Magyar Országos Tudósító, 1936. június/1

1936-06-06 [141]

/Hóman miniszter nyitotta meg a Liszt-emlékklállltást. Folytatás 1./ Ugrón Gábor beszéde után Dohnányl Ernő ült a Liszt ­zongorához és eljátszotta Liszt XIII, rapszódiáját. A kiállítás vendegei Dohnányl, hosszasan és lelkesen ünnepelték. Ezzel a bevezető programúi véget ls ért, Auguszta kir. herceg­asszonyt és József kir. herceget gróf Zichy István, a Magyar Történelmi Múzeum főigazgatója, és Bartha Dénes dr., az emlékkiállítás összeállítója végigkalauzolták a kiállítási termen és magyarázatokat fűztek a vitrinek­ben elhelyezett,tört'nelmi értékkel biró, Llszt-rellkviákhoz, A megnyitó­ünnepség előkelő közönsége hosszasan időzött a kiállításon és a nagy zseni nek kijáró hódolattal és kegyelettel szemlélték a falakon függő és a nagy­mester különböző korából származó festményeket, az elsárgult eredeti kez3* ­tokát, kottákat és más emlékeket. Az ünnepség lefolyását a rádió közvetítette a nagyközönség számára, Kou.de la Géza konferált és befejezésül összefoglaló ismertetést adott a kiállítás anyagáról, valamint a rendezőség elismerést érdemlő mun­kájáról. /MOT/SY. A MAGYAR FOGORVOSOK ORSZÁGOS EGYESeLETE tudományos nagygyűlésének má­sodik napján nagyszámú hallgatóság jelenlétében dr. Molnár László v, egyet, tanársegéd a nagyobb destrukcióval biró fogak pótlásának Indikáció­ja címmel tartott érdekes előadást. Dr, Wlnkler Gyula ujfalta koronáinak készítését Ismertette,dr. Madarász Erzsébet a fogszabályozásról, dr, Re­hák Rudolf a szögmérések szerepéről a fogszabályozásban, adott elő,. Dr, Darvas Sándor a fogászati modern segédess közöket mutatta be, dr, Áldoz István ujrendszerü porcellánkorona készítését ismertette, dr. Kocsis An­tal a lemezes fogpótlásokról beszélt, /MOT/B. MEZŐGAZDASÁG KEDVEZMÉNYES KL6RM1SZ SZÉNKF"EO ZSIZSIKT^LE 'ITÉSHEZ. A gabona- vagy másként magtár 1 zsizsik ellen való védekezőére a klórmeszes eljárás bizo­nyult a legmegfelelőbbnek. Ennek elterjesztése érdekében a földmüvelésü­gyi miniszter lehetővé tette, hogy a gazdák erre a célra a klórmeszet mé­termázsánkint 20 pengöurt szerezhessék be, á Hldroxygén R,T.-nél, XIV, Budafokl-ut 72, - A hüvelyeseket megtámadó zsizsiknek szénkéneggel való zslzslktelenitése elterjedése érdekében a földművelésügyi miniszter meg­könnyítette a szénkéneg vásárlást. A kedvezményes szénkéneget a Magyar Szénkéneggyár r.t.-nál V,, Nádor.utca 21.,lkhtt a gazdáknak megrendelniök, /MOT/0. „ T „ „ „ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR II I R E K - Ks2ekdó A REVÍZIÓ KÉRDÉSE A NÉPSZÖVETSÉGI UNIÓ GLASGOWI GYŰLÉSÉN. A Népszö­vetségi Ligák Nemzetközi Uniójának Glasgowban most folyó nagygyűlésén javaslatot tettek a nemzetközi együttműködés fejlesztése érdekében. En­nek a tárgyalásánál dr. Póka - Pivny Béla, a Magyar Külügyi Társaság kiküldöttjének az indítványára kimondották, hogy a nemzeti ki­sebbségek jogának kellő hangsúlyozása nélkül az emiitett javaslat nem lenne teljes. Kifejezésre juttatta azt az álláspontot is, hogy a fegyver­kezés tekintetében az egyenlőség minden nemzet számára biztosítandó és végül megállapították a revizió fogalmát kimerítő megfelelő angol és francia kifejezés használatának a jogát. A kérdés eldöntésénél angol, francia, belga, kínai, görög és csehszlovák hozzászólások is hangzottak el./MOT/B. DRUCKER GYÖRGY RÁDIÓELŐADÁS A. Hétfőn este háromnegyed 7 órakor dr. Drucker György, a Külügyi Szemle szerkesztője "A világ törvényhozóinak budapesti konferenciája cimmel a július 3. és 8,-a között Budapesten tartandó Interparlamentáris Konferenciáról rádióelőadá3t tart, amelyen a nemzetközi együttműködés kezdetére, az Unió háború előtti tevékenységére és a budapesti konferencia jelentőségére mutat,/M0T/3, i <r^/~)

Next

/
Thumbnails
Contents