Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/2
1936-09-17 [148]
VITÉZ ÁRVÁTFALVI HAGY ISTVÁN BESZÁMOLÓ KÖRÚTJA, Vitéz ^vátfalvi Nagy István, a zalaegerszegi kerület országgyűlési képviselője többre«. pos beszámoló körutat tett kerületében. A hetvenhárom községből álló kerületnek körjegyzőségi székhelyeit és nagyabb községeit látogatta meg, mindenütt nagy szeretettel fogadták a népszerű képviselőt 0 Zalaegerszegen Sefcsik György központi kűküldött részvételével nemzeti egység közgyűlés volt, nagy érdeklődés mellett. Dr. Széli György és dr.Jancsó Benedek üdvöz lőbeszode i után Sefcsik György mondott beszédet, amelyben Gömbös Gyula reformpolitikái elgondolásainak további lelkes követesét hangoztatta. Az időszerű politikai kérdések közül a választójoggal foglalkozott részletesebben s kijelentette a hallgat'ság nagy éljenzése közben, hogy /e}kjll ^s lesz titkos választójog, de eat ugy kell megoldani, hogy a falu derek, jóhiszemű népet megóvják a szélsőséges demagógok befolyásától. Sefcsik György válaszolt egyes ellenzéki vezéreknek a NEP ellen hangoztatott vádjaira ls. Vitéz Árvát fa lvy-Nagy István beszámolóbeszédében hangsúlyozta, hogy Gömbös Gyula külpolitikáját és belpolitikáját teljes mértékben igazolta az idő s ezt a népies reformpolitikát ők, a háborutjárt törvényhozók, akik a harctéren tanulták meg szeretni és megbecsülni a magyar népet, minden gáncsvjetés ellenére is rendithetetlenül tovább folytatják. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel üdvözlő táviratot küldött a beteg minlszterelnöknek./1iíOT/X. , HÍREK INGYENES MÜNKIKÖZVETÍTÉS, A Budapesti Hatósági Munkaközvetítő jelentése szerint az elmúlt bét folyamán összesen 739 egyént helyezett el. Jelenleg foglalkozást kaphat összesen 323 egyén éspedig 182 ipari szakmunkás, 38 betanult gépmunkás és gyári segédmunkás, 39 gyári és egyéb napszámos, 22 szolga, kifutó, kocsis, 2 ügynök, 30 tanonc és 10 háztartási alkalmazott. A hadigondozottak részére bejelentett munkahelyek száma 137 éspedig 70 gyárimunkás as napszámos, egy körkötő gépmester, egy fonóipari főmester-üzemvezető, 16 fonó, szöViő, orsózó, 10 köszörűs, 2 kazámkovács, 2 lakatos, 10 szerszámlakatos, 5 vasesztergályos, 10 vasmarós, és 10 szővő-fonó tanuló részére. Foglalkozást keres összesen 4511 egyén, mégpedig 2284 ipari szakmunkás, 895 betanult gópmunkás ós gyári segédmunkás, 449 gyári és egvéb napszámos, 214 szolga, kifutó, kocsis, 112 magántisztviselő, 175 kereskedelmi alkalmazott, 9 ügynök, 198 állandó, 81 kisegítő háztartási alkalmazott és 14 tanonc ./MOT/B» _ — —• —• FRálTCIA áUTódOK KÖSZÖNETE \Z IDEGElíFOilG éLMI HIVAT iL ELNÖK"'NEE. Annak a harminctagu autótáborozó társaságnak megbízásából, amely augusztus folyamán tiz napot töltött Magyarországon, dr. Montfort marseillesi orvosprofesszor, az autókaraván vezetője levélben fejezte ki a társaság és az Autocamping Club de Francé nevében hálás köszönetüket az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal elnökének. - "Aggodalommá;: indultunk irja a professzor-a hosszú útnak egy olyan országba, amelynek nyelvét közülünk senklsem beszelte. Boldog meglepetéssel mondhatom, hogy Magyarországon az első pillanattól kezdve otthonéreztük magunkat és az elragadtatás jóleső érzése váltotta fel aggodalmainkat. Országukban feltűnően sokan beszélnek franciául és a vidék különös szépsége ; az a párat lan f e lőkelő szeretetreméltóság, amellyel találkoztunk, rendkívül mély benyomást keltett valamennyiünkben, olyan elkötelező emlékkel, ameiy mindannyiunkat ismét vissza fog vinni Magyarországra," /MÜÍ/B. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR „—ELVESZETT EGY 0RV0JI TÁSKA. Szeptember 12 „én az es t i Kóréban elveszett egy barna tehónbor orvosi táska. Különböző iratok voltak bennej melyek a megtalálóra nézve értéktelenek. Az elvesztő kéri, hogy a táskát a megtaláló jutalom ellenében a lakásán, VIII, Táros ics-Utca 4 0> Igali névre adja le, mert, ha a táska nem kerül me*,, ez állásába kerül neki. AIOT/B.