Magyar Országos Tudósító, 1936. július/2

1936-07-24 [144]

1. törvényszéki kiadás. Budapest, 1936. július 24, — NYOLCHÓNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK EL RABLÁS BŰNTETTÉÉRT EGY CUKRÁSZSEGEDET. Körülbelül egy évvel ezelőtt történt, hogy Koncz Imre budapesti lakos vi­dékre utazott atyja temetésére. Útközben kiszállt Maglódon, hogy értesít­se ottlakó sógorét apja haláláról. Éjszaka érkezett Maglódra, ahol még sohasem járt s ezlrt megszólította a legelső embert, útbaigazítást kérve. Az ismeretlen rögtön ajánlkozott is, hogy elkalauzolja Konczot sógora há­zéhoz. Amikor aztán egy elhagyatott helyre érkeztek, az önkéntes kalauz • váratlanul mint detektív lépett föl, igazoltatta Konczot, aztán ugy tett, mintha revolvert akarna előrántani hátsó zsebéből és fölszólította a meg­lepett embert, hogy összes pénzét adja át. Koncz azt válaszolta, hogy nincs nála pénz, mire az áldetektiv megmotozta. Minthogy K 0 ncznól való­ban semmi értékesebb holmit nem talált, tehetetlen dühében arculütötte, aztán elsietett. Koncz följelentésére alig pár °ra múlva elfogták az is­meretlen támadót, amikor is kiderült, hogy Müller Ferenc huszonhároméves • maglódi cukrászsegéddel azonos 0 A pestvidéki királyi ügyészség rablás büntette cimén adott ki vádiratot Müller Ferenc ellen, aki a pestvidéki törvényszéken annakide­jén mega rtott tárgyaláson azzal védekezett, hogy az eset alkalmával tel­jesen ittas állapotban volt és semmire sem emlékszik, A tárgyaláson ki­derült az az érdekes körülmény, hogy az eset alkalmával Koncznak mégis csak volt pénze?-egy ötvenpengős bankjegy, amelyet még az uton zsebken­dőjébe kötött be. Amikor aztán Müller őt megmotozta, kihúzta zsebkendő­jét, meglobogtatva, hogy abban semmi sincs és kézben tartva,'állandóan a homlokát törölgette vele, Igy sikerült megmentenie pénzét. A törvény­szék a bizonyítási eljárás befejezése után bűnösnek mondotta ki Müller Ferencet rablás bűntettének kísérletében és ezért nyolchónapi börtönre Ítélte el. Fellebbezés folytán az ügy a királyi Ítélőtáblára került,amely befejezett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a-cukrászsegódet, a nyolchónapos börtönbüntetést azonban helybenhagyta. Az itólet még nem jogerős. /MOT/ Ky. ZSEBTOLVAJLÁSÉRT ELITÉLTEK EGY VÁSÁRI ÁRUST, Dr, Fenessy Ferenc büntetőtörvónyszéki egyesbiró ma tárgyalta Pányi An­tal vásári árus bűnügyét, aki ellen a királyi ügyészség lopós büntette cimén emelt vádat, A vád szerint július 19-én a fóthi bucsun Német Kál­mán kifutó zsebéből kilopta nyolc pengőt tartalmazó pénztárcáját, de azonnal tettenórték. Amikor személyi viszonyaira vonatkozóan kihallgat­ták, kiderült, hogy lopásért már büntetve volt„ - Az kérem, kicsi ügy volt, - magyarázta a vádlott, - hiszen csak körtepálinkát loptam, - Igen, de van Itt egy másik büntetése is bejegyezve: kétévi fegyházira is elítélték. Ez is körtepálinka volt? - kérdezte a bir°, - Az nem, - vallotta be kényszeredetten Pányi, - abban zseb­tolvajlással vádoltak, de - ártatlanul, ' ' A vásári árus a zsebtolvajlást ezúttal is tagadta. Védekezése szerint olyan messze állt a károsulttal, hogy nem is lophatott tőle. A törvényszék kihallgatta N6 n et Kálmán kifutót, aki azt adta elő, hogy 5 nem is vette ószre,'hogy zsebéből a vádlott kilopta a tárcát, egy asszony figyelmeztette erre, Ö azután megragadta Pányi karját és visszakövetelte a pénztárcát. A vádlott tiltakozott a gyanúsítás elten, ugyanakkor azon­ban egy fiatalember látta, hogy Pányi a balkezében tartott pénztárcát háta mögé a földre dobja, A törvényszék Ismertette még egy szemtanú irás­bafoglalt terhelő vallomását, majd Lukács Tibor kir. ügyész vádbeszéde • után lopás vétségében mondta ki bűnösnek Pónyit és kéth°napi fogházra ítélte. Az itólet jogerős. /MOT/ Ma,

Next

/
Thumbnails
Contents