Magyar Országos Tudósító, 1936. augusztus/2

1936-08-26 [146]

ÍTVTv SIKERT ARATOTT A V^LBNeEI raZETKÖZl FID.IVERSENYEN A "3ÜDAPEST. FÜRDŐVÁROS" CIkü JU.-OYAR FILM- Minueu esztendő augusztusában a velencei Lidcn tartják meg a nemzetközi filmversenyeket. Legutóbb két magyar film került a nemzetközi f 1 Imversenyen bemutatásra. A nagysikerű bemu­tató előadáson előkelő nemzetközi közönség jelent meg, köztük a film­verseny rendezősége, részéről Maraini képviselő, magyar részről ott volt báró Vlllani Lajos követségi tanácsos és Ruttkay Ödön dr „be lügymin is z­téri osztál7/tanácsos j mint a magyar kormány képviselői, Erody Kálmán dr. főigazgató és Boross Pál dr„főjegyző, Budapest székesfőváros megbízásá­ból és Ágotái Géza dr- a Magyar Film Iroda hivatalos kiküldöttje. Első. nek az "Ellenség" cimü francia játékfilm került bemutatásra, majd a McP.Io nagysikerű kulturf 1 lmjét "Budapest Fürdőváros" cimü filmet tekin­tette meg a közönség, amely hosszasan tapsolt a megkapó s zepségü magyal­filmnek;, Maraini olasz képviselő a magyar kiküldöttek előtt külön elis­merését fejezte ki a bemutatásra került magyar film szépsége felett. Az előadás után a nagyszámú közönség átvonult a vetítőterem­be, ahol a 16 mm-es keskery film nemzetközi filrikiállitást nyitották meg ünnepélyes külsős égek között. Az ünnepélyes megnyitón k-t olasz és egy német keskeny kulturfiira került bemutatásra, majd a "Budapest csa­tornázása" cimü székesfővárosi oktatófilmet tekintette meg a közönség, a film a M.F.I, gyártásában készült, s általános tetszést aratott • /MOT/B. MAGYAB NÓTA.IláNGVEESENY A BUDAI VÁR03M -JORBAN. Az augusztus 20-ára hirdetett magyar nóta hangversenyt közbejött akadályok miatt augusztus 2 7-én, csütörtökön délután félhét órakor tartják meg a budai Városmajor­ban. A hangverseny rendezői Uray Margit és Ákos Lajos, s közreműködnek Kékes Irén operaénekesnő, Népessy Lucia arany koszorús magyar dulénekes­v." f Lngossy István tárogatómüv'ss, Szigcty Gándor operaénekes, Németh­Béla Író és Vörös Jancsi cigányprímás, hires c i^ány zenekarával. A magyar nctc. hangverseny iránt nagy érdeklődés mutatkozik. Jegyek az Iskolán­kivüli Népművelési Bizottság helyiségében válthatók /w.,Szép-utca 5, félemelet 2./ /MOT/B. ELLOPTAK A JÁRÁSBÍRÓSÁG ELŐL EGY OLDALKOCSIS MOTORKERÉKPÁRT.A főka­pitányságon szerdán délelőtt megjelent dr.B ánhe gy 1 - G u t ­vili Tihamér ügyvéd, aki bejelentette, hogy CH 244 oldalkocsis Móray­gyártmányu motorkerékpárját, -melynek ^rtéke mintegy kétezer pengő, is­meretlen tettes ellopta, á motorkerékpár ellopása annál rejtélyesebb, mert le volt láncolva és benzintankja is el volt zárva, s éppen ezért a rendőrségnek az a feltevése, hogy a motorkerékpárt hivatásos tolvaj lophatta el. A rendőrség a motorkerékpár tolvajánál: kézrekeritésére nyo­mozást inditott, A károsult ügyvéd a motor kerékpál' kézreker itőj ének ju­ta Imat ad, /MOT/B. —" ORSZ AGQSLEVÉUAV KELETI KERESI EDE EMI SZ JÍT JJFOLYAM. Az uj iskolaévedben a pálya­választás előtt a Budapesti Kereskedelmi es Iparkamara felhívja az if­júság figyelmét a Kereskedelmi Akadémián működ ő "Keleti Kereskedelmi Szaktanfolyamra". Az intézet általános exporttanfolyam és az egyetlen isicolája a- exportkcre3kodelemben nélkülözhetetlen gyakorlati ismeretek elsajátítására, A szaktanfolyamra felvehetők a felsőkereskedelmi isicolá­ban érettségi vizsgálatot tettek, valamint azok a középiskolai érettsé­gizettek, akik legalább két évet gyakorlati pályán működtek. Bővebb fel­világosítást a Kereskedelmi Akad 'min igazgatósága n* T Uj t: Alkotmánv-utca 7-9-BZ. /MOT/B. — -SAÁD BF-Lv RÁDIóCSEVEG.,"SE, augusztus 30-án,vasárnap délután hat órakor lesz. Az érdekesnek Ígérkező csevegés cime; "A hö]gyek láza­dása" « /MOT/B, P r o 6 ó m ot A T,Színházi és rádió rovatvezető uraktól-, f/?/^ a fenti hir szíves közlését kéri Saád Béla, az Uj ^ (//j* Nemzedék és a Nemzeti Újság munkatársa.

Next

/
Thumbnails
Contents