Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/2
1936-09-19 [148]
Komis Gyula előadáasa a Pedagógiai Társaságban. A Magyar Pedagógiai Társaság szombaton délután tartotta '•agy érdeklődés mellett a Magyar Tudományos Akadémia üléstermében a mostani akadémiai év első rendes felolvasóülését. Az ülésen Kornis Gyula egyetemi tanár elnökölt, aki "Testi kultúra és világnézet" cimmel nagyhatású beszedet mondott. Kornis Gyula felvetette a kérdést, hogy világnézeti szempontból az értékeknek micsoda nagy hierarcaiáia rejlik a testi kultúrában. Kifejtette, hogy hatalmas életérték a test edzése, amely az egészséges élet előfeltétele és amely nélkül a szellemiért ékek sem bontakozhatnak ki bennünk. A sport szerveinket, izmainkat gyakorolja, fokozottan működéskepessé teszi, a szervezetet ellenállóképessé avatja, megvédi a korai slpatyhüdes és elöregedés ellen, szóval az életet szolgálja. A testi kultúra fontos gazdasági értékek forrása is: ügyessé, a munkára alkalmasabbá nevel bennünket, munkaökonómiánkat felfokozza: az ügyes, edzett test minél kisebb erőfesz.réssel az eredmény maximumát éri el. A testi kultúra hatása - folytatta Kornis professzor a logikai vagy értelmi érték szempontjából is megbecsülhetetlen: szemessé formál bennünket, a tér és időviszonyokhoz- jobban tudunk hirtelen alkalmazkodni. Olyan szellemi készségre teszünk szert, hogy hamar el tudunk igazodni bonyolult feltételek között is, a lenetőségak összefüggéseit gyorsan le tudjuk mérni. A testi kultúra továbbá jelentés megvalósítója az esztétikai értékeknek, amikor a test alkatát ngyanletaseii fajlasztve, vonzóvá formálja s mozgásainkat széppé avatja. A testnevelés a művészeti navelésnek egyik lényeges eleme. A sportban éljük meg közvetlenül a magunk és mások testének ritmusát s ezzel laalesugallódunk a. világmindenség egyetemes jelenségébe, a kozmikus ritmusomély minden élő ás élattelen leny alaptörvénye. A tervszerű testi kultúra az önf egy elme zésnek, a bátorságnak, az akarat edzésének, a magunk megtagadásának s a nemes becsvágy fejleszt ásének egyik legfőbb eszköze es igy az etikai értékek szolgálatában való jelentősege is rendkivül hagy. Ez a jelentősége csak fokozódik, ha szociális hatását vesszük szemügyre. A sport nagymértékben neveli ugyanis a közösségérzést, az együttműködésnek, a kölcsönös segítésnek, a fair play-nak szellemét. Ránevel az ellenség tiszteletére s nemes megbecsülésére, kibontakoztatja a társadalmi szervezőtalentumot. Végül a testi kultúra az egész nemzet politikai értéket és hatalmát is rendkivül gyarapítja; a test ügyességének és ellenálloképessegének növelésével előkésziti az ifjúságot a honvédelemre. A jó sportember eleve jó katona is, mert a stratégiában éppen azok a készségek érvényesülnek legjobban, amelyeket a tervszerű testnevelés fejleszt ki. Így egyesülnek és sűrűsödnek össze az életértékek és a magasabb szellemi értékek a testi kultúrában, amely egyben a lélek kultúráját is jelenti. Itt egyik sem szigetelodik el: a testi és lelki képességek kölcsönösen támogatják egymást, hisz a le?.ek a test entelecheiája. Amilyen hiba volt régebben az egyoldalú intellektualizmus, pusztán az értelem fejlesztése, ugyanakkora hiba ujabban a testnek egyold-lu, sokszor brut álü kultusza. Az ember pszichofizikai leny: ha az embert formáljuk, testét ós lelkét egyforma gonddal kell fejlesztenünk. Ez nem akadálya asért v s zellemi mivoltunknak, a lélek primátusának: testünk magatartását mégisiosak a lélek határozza meg, a tervszerű testi kultúrát is csak a lélek kultúrája szervezheti meg. A nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitó után Kovács János középfokú mezőgazdasági oktatásunkról/ Tóth Antal Pedig f. magyar kisdednevelés óvónőképzés reformjáról tartott előadást. /MOT/M. — - MAGYAR FILOZÓFUS A BERLINI FILOZÓFIAI KONGRESSZUSON. A német filozófiai társaság Berlinben nemzetközi kongresszust tart, amelyen a szellem és a lélek problémáj át, és ezekkel az alapfogalmakkal kapcsolatos felfogások tisztázását tárgyalják.A kongresszuson a német filozófiai társaság elnökének Prof. Bauchn ak meghíváséra résztvesz dr. Varga Sándor egyetemi m. tanár, a Magyar Filozófiai Társaság titkára lá.TSSfi/v". Pr o d omoAJ^ua^J^ t k ári h 1 v at a la kér i a f en ' hír s z ivesK^I^e r ^^~ , ^^íjel• kes zfos"e\geTcF5T.