Magyar Országos Tudósító, 1936. július/2
1936-07-30 [144]
— ZU FOIilENTETTEK EGY MAGÁNTISZT VISELŐT,, /l. folytatás./ hegy inasa jelentette neki később as Írógép ós cigarettatárca eltűnését Ós a szomszéd ház házmesternéje kötöite véle, hegy egy fiatalembert látott a lakásból kimenni. Barabás Ftrenenó hásvezetőno a következő tanú, elmondotta, hogy 6 jól aegnótte azt a fiatalembert, aki Guláosy Irón lakásába hement ós eskü alatt meri vallani, hogy azonos a vádlottal. Bár ő ugy vette észre, hogy az Illetőnek nem asőke, hanem barna haja volt. Azt azonban nem látta, hogy c fiatalember kesében Írógép, vagy bármilyen tárgy lett volna, 8 erre a körülmónyre fölhívta az inas figyelmét. Később hetek múlva ezt a fiatalembert megint látta a villa előtt, figyelmeztet* ték a rendőrt is, aki aztán elfogta Schmidt Józsefet. A törvényszék kihallgatott két tanút, akik viszont ugy vallattak, hogy Sohmldt József reg géltől késő estig együtt szórakozott velük aznap a strandfürdőben, A tanúkihallgatások befejezése ée a perbeszédek elhangzása után a törvényszék felmentette ö »hmidtet a lopás vádja alól. Az indokolás s*«» rint Barabás Ferencnó vallomását nem lehet megbízhatónak venni és bizonyíték nincs ateklntétben, hogy Sohmldt József a tolvaj, A fölmentő Ítéletre való tekintettel a vádlott azonnal szabadlábra is került. v itóz* »oronjtoy István dr, ü^yászségl alelnök a felmente* *dntt fellebbezett.