Magyar Országos Tudósító, 1936. május/2

1936-05-28 [140]

/roxgarmesteri Kozies a Deiejezetr szanálási munKaroi, folytatás o./ továbbá a Bszkrt és HÉV-igazgatóság által tervbevett ujitási ós beruházá­si programm végrehajtására megfelelő összegek álljanak rendelkezésre. Ezen B cimen a folyó évi budegettel szemben mintegy 7,178.624 pengő több­letkiadás előirányzása válik lehetővé. A vállalatok gazdálkodásában a kiadások csökkentese után még mindig mutatkozó hiány kiküsz öbölésőre a harmadik rendelkezés öt évre 500.000 pengővel apasztja a területhasznála­ti dijat, a negyedik rendelkezés pedig a tarifákat ugy szabályozza, hogy a módositas folytán 2,280.000 pengő többletbevétel remélhető. A vállalatok pénzügyi helyzetének szilárdítása éx-dékében azonban a viteldíj módosítás­ból eredő bevételi többletet kizárólag csak a vállalati alapok gyarapítá­sára lenét fordítani, A viteldijmódositás folytán a fontosabb jegyek ára akövetkezö lesz: A villamosvonelakon az étszállójegyek ára, amelynek érvé­nye a HÉV vonalaknak a főváros területén lévő részeire, tehát Rákosfal­vára, az albertfalvai határig és ^órnai fürdőig is kiterjed-e térti jegy ára 48 fillér, a icisszakasz ára pedig változatlanul 6 fllT^r. Az autóbusz szakaszjegyak ara változatlanul 16, illetve 24 fillér, a többi jegyár pe­dig 4-4 fillérrel emelkedik. Az összes viteldíjmódosítások 1936* július 1-én lépnek hatályba, f Kfiktt** Villamos -áram árszabályozása., / J f ' Megtörtént a főpolgármesteri 1 kivételes hatáskörben tett ja­vaslat alapján a háztartási, a kirakat-és reklámvilágig ás i villamosáram árszabásmódositása is, A aáztartási fogyasztásnál az alapdijas árszabás lep életbe. Egy- és kétszobás lakásoknál kőbánként havi 50 fillér, nagyobb lakásoknál szobánkint havi 60 fillér az alapdij. A fogyasztott áram után kilowatt-óránként 30 fillér' áramdij fizetendő, bizonyos mennyiséget meg­haladó fogyasztás után azonban az áramdij kw óránkint 20 fillérre csökken. Az 1- ás 2 szobás lakásoknál átmenetileg fennmarad az' alapdij nélküli ár­szabás is, mely szerint ezek a lakások a fogyasztott áram után kw óránkint 35 fillért fizetnek. Ez az átmeneti árszabás az 1 szobás lakásoknál 3 évig, a 2 szobasoknál 2 évig érvényes. Az uj árszabás legfőbb előnye az úgynevezett büntetőtarifa megszüntetése, amely szerint egy bizonyos évi mennyiség fogyasztása után magasabb egységárat kelléttfizetni. Az uj rendszernél a fordítottja következik be ennék, nagyobofogyasztás esetén ugyanis kisebb az egységár. Az átmeneti árszabás amellett figyelembe ve­szi a szociális szempontokat. Ha a fogyasztás nem emelkednék, ugy az'uj tarifa az Elektromos Müvekre mintagy évi 50CU000 pengő áldozatot jelent. De remélhető, hogy a kedvező tarifa révén a fogyasztás emelkedik és igy a bevételi kiasésre sor nem kerül, Szabályozták a kirakat- és rsklámvilá­gicási árszabásnak a kisfogyasztókra vonatkozó részét is. A kirakat és reklámvilága.tásra a. négy nyári hónapben az eddigi 40 fillére árral s?9mban kw óránkint 20 fille -es egységárat állapítottak mag, az átlagos egységár csökkent.so azonban a többi hónapokra is leh9tbvé vált, mert a kihasználás­nak megfelelően kw óránkint 54, illetve 40 filléres egységár az évnek csak 4-4 hónapjában érvényesül, eddig pedig 6-6 hónapon át érvényesült. Kedvező ujitás az árszabásnál az is, hogy az uj egységárak nemcsak a kirakatok, hane a záróra után reklám céljából kivilágított üzlethelyiségek fcgyasztásééra is érvényesek. Az uj árszabás a|ízámitésok szerint mintegy évi 50.000 pengő bevételcsökkenést jelent az Elektromos Müveknél. A most ismertetett két uj árszabás az életbeléptetésükhöz szükséges nagyarányú elökészitőmunká­latok miatt csak 1936. szeptemberében lép érvénybe, /MOT/H,

Next

/
Thumbnails
Contents