Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/1

1936-09-15 [147]

ZU RECSPTBQtRAKY /l.folytatás,/ Halina Rezső, a tov lobiul: során több bűntárs', t menteni igyekezett és csak Vasvári gyógyszer'sszel szemben tett előző súlyos vallomásait erő­sítette meg* Ezután Schwartz kané budapesti asztalosmester vádlott kihall­gatására- került sor. Tagadta bűnösségét, elmondotta, hogy Maiina nála mun-' kára jelentkezett, fel is vette, kiállított részére egy OTI-bOjelentőlapot, de Maiina másnap nem jelentkezett ős minthogy cimét nem tudta, nem volt módjában kijelenteni az OTI-tol. 'Ezután Vasvári Béla gyógyszerész vádlott kihallgatása követke­zett volna, aki azonban védője utján betegségét igazolta, A többi vádlott, nevezetesen Szujki Péter rákosszentmihályi kőművesmester, továbbá Balek Ih-istofné, Ifj. Csitári János, Molnár Pétorné, Tóth Sánlorné, Maiina Ferenc, Halina Gusztáv, Magyar József ós Kovács Elek továbbá egy fiatalkorú valamennyien tagadták bűnösségüket ós jóhiszeműségük­ké 1 v ód e 1 :e z t e k. A törvényszék ezután a tárgyalást elnapolta és a legközelebbi tárgyaláson pótlólag kihallgatj ák Vasvári Béla rákos szentmihályi gyógysze­részt mint vádlottat, majd a tanuk kihallgatására is sor kerül. /MOT/ Gl. A LAKOD 'Akli üNÍÍEPO: !Q KÖZBEN LESZÚRTA VETÉLYTÁRSÁT - TÍZÉVI FEGYHÁZRA MI 1 LT:.K. éz elmúlt év október 19-én hulálosvégü lakodalmi verekedés történt Tapló­ozentmártónban. Kis József házánál lakod,lom volt, közben a vendégek egy része a lakásban szórakozott, a fiat .lsá3 pedig az udvarban felállított sátorbán táncolt. Hajnali két órakor több legény összeszólalkozott, dula­kodás támadt közöttük, a'legények Boncsik János téipioszelei legényt körül­fogták, ütlegelni kezdték, ifj. Lukács János pedig előkapta bicskáját, Ben­céiket hasba szúrt 1 , ugy hogy a szerencsétlen fiatalember másnap belehalt súlyos sérüléséibe, A pestvidéki ügyészség ifj. Lukács János és Juhász József ellen szándékos emberölés büntette miatt emelt v'dat. A bűnügyet ma tárgyalta a pestvidéki törvényszék Várady Sándor dr. törvényszéki biró elnöklésével. . Ifj. Lukécs János be ismer l-e, hogy & szúrta meg Be nc siket, elmondotta, hogy . haragos viszonyban voltak és állandóan egy falubeli leány miatt vetélked­tek egymással. A mennyegzői ünnepségen összeszólalkoztak, Bencsik őt arcul­ütötte, mire haragjáéban leszúrta, Juhász József, a másik vádlott tagadta bűnösségét, .azonban több tanu ellene vallott. w" Sómody János dr. ügyészségi alelnök vádbeszéde, ifj. Kovács Sán­dor dr. és Vajda Sándor dr, ügyvédek védőbeszéde! után a törvényszék bűnös­nek mondotta ki Ifj, Lukéics Jánost szándékos emberölés bűntettében és tíz­évi fegyházra itélte. Juhász Józsefet a törvényszék halált okozó súlyos testi sértés bűntettében találta bűnösnek és háromévi fegyházzal büntette. Az Ítélet nem jogerős. /éfk/ 11. " GERLÓCZY ZSIGMONDNÉ BŰNÜGYÉNEK TÁRGYALÁSA. A büntető törvényszéken Messik Lajos dr. egye sbiró ma tartott folytatólagos tárgyalást dr. Gerlóczy Zsigmondné és társainak csalási bünperében.. Ma a bünper vádlottjainak kihallgatása befejeződött. Az ügynökök, akik házmes­tereket ajánlottak Gerlóczynénak, tagadták, hogy tudták volna, milyen cél­ból akar a professzor felesége óvadékos alkalmazottakat fölvenni. Számos kértettje az ügynek tett t-nuvallomást, elmondták, hogy újságokban olvas­ták a házmestert koreső hirdetést, elmentek az ügynökhöz, aki Gerlóczy Zsigmondnéhoz vezette őket. A biróság szerdán kihallgatja a még hátralévő tanukat, aajd csütörtökön a perbeszé.lekre és esetleg Ítéletre kerül sor. /MOT/ P.

Next

/
Thumbnails
Contents