Magyar Országos Tudósító, 1936. június/2
1936-06-24 [142]
FELTÉTELESEN HÁROMHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK EGY RENDŐRT, Két esztendővel ezelőtt Obadán az aquincumi vasútállomás közelében két rendőr és egy lakatossegéd között véres összetűzés játszódott le. Az esettel kapcsolatosan a királyi Ügyészség Váry János rendőrfeiügyelőhelyettest személyes szabadság megsértésének vétségével, valamint súlyos testi sértés bűntettével vádolta meg, Antali Imre géplakatossegéd ellen pedig kétrendbeli hatósági közeg elleni erőszak vétsége miatt vádat emelt, A bűnügyet a büntetőtörvényszók Krayzell-tanácsa egyizben már tárgyalta és ma volt az ügyben a folytatólagos tárgyalás, A vád szerint Váry János 1934, márciusában hivatalos hatalmával visszaélve Antali Imrét jogtalanul letartóztatta ós a lakatossegéd bal kezének csuklóját kardjával megsebesítette, Antali Imrét azzal vádolta az ügyészség, hogy Váry János felügyelőhelyettest és Fehér Gedeon rendőrőrmestert tettleg bántalmazta, A mai tárgyaláson Váry János ismételt kihallgatása előtt az elnök az iratokból megállapította, hogy a királyi ügyészség az Antali Imre ellen emelt vádat elejtette ós a vádelejtós következtében a törvényszék a lakatossegéd ellen Indított eljárást meg is szüntette, Váry János rendőrfelügyelőhelyettes tagadta bűnösségét. Elmondotta, hogy Óbudán házat építtetett ós az épülő házban az építőmesterrel beszélgetett, amikor észrevette, hogy egy fiatalember halad el közelükben az utcán ős sértő szavakat kiált feléje, A fiatalember eltűnt, bement egy házba. Nagyon bántotta, hogy őt a munkások előtt sértegették ós ezért felelősségre akarta vonni a fiatalembert, * Bementem Papp Józsefek r'aába - vallotta a rendőr -, ahol megtudtam, hegy Antali Imre, akit én régóta ismerek, volt az, aki sértegetett. Felelősségre vontam és a lakatossegéd ismét szitkozódott, lelövéssel fenyegetett és a zsebéhez kapott. Otthagytam Antalit,a szolgálatban lévő Fehér Gedeon rendőrhöz mentem és megkértem, hogy a lakatossegédet állítsa elő a kapitányságra. Amikor visszatértünk a házba, Antali ágyban feküdt és aludt. Felköltöttük és egy ideig csendesen velünk is jött, majd ismét sértegetett és Fehér Gedeont arcul is ütötte. Erélyesen figyelmezte Ltom, hogy nyugodtan viselkedjen, mert különben fegyvert használok. Az aquincumi állomáson ellenszegült; engem oldalbavágott, rendőrtársamat pedig ökökkel halántékon sújtotta. Ekkor kardot rántottam és Antali csuklójára sújtottam, Antali Imre, akit a korábbi tárgyaláson még mint vádlottat hallgattak ki 4 ma elmondta, hogy a kórházban tért magához és ott tudta meg, hogy a rendőrség őrizetbe vette, ugyanis az eset alkalmával nagyon ittas volt, Papp József né, postaaltiszt felesége, arról vallott, hogy Antali Imre, aki a leányának a vőlegénye, ittasan közeledett a házuk feló' és közben a szomszédban épülő ház kőműveseivel összeszólalkozása támadt. Amikor a lakatossegéd bejött hozzájuk, annyira ittas volt, hogy nyomban lefeletették. Far perccel utóbb megjelent a házban Váry János rendőr*felügyelőhr-Ay cllzs, akit a lakatossegéd tiszteletteljesen köszöntött, A rendőr korholta a fiatalembert, de közben Altali elaludt, A hangos szavakra a fiatalember felriadt, a rendőrt kiutasította és lelövéssel fenyegette, de nem is volt fegyvere, Váry János ezután elment és egy másik rendőrrel- Fehér Gedeonnal tért vissza, Antali mélyen aludt, amikor a rendőrök jöttek és Váry felrázta álmából a részeg embert* Antali engedelmesen követte a rendőröket. Több tanú arról vallott, hogy az uton Antali Imre követelte: igazoltassák és engedjék szabadon, majd dulakodni kezdett a rendőrökkel, sértegette őket, az egyik rendőrt meg is ütötte, a fejéről lesodorta a sapkát s ekkor Váry János kardot rántott és a lakatossegédeta csuklóján megsebesitette. Az elnök ezután megállapította az iratokból, hogy Antali Imre polgári pert indított Váry János r endorfe lügyelőhelyettes ellen s a polgári törvényszék a költségek megfizetésére kötelezte a rendőrt, ugyanis megállapította, hogy Váry János nem jogszerűen járt el akkor, amikor egy magánlakásból az uttas embert előállította. Ismertették az orvosi véleményt, amo]y szerint Antali Imre 20 napon tul gyógyuló sérülést szenvedett* A királyi ügyész fontartotta a vádat, a védő felmentő Ítéletet kért, A törvényszék bűnösnek mondotta ki Váry Jánost személyes szabadság megsértésének vétségében, valamint súlyos testi sértés vétségében és ezért háromhónapi fogházbüntetésre- Ítélte, de az ítélet végrehajtását felfüggesztette, Az itélct jogerős. /MOT/P .' — *•— — r\ncw í, ••