Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/2
1936-09-21 [148]
WINCHKLER ISTVÁN Dr .KERESKEDELMI MINISZTER NYILATKOZATA AZ ÁRUHÁZ KÉRDÉSR8L. Winchkler István dr .kereskedelmi- és közlekedésügyi miniszter a felszínre került áruházrendezési kérdésről a következő nyilatkozatot tette: Az a törekvésem, hogy ebben a kérdésben egészséges kompromisszum jöjjön létre # az iparosok, kereskedők és Aruháztulajdonosok között. El kell kerülnünk minden túlzást és jogelkobzást,de ki kell elégíteni a kiskerestedők és Iparosok méltányos Igényeit is. A nyilatkozat az "Uj Főváros" c lmü lap legutóbbi számában jelent meg. /MOT/0. /A Petőfi Társaság évadnyitó ülése. Folytatá s./ A nagy figyelemmel hallgatott főtitkári jelentós után Gy ökös sy Endre r.tag költeményeiből olvasott fel, majd G u 1 á c s y Irén r.tag Nagy Lajosról szóló, most készülő nagyszabású regényéből olvasott fel egy lebilincselően érdekes fejezetet, utána Falu Tamás r.tag legújabb költeményeiből adott elő, a közönség lelkes ünneplése közben. Végül Pékár Gyula, a társaság elnöke felolvasta Marjay Ödön miniszteri tanácsosnak, mint vendégnek "Tizedik szim. fónia" cimü költői gondolatokban gazdag novelláj át. . A nyilvános felolvasó ülés után a társaság tiszteleti ós rendes tagjai zárt ülésben folyó ügyeket tárgyaltak. /MOT/Vr. RENDŐRSÉG —UJABB KOMMUNISTA SZERVEZKEDÉST LEPLEZETT LE A RENDŐRSÉG. A rendőrsé politikai osztályának detektlvjel szeptember 18-án,este kilenc órakor e Magyar Építőmunkások Országos Szövetségének, a MÉMOSZ-nak pInce helyiségében tettenértek huszonkét fiatal munkást és munkásnőt, amint azok ! kommunista Internacionálé, dallamára kórusverseket tanultak. Mind a huszonkét munkást és munkásnőt a detektívek előállították a főkapitányságra és a lefolytatott nyomozás után mindnyájukat a rendőrség bűnügyi oss tályának adták át további eljárás céljából. Az előállítottak névsora a következő: Hajdú Sándor fényezősegéd, Horváth István kőmüvessegéd,Hont 1 Lajos szobafestősegéd, Kellner Endréné, szül.Füredi Margit,autószerelő neje, Deutsch Gyuláné szül.Wiesner Sarolta varrónő, Gyurkovlts János tetőfed ősegeik, Ambrus János szobafestősegéd, Szaszarán Mihály szobafestőfregéd, Seidler Tibor szabósegéd, Szabó Mihály mázolósegéd, Pásztor J(. zséf mázolőBegéd, Bakó Ferenc lafcatossegód, Kruzsán Erzsébet gyárlmtmk^ nő, Kádár Antalné,szül.Freyberger Teréz orsózónő, Bender Piroska gyárimunkásnő, Kristóf István festősegéd, Kristóf Istvánná, szül.Barkov lts Mária gyárlmunkásnő, Ballá Rózsi kötő-szövőnS, Urfl Sándor asztalossegód, Papdlr Anna cselédleány, Lábas Ferenonó szül.Ballá Erzsébet gyárimunkásnő és Kohn Mlksáné szül.Krausz Júlia,mázoló neje. A rendőrség egyébként a MÉMOSZ ellen a közigazgatási eljárást is megindította. /MOT/O. POLITIKA —JlESKó RUDOLF ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELJ BESZÁMOLÓJA. Meskó Rudolf, a gyömről választókerület országgyűlési képviselőjéé dr.Moldovány 1 Károly főorvos, Honthy Ferenc Igazgató, vitéz Szendről Ferenc és Lendvay János főjegyző kíséretében meglátogatta Ecser, Tápiószecső és Taplós ág községeket, ahol beszámoló beszédet tartott. Az Igen nagyszámban megjelent érdeklődő közönségmlndenütt nagy helyesléssel hallgatta az aktuális ^érdesekkel foglalkozó fejtegetéseit és bizalmáról biztosította a kormár