Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/1

1936-09-03 [147]

A METILALKOHOLOS MÉRGEZÉSEK UGYE A PESTVIDÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELŐTT, Emlékezetes még, hogy a mult év decemberében Pesterzsébeten és Csepelen különös mérgezési esetek történtele* A vizsgálat során az a gyanú merült fel. hogy néhány pestkörnyéki vendéglős metilalkoaollal készült szeszes- * italokat hoz forgalomba. Annakidején néhány korcsmárost őrizetbe is ve t* tek, de később kiderült, hegy ártatlanok. Egy halálosvégU mérgezéssel kap­csolatosán azután kiderült, hogy miként került forgalomba a metilalkehol­bói készült pálinka. A nyomozás a következőket állapította meg: Horváth Lajos pesterzsébeti hentes és mészáros segéd, aki a buda­pesti vágóhídon volt alkalmazva, a vágóhídon állati belsőrészeket gyűj­tött és ezeket a Richter-féle vegvószeti gyárnak adta el, A gyár, hogy az állati belsórészek időközben meg ne romoljanak, több liter metilalko­holt bocsátott a hentessegéd rendelkezésére, A gyárban Horváth Lajost ki­oktatták, hogy a metilalkohol az. emberi szervezetre káros, esetleg halált is okozhat. Megmondták Horváth Lajosnak, hogy a szeszt csupán az állati belsőréseek konzerválására szabad használnia, A hentessegéd a metilalko­holt hazavitte, ahol a felesége likőrt és rumot készített belőle. Az ipa­ri szeszből készült likőrt és rumot Horváth Sajosné ismerősei körében el­adta. Többen Ittak a metilalkoholos likőrből és rosszul lettek tőle. Annak­idején senki se» emiitette, hogy az asszonytól vásárolt pálinkából ivott s ezért terelődött a nyomozás a vendéglősök felé, Csepelen azonban halá­los áldozat© lett a metilalkoholos likőrnek és ekkor derült ki Horváth Lajosné szerepe. A hentessegéd felesége a mult év december 31-én több li­ter ipari szeszből készült császárkörte likőrt vitt Csepelre, ahol egyik ismerősének, Oláji,Imrénének adta át. Oláh Imréné közös háztartásban élt Seres Mihály huszonnyoleévés gyári munkással. Seres Mihály,újév napján nagymennyiségű likőrt Ivott és rosszul lett. Másnap valamivel jobban érez­te magát és amikor munkába indult, ismét ivott a likőrből. Seres Mihály a Weisz Manfréd gyárbon rosszul lett, összeesett és kórházba kellett szál­lítani, Nemsokkai ut<?bb a gyári munkás a kórházban meghalt. Amikor felbon­oolták, megállapították, hogy halálát metilalkoholmérgezés okozta és Oláh Imréné kihallgatása során kiderült, hogy milyen pálinkát ivott a tragikus véget ért munkás. A hatóságok Horváth Lajosnét és férjét letart°ztatták, a férfit azonban időközben szabadlábra helyezték, A pestvidéki királyi ügyészség Horváth Lajosné ellen közegész­ség elleni bűntett cimén emelt vádat, de megvádolta a hentessegódet is. A törvényszék a bűnügy tárgyalását mára tűzte ki Székely Laj03 dr, tanács­elnök vezetésével, A tárgyalásra Horváth Lajosnét fogházőr állította elő, /Folyt,köv,/ 01, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció +*» NYOMOZÓLEVELET BOCSÁTOTT KI A TÖRVÉNYSZÉK BECK ATTILA DR, BUDAPESTI ÜGYVED ELLEN. P«ok Attila dr, ügyvéd ellen régen folyik sikkasztás miatt bűnvádi eljá­rás, Gamberszky Guidó dr, törvényszéki biróhoz került az ügy, aki többiz­ben már tárgyalásra is kitűzte az ügyvéd bűnügyét, Beck dr, azonban az időzósokre nem jelent meg és különféle ürügyekkel halogatta a bünper le­tárgyalását. Mára újból tárgyalást tűzött ki a biró, a vádlott ügyvéd azonban ma sem jelent meg, vétive azzal jött vissza, hogy ismeretlen. A biróság olyan értesítést kapott, hogy jugoszláv megszállt területen, Zomborban tartózkodik, Temesváry Gyula dr. ügyészségi alelnök indítványozta, hogy a törvényszék Beck Attila dr, ellen nyomozólevelet bacsásson ki. A törveny­székigy is határozott és a mai tárgyalást elnapolta. Sértettként egy pincéri Alpek Perenc szerepel az ügyvéd sikkasztási bűnügyében, /MOT/ Sy,

Next

/
Thumbnails
Contents