Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/1
1936-09-14 [147]
NEMZETKÖZI EBKIÁLLÍTÁS VOLT VASÁRNAP BUDAPESTEN. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete a Nemzeti Lovardában vasárnap rendezte szokásos nemzetközi champiön- és derby-ebkiállítását. A kiállításnak nagy sikere volt, s a kiállított kutyáknak min.tény 4t$«a a magasan díjazott külföldi kutyákból került ki, de a kiállítás eredménye azt mutatja, hogy a magyar tenyésztők tulajdonában lévő kutyák sikerrel vettékfel a versenyt a külfölddel szemben. /MOT/B. FŐVÁROS /A közigazgatási bizottság ülése. Folytatás 1./ A közlekedési balesetek elhárítására teendő javaslatokat helyesli. A drágasági problémákkal kapcsolatban pedig kijelenti, hogy a főváros minden szükséges intézkedést megtett az áremelkedések elhárítására. Ezután arra kérte Petrovácz Gyulát, hogy amennyiben konkrét eseteket tud a munkabéreknél történő visszaélésekről, ezeket közölje vele, mert elrettentő példát akar statuálni. Az idegenforgalommal kapcsolatban az a fontos, hogy mindenki vigyázzon arra, hogy az Id eérkező Idegeneket méltóan fogadják, mert csak ebben az esetben lehet joggal számitani a további fejlődésre. A rádiumkórház propagandájának fejlesztésére tett javaslatra nézve az a meggyőződése, hogy bár helyes a külföldi propaganda, elsősorban azonban mégis saját betegeik ellátása a fontos. Válaszolt a polgármester Petrovácz Gyula felszólalásának ama részére is, amely a hivatalos közegek megvendégeléséről, illetve megajándékozásáról szólott,* kijelentette, hogy készséggel megismétli jogelődjének ezirányban kibocs;'^ tott rendeletét és figyelmeztetni fogja az alkalmazottakat, hogy fegyelmi vétségnek minő siti azt, ha valaki az ilyen EB g/endége lést vagy megajándékozást elfogadja. A főkapitányi jelentéshez Lázár Ferenc szólt. Sürgette Lázár a titkosan működő kártyaklubok legszigorúbb megrendszabályozását, A felszólalásra Ferenczy Tibor főkapitány válaszolt és kijelentette, hogy a rendőrség kérlelhetetlen szigorral fogja megakadályozni a hazárdjátékok elharapódzásat. Bejelentette a főkapitány azt is, hogy az autóvezetői vizsgálatokat P közelmúltban már megszorították. A többi szakhivatal jelentését a közigazgatási bizottság vita nélkül fogadta el, A pénzügyigazgató havi jelentése szerint 1956. augusztusában 12,674o656 pengő állami adó folyt be a fővárosban, 1,066,72? pengővel több, mint 1935 augusztusában. Az általános forgalmiadobevétel 4,505,614 pengő volt, a növekedés itt 277„931 pengő. A fényűzési forgalmiadó befizetési oredméaaye 86.019 pengőt tett ki, 9170 pengővel többet, mint 1935 hasonló időszakában. /MOT/B 0 -r~ A VÁROSGAZDASÁGI SZAKBIZOTTSÁG ÜLÉSE. A városgazdasági szakbizottság szeptember 16 5-án, szerdán ülést tart, amelynek napirendjén a székesfőváros különböző hivatalai, intézeti és üzemei részére szükséges különféle textiláruk beszerzési ügye és az egyenruhás alkalmazottak téli ruhaanyagának beszerzési ügye szerepel. /MOT/H. HÍREK A BUDAPSSTI VOLT 1-ES HONVÉD ÉS NÉPFELKELŐ GYALOGEZRED emlékmübizottsága közli, hogy a "Hősi emlékmű" pályázatra beérkező alkotásokat szeptember 25-től, délelőtt 8 órától délután 3 óráig veszik át a X.Golgotáit 9-11 szám alatti állami gépgyári lakótelep dísztermében. A pályamüvek felállítása szeptember 26.-án reggel nyolc órától délután három óráig tart. \ zsűri szeptember 28.-án délelőtt 10 órakor, a közönség pedig szeptember 89-től október 4-ig naponta reggel 9-től délután 3-ig tekinti meg a. pályamüveket, amelyek elszállítása október 5.-én reggel 8 órától kezdőlik. /MOT/B. ' . „ .