Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/2

1936-09-28 [148]

—A SASJKOR JUBILÁRIS ÜNNEPSÉGE. Alapításának negyvenötödik évfordulója alkalmából a Sas Kör ünnepi társasv^csorát rendezett, amelyen a Budapes­ti Polgári Dalkör énekszámai után dr. B e n e s c h Nándor főtitkár meg­érni leesett a "Sasok" nemes hagyományuiról" a keresztény is nemzeti gondo­lat közel felevszás-oos ápolásában, majd Lat 1 n á k Jenő átnyújtott az 1872-ban alapttott és sok sikert aratott Budapesti Polgári Dalkör diszelnöki oklevelét Usetty Béla országgyűlési képviselőnek, a Sas Kör elnökének &S dr. Szende Dezső kormány főtanácsosnak, u s e t t y Béla örö­m .t fejezte ki, hogy a Sas Kör jubiláris 0 vének munkája a magyar dal lelkesítő és vigaszt nyújtó hangjai mellett indult meg. Erre a munkára szeretettel hivja os visszavárja a körnek kivált, de lélekben bizonyára él nem szakadt tagjait ls« Ma nincs helye az elkülönülésnek, mert csak a minden dolgozó magyar, egyforma megbecsülésében összeforrott nemzet állhatja meg helyet vérzivataros napjainkban. Ne csak az olimpiai küz­delmek idején hassa át a magyarságot a szolidaritás érzése, hanem a köz­napokon, a feltámadásért szüntelen vivott harcban is, hogy végre felröp­penjen Nagymagyar ország diadalmas zászlaja. Dr. Szende Dezső kö­szönte mag meg a dalkör d isz elnökéve történt megválasztását, majd B i r k ­m e y e r Győző üdvözölte Usetty Bélát, akinek vezetése alatt a Sas Kör vissza fogja nyerni régi közéleti súlyát. A dalkör pompásan előadott eneks zámaiv^l véget ért a le Ikes hangulatú ünnepség, /MOT/B ---IL.L/ÓJOZAS • Vasárnap temették el nagy részvét mellett M a g ú 1 k a Do­zső igarságügyminiszterí számvizsgálót, református egyházi prsbitert, vá­rosi képviselőtestületi tagot Pestszentlórincen. a temetésen, melyen az igazs ágügymini szt<. ri számvevőségi tisztviselőkor is megjelent, or. Ja­vornitzky Jono ig.-z ságügymini sztori számvevőségi igazgató és ' dr, B a i o g h Géza pestszentlőrinci' polgármester mondottak bucsut. /MOT/B — MEGHALT II J\ .SZTOSI KIRÁLY FERENC DR. , AZ ORSZÁGOS ÜGYVáDSZG^dTS.G ivhi­JÜEELNÓIE, Haraszt os i K irály Ferenc dr. magyar királyi kormán, főta­nácsos, az Országos Ügyveuszövetsiág másodelnöke, a birói és ügyvéd 1 vizs­gálóbizottság tagja, a be le őlipot-ter„-zv áros i református egyház presbite­re, stb. életének 42-ik -vében rövid szenvedés után Budapesten elhunyt. Temetése szeptember 30-án, szerdán délután felnégy órakor lesz a refor­mátus egyház s~cr tartásai szerint a farkasréti temető halottasházából* AZ elhunyt nagy szerepet töltött be az ügyvéd- és jog ász tár­sai „lom életeben, újjászervezője volt az Országos Ügyvéd szövetségnek ós az. ugyv ­: szövete ;g által rendezett vándorgyűlése knek. Nagy munkásságot fejtett ki a Magyar Jogászegylet eletében is. Jól ismerték mint kiváló nemzetközi jogászt Európában es .anorlkában egyaránt, az elhunyt fóelö"­Sidoja volt a Nemzetközi Jogi Egyesület karteljogl bizottságénak. Tevé­keny re-sst vett a Jog^sszeiu.sonlito Nemzetközi Akadémia, a Nemzetközi Ügyvéd Unió es a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara munkásságában. Kiterjedt Irodalmi tev.kenyseget fejtett ki karteljogl és ügyvédkari kérdésekben. Legutóbb is értékes es alapos tanulmányt irt kétszáz oldal terjedelemben a kartelekről a külföldi szaksajtóban. Halála osztatlan részvétet kel­tett nemcsak Magyarországon, hanem a nemzetközi jogász- es ügwedtársa­dalomban is , /MOT/B

Next

/
Thumbnails
Contents