Magyar Országos Tudósító, 1936. augusztus/2
1936-08-26 [146]
3. törvényszéki kiadás, Budapest, 1936. augusztus 26. —-Zü LEZUHANT-E ROTH BOTTKAI JENÖ?»../l. folytatás./ mondtam: Írja Gorlicénél. Nagyon beteg voltam, nehezemre esett a beszéd. J Igy kerülhetett a régi katonai iratba, hogy Przemyslnél vagy másutt szenvedtem a sérülést. - Mivel tudja igazolni, hogy Görznél lezuhant a kötött ballonról? - kérdezte az elnök, - Velem együtt zuhant-le Virág Árpád operatör is,,. Sajnos azonban háromóvvel ezelőtt meghalt. Az özvegye ól, talán ő tud róla,,, G ra b 0tinszky Vilmos gazdasági hadnagy, aki a pesti kórházban teljesített szolgálatot, 8 Is tud róla. - Ez a tonu ott volt, amikor maga lezuhant? - Nem, de a fivére, a festőművész az hatorozottun tudna vallani, - Hát ki fogjuk a festőművészt hallgatni, - mondta az elnök. - Sajnos mát nem él, - Milyen kellemetlen önnek, hogy azok, akik vallomástt/udnak tenni, mind meghaltak, - hangzott az elnök szava. - En nem gondoskodtam tanukról, mert el sem tudtam képzelni, hogy a világháború után husz évvel igazolnom kell, hogy lezuhantam egy léggömbről. De a katonai iratok igazolják, A minisztérium nem vette figyelembe azt az irást, amely 1918 júliusában kelt. Amikor rokkanttá minősítettek, akkor megállapították, hogy miként szereztem a betegségemet. Ez az irat itt von. Tessék megnézni, abban az szerepel, hogy én egy kötött ballonról zuhantam le, - Nem az ön bemondása alapján Írták ezt? - kérdezte az elnök. - Nem kérem, bizonyára nyomozást indítottak és ugy állapították meg, A korábbi iratban még Gorlice szerepel, ahol én nem is járhattam, egy máfiik Iratban pedig az van, hogy civilkoronból származik a betegségem. Ezek esak azért kerülhettek az iratokba, mert akkor nem törődtem vele, hogy egyik vagy írásik katonai irnok mit jegyez fel a leletre. Ismétlem, én Görznél lezuhantam, egy kötött léggömbről, súlyosan megsebesültem,, és ennek következtében váltam rokkanttá, tehát jogosan használom a hadirokkant oimet. A bíróság még nem dönthette el határozottan, hogy Roth Jenő az olasz fronton lezuhant-e a kötött léggömbről vagy sem, mert a vádlott magántisztviselő fcülönböző iratokra és tanukra hivatkozott, akik igazoljak, illetve valészinüsitik, hogy jogosan használja a hadirokkant cimet, A törvényszók ujabb bizonyítást rendelt el s a következő tárgyaláson fog kiderülni az igazság. /MOT/P, •••A GÖZMOSÓÜZEM-TULAJDONOST, AKI A SAJÁT CSELÉDJÉTŐL SIKKASZTOTT HÁROMEZERKILENCSZÁZ PENGŐT, HAT HÓNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK. A budapesti királyi ügyészség vádat emelt Kagán-Froisz Bernát 49 éves gőzmosóda-tulajdonos ellen, folytatólagpsan elkövetett sikkasztás büntette miatt, Kagán Frfclsz Bernát - a vádirat szerint - az 1932-1935 években kisebb-nagyobb részletekben átvett saját cselédjétől Koron Klára szobaleánytól 3866 pengő megtakarított pénzt, azzal, hogy az összeget a demokrata kör házi takarékegyletének pénztárában helyezi el megfelelő gyümölcsöztetés végett, a eselédleény javára. A gőzmosódás a pénzt, az ügyészi vád értelmében, a saját celláira fordította s igy Koron Klárának tetemes öszszegü kárt okozott, Kagán Frftisz a mai büntetőtörvényszéki főtárgyaláson, Sebők Zoltán dr. törvényszéki egyesbiró előtt, tagadta bűnösségét, de a sértett, valamint egyes tanuk ellene vallottak. A királyi ügyész példás büntetés kiszabását indítványozta, a védő felmentést kért, A biróság Kagén Froisz Bernét vádlottat bűnösnek mondotta ki folxtatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében és ezért hathónapi börtönre Ítélte, Az Ítélet megokolása kiemelte, hogy a tanuk vallomásai alátámasztották az ügyészség vádját, a vádlottat ezért a folytatólagos sikkasztás bűntettében bűnösnek kellett kimondani, A büntetés kiszabásánál a törvényszék sulyosbitó körülménynek vette azt, hogy a vádlott, mint a sértett cselédleány kenyéradó gazdája nem átalotta saját, teljesen szegénysorsu alkalmazottját félrevezetve, jelentékenyen megkárosítani. A közvédló a büntetés súlyosbítása végett, a vádlott és védője pedig a bűnösség megállapítása miatt fellebbezést