Magyar Országos Tudósító, 1936. május/2

1936-05-25 [140]

—EGY BOLGÁR GYÓGYSZERES ZEÁLLGATó VALUTA PERE. Goseff Matoff György bolgár gyógyszertanhallgató valuta üzérkedés bűntet­tének kísérlete miatt került ma délelőtt a ba nte tő törvényszék HorvátJtv-ta­nácsa elé. A fiatalember azzal volt vádolva, hogy mult év decemberében Róna László nevü ismerőse felkérésére vállalkozott 24.ooo lei zugforgalom­hxn való megszerzésére. Ki ls számította, hogy mennyibe kerülne a román pénz azonban később meggondolta a dolgot és nem vállalta még a közvetítést sem. A valutaügyészsóg azonban tudomást szertett a dologról és megindította az eljárást Goseff Matoff György ellen. A detektívek keresték az egyetemi hall­gatót, de nem találták s amikor végül ráakadtak, letartóztatták. Huszon­nyolcnappal ezelőtt fogták el, Fogházőr kíséretében jelent meg a mai tárgyaláson s kihallgatá­sa során elmondta, hogy csak szó volt egy szivessógi szolgálatról s mind­össze annyi volt a szerepe, hogy átszámította a román pénz értékét magy>ar pénzre. Védekezése szerint nem is volt komoly a dolog s nem akart részt­venni semmiféle valuta-manipulációban. Előadta azt is, hogy most áll szi­gorlat előtt. A törvényszék kihallgatta a dotektiveket, majd a perbeszédek el­hangzása után vétség kioérletóben mondotta ki bűnösnek Goseff Matoff Györ­gyöt és huszonnyolcnapi fogházra itélte, amit az elszenvedett vizsgálati fogsággal teljesen kitöltöttnek vett és elrendelte azonnali szabadlábra telyezósét. Az itélet jogerős. /MOT/Sy, —EGY VEGYÉSZETI GYÁROST ÉRTÉKPAPÍR BE NEM JELENTÉSÉRT PÉNZBÜNTETÉSRE ÍTÉL­TEK. Külföldi érték bejelentésérek gondatlan elmulasztása miatt emelt vádat a királyi ügyészség Strausz Imre vegyészeti gyáros ellen, akit ma vont fe­lelősségre a tfüntetőtörvényszék Horváth-tanácsa. A vád szerint birtokában volt tizenhét darab zürichi kibocsájtásu részvény, de erről nem tett je­lentést a Nemzeti Banknál, A gyáros védekezésében elmondta, hogy van egy találmánya.. Egy svájci fiatalember jelentkezett nála és ajánlatot tett arra, hogy a vegyi­készltminy értékesítésére Evájcban részvénytársaságot alapit. Meg is in­dultak az előkészítő munkálatok, őo.ooo svájci frank tőke össze is jött, azonban a fiatalember ezt az összeget utazás és reprezentációs költségek cimén elszámolta, ugy, hogy a vállalkozás kudarccal végződött. A részvé­nyeket annakidején ki is bocsájtották és tizenhét darab nála maradt: a szélhámos fiatalember ezt a részvénymennyiséget tiszteletből küldte el elmére, A papírok azonban oár teljesen értéktelenek ós ezért nem is tar­totta szükségesnek, hogy a Nemzeti Banknál bejelentse, A törvényszék végül is a tárgyalás lefolytatása, valamint Kot­sls Miklós dr. ügyészségi alelnök vádbeszéde után gondatlan be nem jelen­tésben'bűnösnek mondotta ki Strausz Imrét és ötven pengő pénzbüntetésre ítélte* Az itélet jogerős, /MOT/Sy. —VALUTA BE NEM JELENTÉSÉRT HARMINC PENGŐ PÉNZBÜNTETÉS, t KLIncsek Károlyné született Burgulics Ilona esztergomi MÁV segédtiszt felesége lévai baráénőjétőí ezer csehkoronát kapott azzal, hogy vonja le régebben igénybe vett ötven pengőnek megfelelő adósságát s a többit majd ha Lévára utazik,adja át. Az asszony az ezer csehkoronát ugy ahogy kapta szekrényébe tet­te y azonban névtelen feljelentés folytán a be nem jelentett idegen pénz- ' ről a valutaügyészség tudomást szerzett, mire megindult a bűnvádi eljárás.. Iej*fc«i6ée gondatlan elmulasztása cimén adott ki ellene az ^ügyész­ség vádiratot s ma tárgyalta az ügyet a büntetőtörvényszék Horváth-taná­csa. Az asszony jóhiszeműségével védekezett. A törvényszék Klincsek Kéroly­n ét a vád értelmében harminc pengő pénzbüntetésre itélte. Az itélet jog­erős. /MOT/Sy. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR — x szekció /L(£) -ZU BETTELHEIM R.T.,,/1, folytatás./ Több tanút hallgatott ki a törvényszék, majd a szakértők mond­ták el véleményüket, A perbeszédek elhangzása után a törvényszék ugy He­teés Mórt, mint Hateós Alfrédot felmentette a vád alól, mert nem látta bizonyítottnak, hogy meg akarták volna téveszteni Landauer Lipotnét, Az .. L -i ^ „ a „ i no RT>O fi . /MOT/P.

Next

/
Thumbnails
Contents