két fővádlo'ttat s az iparengedélyüket meghatározott időre sem vonta meg, Arnstein Sándor és a többi vádlottak ugyancsak semmisségi panaszt jelentettek be, mert nem. érzik magukat bűnösnek és súlyosnak tartj ák a büntetést, A védők a bűnösség megállapítása miatt, valamint további enyhítésért és a vagyoni elégtétel nagysága miatt jelentettek be semmisségi panaszt. Az Ítélet kihirdetése délután negyed négy órakor ért véget, /MOT/ P.