Magyar Országos Tudósító, 1936. június/1
1936-06-15 [141]
EGY BÜTORS&ÁLLITOT ZSAROLÁSÉRT ELITÉLTEK. Katz Noé butorszállitó zsarolás vétsége miatt került ma délelőtt a büntetőtörvényszók Horváth-tanácsa, mint uzsornbiróság elé. A vád szerint dr. Szlenkay Pál részére bútorszállítást vállalt a lánchídi hajóállomástol az Iskola-utca 22 számú házban lévő lakásba ós amikor a bútor egy része fel volt rakva, kijelentette, hogy csak akkor fejezi be a költöztetést, ha a megállapodásban kikötött 22 pengőn felül dr. Szlenkay még 3o pengőt fizet. Azzal f enygetőzött, hogy lerakja a bútorokat ós otthagyja azokat a kikötőben. Dr. Szlenkay kénytelen volt megfizetni a 3o pengőt, azonban bűnvádi feljelentést tett. Katz Noé kihallgatása során tsgadta bűnösségét. Védekezése szerint a tárgyalások során csak hozzávetőleges árat mondott s nem végleges összeg volt a jelzett 22 pengő. Amikor megkezdték a bútorok felrakását, látták, hogy nem ment fel egy kocsira az egész szállítmány ós ezt közölte dr, Snlenkayval, valamint azt is tudomására hozta, hogy a két kocsin való szállítás többe kerül. A vádlott szerint nem felel meg a valóságnak, hogy jogtalan összeget követelt ós kihasználta dr. Szlenkay kényszerhelyzetét. Több tanút hallgattak ki, majd a törvényszók Mankovlts Antal dr, királyi ügyész vádbeszóde után bűnösnek mondotta kl Katz Noét zsarolás vétségében és ezért - tekintettel arra, hogy zsarolásért már egyizben meg volí büntetve - loo pengő pénzbüntetésre Ítélte, amely nem fizetés esetén huss napi fogházra változik át, A törvényszék indokolása szerint a bíróság bizonyítottnak vette, hogy Katz megzsarolta a sértettet. Az itólet nemj ogeros. /MOT/Sy. —ZU IMPERIÁL ÍGY A TÁBLÁN. /Folytatás a mai 2-ik kiadáshoz,/ A táblai tárgyalás során dr. Csonka Elemér Ítélőtáblai tanácselnök enunciólta, hogy a főügyészség visszavonta á Dorner ós Takács vádlottak felmentése miatt bejelentett fellebbezéseket, ugy, hogy ennek akót vádlottnak a felmentése ezzel jogerőssé vált* Közölte az elnök azt is,hogy JÓzsa és Kiss vádlottak vallomási jegyzőkönyve az iratok közül megmagyarázhatatlan mádon hiányzik, Auer György dr. királyi főügyészhelyettes kijelentette, hogy a fellebbviteli főtárgyalás megtartásának szerinte nincs akacE&ya, mert a hiányzó adatok a törvényszéki Ítéletben bennefoglalt t nak. A védők ugyancsak hozzájárultak a tárgyalás megtartásához s egy, ben kötelező Ígéretet tettek, hogy amennyiben a hiányzó iratokra szükség 1 enne, azokat másolatban rövid uton azonnal becsatolják, A tábla ezekután ugy határozott, hogy a fellebbviteli f©tárgyalást a mai napon megtartja, A mai délelőttöt Mészner Tivadar dr. táblabíró referátuma töltötte ki. A táblai tárgyalást holnap, kedden délelőtt folytatják, amikor előreláthatólag sor kerül a perbeszédekre. /MOT/Ky, -—HIVATALI TITOK MEGSÉRTÉSÉNEK VÉTSÉGE MIATT ELJÁRÁS INDULT EGY FŐVÁROSI TISZTVISELŐ ÉS EGY HETILAP SZERKESZTŐ ELLEN. A mult év oktéberében a Magyar Közélet cimü hetilapban több cikk jelent meg a székesfőváros ügyeivel kapcsolatosan. Az egyik közleményben a lap felelős szerkesztője és tulajdonosa Lukács Elemér megírta, hogy a hősi emlékünnepek rendezésére sz'nt összegekből fővárosi tisztviselőknek utaltak ki segélyeket és hasonló szabálytalanságot követtek el a köztisztasági segélyek céljaira előirányzott összeg körül is, A közleménnyel kapcsolatosan a királyi ügyészség hivatali titok megsértésének vétsége miatt vádat emelt Geöcze Zoltán okleveles erdőmérnök, székesfővárosi számvevőségi mérnök ellen, de megvádolta Lukács Elemért is, mint aki felbujtotta a székesfővárosi tisztiiselőt, hogy neki hivatali titkokat áruljon. A bünpért ma tárgyalta a büntetőtörvényszék Szemák Jenő dr. táblai tanácselnök vezetésével. Lukács Elemér a tárgyaláson tagadta bűnösségét. Elmondotta, hogy lapjában évek óta fogl;lkozott fővárosi ügyekkel. Amikor megismerkedett Geöcze Zoltánnal, a tisztviselő elmondta, hogy érdekes adatai vannak arról, hogy milyen szabálytalanságokat követtek ol a fővárosnál. Megkérte a mérnököt, hogy ha adatai vannak, akkor juttassa el hozzá, de hangoztatta a hetilap szerkesztője, hogy nem birta rá Geöcze Zoltánt az adatok kiszolgáltatására, /Folyt. köv./P, n r/