Magyar Országos Tudósító, 1936. június/1
1936-06-04 [141]
LIFTET ÉPÍTENEK A PEZSGŐFÜRDŐHÖZ, Rendkívül hátrányosan érintette eddig Is a Gellért pezsgőfürdő látogatottságát az a körülmény, hogy a fürdőt csak nagyon körülményesen lehetett megközeItteni. A polgármester éppen ez oknál fogva szakértől vizsgálatot rendelt el, amelynek eredményeképpen a Gellért-fürdő nagy halijából liftet fognak építeni a pezsgőfürdőhöz, amely természetesen a fürdőző közönséget díjtalanul fogja felszállítani. /MOT/L. 17 UJ VILLAMOSóRAc A Hirdetővállalat most felezte be ujabb 17 villanyórának Budapest különböző prontjain való felállítását, minek következtében most ujabb 60 villanyóra áll a közönség rendelkezésére, /MOT/L. PERTIK BÉLA LESZ A XIII. KERÜLETI ELÖLJÁRSSÁG VEZETŐJE• Szendy Károly polgármester elutazása előtt rendeletet irt alá, amelyben Pertik Béla dr. tanácsi főjegyzőt megbízta a XIII. kerületi angyalföldi elöljáróság megszervezésével és vezetésével. Pertik Béla dr, a székesfővárosnak régi, érdemes tisztviselőjén aki a mult esztendőben ünnepelte közszolgálati működésének negyedszázados fordulóját. Főjegyzői állásába 1931-ben került. Azóta a Városhazán teljesített szolgálatot és-legutóbb a közgazdas ági és közlekedési ügyosztály kebelében dolgozott, Uj megbízatása értelmében nyomban megkezdte a közeljövőben felállításra kerülő uj közigazgatási szerv szervezését o /M0T/H o —PÁLYÁZAT A. FŐVÁROS 1936, ÉVI REGÉNYDIJÁRA, L 1 b e r Endre alpolgármester, ak l/külf öld 1, tar té_zkod.ás a a lat t~ ; 3 zendy Károly polgármestert helyettesit ^nyilvános pá~lyárczat cb 'hirdetett Budapest székesfőváros 19S6 0 évi regénydijára. A főváros ezzel a dijjal azokat kívánja kitüntetni és támogatni, akik olyan klsebbterjedelmü élvezetes regényt Írnak, amely alkalmas arra, hogy a selejtes irodalmat kiszorítsa és irodalmi színvonalával a közönség széles rétegeinek jobb Ízlését fejlessze. A dij összege ezer pengő, a pályázat titkos és azon minden magyar iró résstvehet. A pályamüveket a szerző nevét és lakáscímét tartalmazó jeligés levéllel együtt szemptember 15 e-élg kell benyújtani a Városháza központi segédhivatalában. A zsűri által legjobbnak talált mü kiadását a székesfőváros a dij odaítélésén kivül anyagilag is támogatni foggá olyan mértékben, hogy az a könyvpiacon nagy példányszámban, olcsó áron megj e lenassséko/MOT/H., HÍREK -—A MUNKAPIAC HELYZETE. A Budapesti Hatósági Munkaközvetítő az elmúlt hét folyamán összesed 642 egyént helyezett el. Jelenleg foglalkozást kaphat összesen 273 egyén éspedig 111 ipari szakmunkás, 44 betanult gépmunkás és gyári segédmunkás, 42 gyári és egyéb napszámos, 20 szolga, kifutó, kocBls, 3 magántisztviselő, 2 ügynök, 31 tanonc. Hadigondozottak részére bejelentett munkahelyek száma 165 egyén éspedig 33 gyári munkás, 42 napszámos, 3 lakatos, 1 1 géplakatos, 1 vasipari gépmunkás, 1 német-francia levelező, 10 gyapjufonó, szövő és kivarrónő, 12 pauut, selyemszövő, orsózó;, 9 vas*, és fémöntő, 2 vas- és fémesztergályos, 10 posztószövo, 2 magyar-német gyors- és gépiró, 3 műszerész, 3 autóvilági bús i, alváz és motorszerelő, 1 réz-bronzmüves, 30 géplakatos, autószerelőtanonc, 2 szövő-fonó tanuló. foglalkozást keres pedig összesen 4281 egyén éspedig 2219 Ipari szakmunkás, 801 betanult géptrunkás és gyári segédmunkás, 422 gyári és egyéb napszámos, 176 szolga, kifutó, kccsiSp 204 magántisztviselő, 188 kereskedelmi alkalmazott, 7 ügynök, 140 állandó, 110 kisegítő háztartási alkalmazott /takarítónő^ mosónő, vasalónő/, 14 tanonc 5 /M0T/B,