Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/1
1936-09-14 [147]
ÜKTÓB3R 1-EN NAGYGYÜLV-3T RShD EZ A KERESZTÉNY PÁRT TFJUSAGA A PESTI VIGADÓBAN.* A Keresztény Xözségi Párt fiatal választóinak szervezete szombaton este a párt központjában tartotta mog évadnyitó társasvacsoraját, amelyen rra-gjelont dri vitéz Csik Lászlé ée Bocsary Spur Kálmán dr. ia. A vacsorán elsőnek dr. Szigethy István, a szervezőt ügyyezetŐ elnöke szólalt fel es bejelentette, hogy a párt ifjúsági szó-vezetői oktobjr" l-én,Wolff Karoly születése napján a Pesti Vigadó nagyterméken nagygyűlést tartanak. Rámutatott arra, hogy a párt ifjúságának minden e r j .vei fel kall vennie a harsot a mindinkább fenyegető bolsevizmus Veszedelme ellen és győzelemre kell vinnie azt a gondolatot, amelynek úttörő ja Wolff Karoly volt. A vacsorán fölszólaltak ezután Húbacs Jonő, Petöházy Sándor, Riesz Lajos, dr. vitéz Csik László és Bocsáry-Spur Kál> mán./MOT/Pe. RENDŐRSÉG SZIJRKÁkÁS. Vasárnap délelőtt a Hajdu-utca és Szegedi-utca sarkán Nerioda József őO^éves asztalossegéd, Szarka Kouács Gábor 32 éves napszámos és Jzarka Kovács Lajos 23 éves napszámos összeszólalkoztak, majd verekedni kezdtek* Verekedés közben Nemoda Szarka Kovács Gábort bal hóna Alatt és Szarka Kovács Lajost jobb karján megszúrta. A mentők mindkét sérültet kórházba szállították. A rendőrség Nemoda József e llen az eljárását meglnd itotta./MOT/E BÁLESET VADÁSZAT KÖZBEN. Vasárnap .délután a szigetszentmiklósi határbei egy csepeli vadászokból álló társaság vadászott, A társaság tagjai közül az egyik Fözér János 13 eves fiút, aki mint hajtó vett részt a vad 'azaton,mindkét lábán meglőttek. A kihívott mentők a Madarász-utcai gyermek-kórházba szállították. A rendőrség a vizsgálatot megindította, hogy terhel-e valakit a balesetért felelősség./MOT/E ÖSSZEESÉS. Vasárnap délután az Esterházy-utca 32. számú házban lévő Nemzeti Lovardában Sottbeuer Antal bécsi lakos gyomorbajból kifolyólag rosszul lett es összeesett. A kihívott mentők a Szent István korházba szállitották./MOT/E. ---KOZLEKEDI'SI BALESETEK. Vasárnap délután a Bécsi-uton, a 11-es kilométerkőnél két motorkerékpár összeütközött. Az egyik motor koré kp ár ójp~ Abt István 24 rnök Ült, aki a Jókai-utca ö. szamu házban lakik* A mentőjk zúzott sérülésekkel vitték a Margit kórházba. A másik motorker. kpár'on Lenkey István 29 éves ügynök és Móricz Eszter 21 éves szabónő ültek »M Ind ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek, a mentők kötözték be sérüléselkat és a helyszínen hagyták őket. Az Üllői-ut és a Köztelek utca sarkán vasárnap délután BS 124 . rendszámú motorkerékpár elütötte Schaumann Ottó V eves kisfiút, aki 3 züélel lakás án, a Michalkov ics-utca 14. számú házban lakik. A kisfiút a mentők snlyop állapotban szállították a Madarász-utcai gyermek-kórházba. /MO'í/B