Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/1

1936-09-12 [147]

ÉRDEKES TANÚVALLOMÁSOK GARAI GOLDSTEIN MANÓ NAGYSZABÁSÚ CSiéLASI PE­RÉBEN. Merschitz Kálmán dr. büntetotörvényszéki egyesbiró ma folytatta a tanu­bizonyítást a folytatólagosan elkövetett csalással vádolt Garai Goldstein Manó bünperében. Mint Ismeretes, a királyi ügyészség azért emelt vádat ellene, mert tömegesen vezette félre a fővárosi nagyvállalatokat, keres­kedőket azzal, hogy százezres példányban Ígérte megjelentetni a propagan­dabizottság által kiadand 0 Szent István-napi albumot, amelybe hirdetése­ket vett fel«5*z album alig néhányszáz példányban jelent meg. a hirdető kereskedők ilymódon nem jutottak megfelelő publicitáshoz és igy károso­dást szenvedtek. Két nappal ezelőtt volt az ügyben az első tárgyalás » részlete­sen kihallgatta a biró a vádlott Garai Manót, oki tagadta bűnösségét 8 azzal védekezett, hogy jóhiszeműen járt el és senkit sem akart megkárosí­tani. A mai folytatólagos tárgyaláson az elrendelt bizonyitási eljárás során elsőnek Kovácsházy Vilmos székesfővárosi tanácsnokot hallgatta ki a törvényszék. Kovácsházy elmondta, hogy 1933-ban levelet kapott, amelyben ar­ról értesítették, hogy beválasztották a S ze nt István-napi propaganda­nagybizottságba. A levélen Legeza Pál aláírása szerepelt. A tisztséget nem fogadta el, hiszen 8 rendezi a székesfőváros', részéről az évenként megismétlődő Szent István-napi ünnepségeket és szükségtelennek tartotta a jelzett bizottságban való részvételt. E gyébként iá komolytalannak tar­totta az egész akci°t és amikor a nevét később is szerepeltették, ismétel­ten tiltakozott nevének felhasználása ellen. Természetesen sem erkölcsi, sem anyagi támogatásban nem részesítette az akciót. Trux Jenő dr, ny, miniszteri osztályfőnök volt a következő ta­nú. Vallomása szerint Nagy GyulaKminiszteri tanácsos nevében felkereste valaki és kérte, hogy mint az ékszerészügyek miniszteri megbízottja, has­son oda, hogy az ékszerészek hirdetéseket adjanak fel az album részére. Százezer példányban ígérték a propagsndafüzet megjelentetését. Előadta a tanú a továbbiak során, hogy a kérés teljesítésére nem vállalkozott, mert nem akarta presszionálni az ékszerészeket, Egyetlen céget hivott fel, a Davldovics céget, éz fel is adta hirdetését, de csak azért, mert már elő­ző évben is hirdetett, Szeredai Leé magántisztviselő lényegtelen vallomása után a bűn­ügy e Syik legfontosabb tanujának, Legeza Pál ny. miniszteri tanácsosnak kihallgatására került sor; A bir° kérdésére elmondta, hogy annakidején a közmunkák tanácsához volt beosztva. Vallomása szerint 1938-ben Frühwirth Mátyás, akkori 6r sz'.ggyülési képviselő révén került ismeretségbe Garai Man°vaí, Frühwirth ajánlotta be Garait a közmunkák tanácsához. A beszél­getés során Garai megkérte, hogy kapcsolódjék bele a propagmdanagybizott­ság munkájába. Később be is választották a pngybizottságba, - Mi célja volt tulajdonképpen ennek a bizottságnak? - kérdez­te most a biró, - A Szent István-napi ünnepségeket akartuk kiszélesíteni és ennek érdekében nagyarányú propagandát kifejteni. - De erre megfelelő egyházi és polgári hatóságok vannak, miért akartak önök külön akció révén foglalkozni ezzel az üggyel? - hangzott a biró ujabb kérdése, - Mi is előkelő közéleti nagyságok bevonásával terveztük a pro­pagandát, gróf Károlyi Gyula, Hoyos Miksa és még más ismert neveket kap­csoltunk az akci°ba, A vallomás további részében Legeza Pál elmondta, hogy rengeteg körlevelet küldtek szét, megtörtént, hogy naponta kétszáz levelet irt alá. A MOKTÁR-nál folyószámlát nyitottak, ide folytak be a bevételek és innen történtek a kifizetések. Kétféle levél szerepelt. Az egyiken"Lege­za Pál miniszteri tanácsos a közmunkák tanácsánál", a másik levélen pe­dig "Legeza Pál miniszteri tanácsos, közmunkák tanácsa" aláírás volt. Erről a kétféle levélről­és a nevének ilyetén való felhasználásáról csak később szerzett tudomást. Garai ^cn°nak nem adott felhatalmazást nevének aláírására és mrra, hogy ilyen aláirásu leveleket nyomasson. Arról is vallott a tanú, hogy Garai Man° egy Ízben háromszáz pengőt kapott a közmunkák tanácsától s ebből az összegből Ötven pengőt ő vett át. /Folyt.köv,/ Sy.

Next

/
Thumbnails
Contents