Magyar Országos Tudósító, 1936. május/2
1936-05-20 [140]
ZU KNAPP MIKSA /l.folytatás./ folyamán egyébként hivatalból megkereste a Magyar Nemzeti Bankot, főleg amiatt, hogy a Nemzeti Bank milyen okb°l tiltotta meg a feleknek az engedélyezett koronaösszegek "kosztoltatását", A Nemzeti Bank a megkeresésre azzal válaszolt, hogy a tiltó rendelkezés magyar valutáris érdekből törtónt, A törvényszék megállapította, hogy az ügylet nagyösszegü nyeresége óppsn". a tilalom ellenére történt kosztoltatásból" eredt. Ennélfogva az elsőfokú bíróság ugy találta, hogy tulajdonképpen "turpis causa" esete forog fenn s igy az ügylet bir°i jogvédelemben nem részesülhet, A pervesztes felperes fellebbezése folytán az érdekes ügy a tábla Szőke-tanácsa elé került, ahol meghallgatták személy szérint a szem bonáll 0 feleket'is, .' -oc-lssc . • ..• ...%::>: %V".X£V." A kir\ tábla: végülis ugy határozott, hogy az alperes Herzog Ignácot bocsátja esküre; majd a megesketés után a másodfokú bíróság helybenhagyta a törvényszék elutasító végzését, A tábla a turpis cuuga esetét nem látta igazoltnak s itóletét főleg arra alapította, hogy a felperes által döntő fontosságúnak megjelölt oklratos megállapodás?" létrejötte nem nyert kétségtelen bizonyítást, Hübsch Móric ezekután felülvizsgálati kórelemmel fordult a királyi kúriához, s egyidejűleg hamis tanuzás oimőn bűnvádi feljelentést tett Herzog Ignác, valamint az ügyben tanukónt szereplő Knapp Miksa ellen, akikről azt állította, hogy nem mondtak valót, amikor arra tettek esküt, hogy a kérdéses okirat létrejöttéről nem tudnak, Hübsch Móric hangoztatta, hogy időközben a sokat vitatott okirat eredeti példánya a birtokába került. Arra vonatkozólag, hogy mlkóppen szerezte ezt meg, megtagadott minden felvilágosítást, illetőleg ugy vallott, hogy "jogos önsegély" utján jutott a fontos irat birtokába, Hübsch Móric az okiratnak csupán fotókópiáját csatolta a bűnvádi feljelentóshez, A rendőrség ezzel kapcsolatban kihallgatta Herzog Ignácot, aki kijelentette, hogy - noha a fotókópián szereplő névaláírás hasonlít az övéhez, - az mégsem lehet valódi, mert ő hasonló tartalmú iratot tudtával sohasem irt alá. Szerinte legfeljebb, arról lehet szó, hogy valaki "bianco"-aláirást csikart ki tőle, s később az aláirt üres lap fölé odagépelhették az állítólagos okirat szövegét, Hübsch Móric felperes ezekután feljelentéséhez mellékelte az állítólagos okirat eredetijét. Ezt több Írásszakértő megvizsgálta, a vélemények megoszlottak. Herzog Ignác az ügynek ebben a fázisában váratlanul elhalálozott, mire Hübsch Móric most már Herzog özvegye és örökösei, vagyis három fia és három leánya ellen folytatta nagyszabású polgári perét, A királyi kúria a polgári perben ezekután feloldó végzést hozott, megsemmisítette az alsóbirósági Ítéleteket és a királyi táblát uj, érdemleges tárgyalás megtartására, valamint uj Ítélet meghozatolára utasította. Ilyen előzmények után került a régóta húzódó polgári per ügye újólag a királyi tábla elé, amelynek Szőke-tanácsában dr, Haller Árpád felperesi ügyvéd fejtette ki jogi álláspontját, aniro dr. Szűcs József, az alperes jogi képviselője válaszolt, A tábla ezután u tárgyalást elnapolta. /MOT/Ky -—JAFFABA AKART VÁNDOROLNI, A SZÁLLODAPORTÁSOKTÓL VALUTÁKAT VÁSÁROLT KÉTHÓNAPl FOGHÁZRA ÍTÉLTÉK. Káinoki Károly ingatlanügynök ellen még mult év nyarán Indult eljárás, mert a valutaügyészség adatai szerint szállodaportásoktól huzamosabb ideje összevásárolta a külföldi vendégektől kapott valutákat, azonban a Nemzeti Banknik erről nem tett jelentést, A gyanú szerint Káinoki üzérkedett a külföldi pénzekkel, A királyi ügyészség vádja alapján na vonta felelősségre a büntetőtörvényszék Horváth-tanácsa, mint valutabiróság, Az ügynök azzal védekezett, hogy Jaffa-ba akart vándorolni, s azért gyűjtötte a valutákat. Előadása szerint nem üzérkedett, semmi haszna nem volt a vásárlásokból ós nem •karta a Nemzeti Bankot megkárosítani. A törvényszék a bizonyító eljárás lefolytatása, valamint Kotsis k iklós dr. ügyészségi alelnök vád- ós Sándor László dr. védőbeszéde után visszaélés vétségében mondotta ki bűnösnek Káinoki Károlyt és jogerősen kéthónapi fogházbüntetésre itóltc, /MOT/Sy . n%,