Magyar Országos Tudósító, 1936. július/2
1936-07-28 [144]
— A Vm/l.i4HilU3 ÍUÜVA Xii.niUJ.XU. IULXJUXA XŰX VÜH ül XJO JHHXÍAUÍ OJCXJtt. JVUUn— NÖKÖT. A Rákóczi-utl házösszeomlással kapcsolatban tudvalevőleg gondatlanságból okozott emberölés cimén indult meg a bűnvádi eljárás dr. Halom István bankigazgató és Enyedy Béla mérnök ellen és a rendőrség által előzetes letartóztatásba helyezett két gyanúsítottat vasárnap a vizsgálóbíró szabadlábra helyezte azzal az indokolással, hogy szökésüktől tartani nem kell. A vizsgálóbíró végzése ellen a királyi ügyészség felfolyamodást jelenteti? be, amellyel a büntetőtörvényszék vádtanácsa tegnap délben dr. Molnár Árpád törvényszéki biró elnökletével dr. Hámory Antal törvényszéki biró előadásában órákon át foglalkozott a nyilvánosság kizárása mellett. A vádtanácsnak határozatát ma közölték a védőkkel ós ez ugy 3z ó i p hogy a vádtanács/helyt adva az ügyészség felfolyamodásának, Halom István és Enyedy B éln további fogvatartása mellett döntött. A végzés indokolása fölemlíti a rendelkezésre áll 6 adatok között Salzer Henriknek a Magyar A ltalános Ingatlanbank igazgatójához ez óv július 17-én intézett levelét, az Ingatlanbanknak Halom István igazgató által aláirt válaszát, valamint Halom és -^yedy vallomásait. Ezekből megállapíthatónak látszik, hogy a két gyanúsított gondatlanul járt el, mert jóllehet ez év július eicj^ óta tartott többszöri helyszini szemlén észlelték a repedések terjedését, ós Radó István részéről a veszély elháritása végett július 21-én javaslat tétetett a munka sürgős elvégzésére, ebbeli észleleteiknek a hatóságnál való bejelentésót elmulasztották és igy okoz°ivá váltak annak p hogy a ház egy része összeomlott ós maga alá temette** Péntek Matildot, aki meg is halt, de maga alá temetett esetleg még másokat is. A letartóztatottak cselekménye kimeríti a gondatlanságból okozott emberölés vétségének tényálladéki elemeit és mivel az előrelátható büntetés súlyos, szökésüktől tartani lehet, ennólftfgva további fogvatartásuk mellett kellett dönteni. A vádtanáos döntése ellen dr. Bieuner Mér és dr. Ernyei Zoltán védők felfolyamodást-jeleritettek be a királyi Ítélőtáblához, amely rövidesen dönt az ügyben, /MOT/ Ma. Pro d o m o ! Közlési engedély van. MOT.