Magyar Országos Tudósító, 1936. október/1

1936-10-10 [149]

AZ EG áEÖÜLT KEREEZT.JNY NEMZETI LÍGA ÜLÉSE, AZ Egyesület Keresztény Nemzeti Liga e hó 9-én tartott igazgatós égi ülésében, mely elnökének Wolff Károlynak elhunyta óta első ülése volt, mély kegyelettel emléke­zett meg arról a súlyos, kettős csapásról, mely nemzetünket Wolff Ká­roly és Gömbös Gyula miniszterelnök elvesztésével érte. Az igazgatóság elhatározta, hogy elhunyt elnöke emlékének megörökítésére felállatja a Liga székházában Wolff Károly mellszobíát, aminek elkészítésével felső­őri Fülöp Elemért, a Prohászka-szobor alkotóját bizza meg, A Wolff Ká­roly által másfél évtizeden át képviselt szociális gondolatnak pedig a Liga azzal kivan'áldozni, hogy Mikszáthfalván egy telepescsalád számá­ra házat épített, A Liga intenziven bele fog kapcsolódni abba a munká­ba is, amellyel a Keresztény Községi Párt kebelében megalakult Wélff K roly-Emlékbizottság az elhunyt emlékét megörökíteni szándékozik. Wolff Károly halálával megüresedett elnöki székre vonat­kozólag a Liga ugy határozott, hogy a helyet az elhunyt iránti kegye­letből egyelőre, a tavasszal tartandó közgyűlésig nem tölti be és az ügyvezetésre dr, Torzsay-Biber Gyula közigazgatási birót, a Liga társ­elnökét kérte fel,/MOT/B

Next

/
Thumbnails
Contents