Magyar Országos Tudósító, 1936. augusztus/2

1936-08-27 [146]

ZU NAGY FERENC ES FELESÉGÉNEK PÖRE,../l, folytatás./ A járásbíróság ilyen értelemben is határozott, A mai folytatóla­gos tárgyaláson elsőnek Nagy Ferencet hallgatták ki, aki ezúttal is tagad­ta bűnösségét és azzal védekezett, hogy Ő nem támadta meg sem feleségét, sem a munkást, éppen ellenkezőleg ő a sértettje ennek az ügynek, mert^Né­met István volt az, aki őt ököllel arculütötte. A biró ezután Német IStváu szállítómunkást hallgatta ki, /miikor személyi viszonyaira vonatkozólag megkérdezte, Német többek között kijelentette, hogy büntetlen előéletű/ A biró ezzel szemben megállapította, hogy tizenkétévvel ezelőtt lopásért 1 *­pénzbüntetésre Ítélték el és mivel azt nem tudta megfizetni, háromnapi fogházbüntetést töltött ki B Német az ellene emelt váddal szemben ártat­lanságát hangoztatta. Elmondotta, hogy Nagyné kérte őt kisérje el a pá­lyaudvarra, ahova fiát akarta, kivinni, Nagyné e zt a kérését azzal indokol­ta, hogy fél férjétől, aki az utcán már többször botrányos jeleneteket rögtönzött, Ö el is ment Nagynéval és fiával a pályaudvarra, ahonnan Nagy­néval együtt tértek haza. A ház előtt várakozott Nagy^Ferenc, aki.minden előzetes szóváltás nélkül meg akarta ütni feleségét, Ö közbelépett és ek­kor Nagy őt ütötte meg. Német védekezése szerint ő nem ütötte meg Nagy Fe­rencet, csak védekezésül eltaszította magától és lehet, hogy igy érte ke-­z-e-a vállalkozó arcát* Közben Nagy Ferenc a zsebébe nyúlt, ő elkapta a ke­zét és mégnézte, hogy van-e benne valami, de a- vállalkozónak a kezében semmi sem volt, A járásbíróság ezután több tanút hallgatott ki, igy Bánd Zoltánná született Nagy Erzsébetet, aki kijelentette, hogy az eset alkal­mával nem volt jelen. Csak arra emlékszem, mondotta vallomásában, hogy amikor az eset után édesapám feljött hozzám, csupa vér- volt .és azt mondotta, hogy a fe-o lesége társaságában lévő munkás•verte őt .meg, \,' -' . ' • • Dr. Angyal Endre 'Nagy "Ferenc joglv feépvís élő jé és dr, Mélsier Ká*« roly, Nagy Ferencire és Német' István jogi. képviselője felszólalása után a járásbirósóg még néhány tanúkihallgatását tartotta szükségesnek és ások heidézéséig a tárgyalást elnapolta. /MOT/Ma. • a m ~~ «• —n ZU CSALÁSSAL VADOLT SZÖVETKEZETI IGAZGATÓ. , ,/l, folytatás./ E">.-. ő.átz Kálmán dr, büntetőtörvényszéki egyesbiró ezután a fő­tárgyalást szeptember 5-éfce elnapolta, amikor Biernatzky Szilárdot, a . Pénzintézeti Központ főrevizorát fogják szakértőként kihallgatni e /MOT/Ky«

Next

/
Thumbnails
Contents