Magyar Országos Tudósító, 1936. május/2
1936-05-28 [140]
/Hivut los.m is megerősítik M.-kkai Sándor lemond ás át az erdélyi y»df ornátus püspökségről. Folytatás * / Makkul Sándor hatszáznál több egyházközségének lelki irányításában csakugyan hős les munkát végzett: volt olyan esztendeje, amikor 2-300 prédikációt és előadást tartott, vezette u különböző egyháztársadalmi ós egyházpolitikai tárgyalásokat és nagyvonalú elgondolásokat hozott tető alá. Ezenkívül közismert tudományos és nagysikerű szépirodalmi munkásságot folytatott r A magát nem kímélő lázas tevékenység Idézte elő a püspök teljes kifárad ás át és nemrég az egyházkerületi közgyűlés előtt megtörtént, hogy egy többnapos gyűlésez és után püspök ájult .n esett össze, amikor azután az orvosok - legteijeseoD pihenést parancsolták reá. Az egyházkerület igazgatótanácsamélyen megrendülve tárgyalta Makkal püspök lemondólevelét és elhatározta, hogy a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megteszi. A püspöki méltóság betöltésének ügye még a jövő hónap folyamán eldől, teákkal Sándor utódává minden valószínűség szerint az eddigi egyházkerületi lelkészi főjegyzőt, a kolozsvári egyházközség kiváló lelkipásztorát, Vásárhel yl János volt esperest választják meg a gyülekezetek. Vásárhelyi Makkal legszorosubb baráti köréhez tartozik, ut 8 pásztori, szónoki és kormányzati irányának képviselője, elsőrendű szónok ós Makkal vándor betegségének tartama alatt, sőt már azt megelőzőleg ls szúuos esetbe a helyettesítette az erdélyi püspököt. /MOT/P. í