Magyar Országos Tudósító, 1936. május/2
1936-05-19 [140]
— ZU SZEGEDI SAJTÓPER /4 .folytatás . / - Hasonló osotbon nigyméltóságod ugyanígy járt volna ol? - Nom, én közvotlonül adtam volna át Nagy Sándornak a hivatalomat , Ezzol az államtitkár vallomása végűt ért, molyro az osküt lo is totto. /Folyt. köv./Gl. A JÁRÁSBÍRÓSÁG ELRENDELTE ZOLLSCHAN EDE MÉRNÖK ELMEBELI ÁLLAPOTÁNAK MEGVIZSGÁLTATÁSÁT. Ismeretes az az esztendők óta húzódó pörösködés, amely Zollschan Ede okleveles mérnök ós a postakincstár között folyik. Ennek a pörösködésnek egyik mellékága az a per, amelynek vádlottja Z 0 llschan £ de és Rosenthal Bávid vendéglős, akiknek ügyét ma tárgyalta dr, H a jdu Pál büntető járásbiró. Mini, kettőjük elien hatóság előtti rágalmazás vétsége cimón indult meg ugyanis, az eljárás, mert egy telefonállomás felszerelésével kapcsolatban - a följelentés szerint azt állították, hogy a posta propagandaosztályának tisztviselői zugirászattal foglalkoznak, A tárgyalás megnyitása után a járásbiró közölte, hogy Zollschan beadványt intézett a büntető járásbírósághoz, amely szerint az egész budapesti királyi ügyészség ellen elfogultsági bejelentést .tesz. Ezt arra alapította, hogy a királyi ügyészségnél két alkalommal ls följelentést tett, az ügyészség azonban anélkül, hogy kihallgatásokat eszközölt volna, egyszerűen megszüntette az eljárást, illetve nem vállalta a vád képviseletét, A bir° bejelentése után felállt az ügyészségi megbízott és indítványozta, hogy a vádlott mérnöknek ezt az elfogultsági/kifogását •a járásbíróság küldje meg a királyi ügyészséghez megfelelő döntés végett, majd igy folytatta: - Be kell azonkívül jelentenem azt Is, hogy Zollschan Ede vádlott hat éven keresztül elmegyógyitó intézeti kezelés alatt állott és ebből akizárási indítványból ls, illetve az erről szóló beadványból, - amely teljesen zűrzavaros - következtetni lehet, hogy nem épelméjű. Éppen ezért inditványozom, hogy a járásbir°sug törvényszéki orvos szakértőkkel vizsgáltassa meg Zollschan E de elmebeli állapotán - Nem is én csináltam ezt a beadványt, hanem az ügyvédem - szólt közbe a mérnök, - Ezzel kapcsolatban közölnivalóm van, -vette ét'a Szót a járásbiró, - Ma reggel még a tárgyalás előtt megjelent nálam dr. Halász Géza ügyvéd ós azt mondotta, hogy az ő ellenjegyzésével ellátott, az elfogultsági kifogást tartalmazó beadványban foglaltakat nem teszi magáévá. Kora reggel kereste őt ugyanis föl Zollschan Ede, amikor ő még ágyban feküdt és kérte, hogy a már elkészített beadványt ellenjegyezze, Ö, anélkül, togy közelebbről megtekintette volna ezt a beadványt, ellátta aláírásával, ennek tartalmával azonban magát nem azono sit ja, annál kevésbé, mert hiszen ebben az ügyben ügyvédi ténykedésre vonatkozó szabályszerű meghatalmazást nem is kapott a mérnöktől 0 Egyébként is sokkal nagyobb tisztelettel •siseltetik az ügyészséggel szemben, mintsem hogy egyjllyen indítványt előterjeszs zen, Zollschan, aki eddig is idegesen hallgatta a biró előterjesztését, ezután szenvedélyes hangon fordult az ügyészi megbízott jelé, nangoztatva, hogy az elmebeli állapotának megvizsgálásáról szóló indítvány nem egyéb, mint C3ak az ő kompromittálasa. A biró csittitani próbálta őt, de mivel nem hallgatott el, száz pengő rendbirsággal büntette meg, A mérnök Izgatottan tiltakozott továbbra is, hangoztatva, hogy ő személyében nem . akarta megbántani az ügyészi megbízottat, érthető azonban felindultsága, amikór ilyen indítványról hall. Ismételt kifakadásaiért megint száz pengő rendbirsággal büntették meg, ami miatt felfolyamodást jelentett be, - Rokkant volt tartalékos mérnök-hadnagy vagyok, akinek jobbkarja teljesen béna, ezért kezeltek engem és nem elmebeli állapotom miatt, - hangoztatta a mérnök ingerült hangon, A járásbíróság a tárgyalást végül is elnapolta és végzósileg elrendelte z ollschan Ede mérnök elmebeli állapotának megvizsgáltatását,/MOT/ ~ Ma, •