Magyar Országos Tudósító, 1936. május/2

1936-05-25 [140]

/ PILSUDSKI TÁBORNAGY EMLÉKMŰVÉNEK LELEPLEZ.'SE. Folytatás 1./ A lengyel himnusz elhangzása után Kenéz Béla egyetemi tanár tartotta az avatóheszédet, Kiemelte, hogy Pilsudskl tá­bornagy halála Magyarországon osztatlan, őszinte részvétet keltett, majd részletesen méltatta a magyar-lengyel barátság jelentőségét. Hangsúlyoz­ta, hogy a két ország a nyugati kultúra védőbástyája, történelmünkben annyi közös sorsvonás van. Elemezte a történelmi,gazdasági és Ictílturá­1 is kapcsolatokat, végül Pilsudskl tábornagy egyéniségét és mint Len­gyelország ujjáteremtőjenek történelmi munkásságát méltatta. A székesfőváros nevében N é m e t h y Károly tanács­nok vette át az emlékmüvet, hangoztatva, hogy a főváros közönsége örök időkre megőrzi Lengyelország legnagyobb fiának emlékét. Ezután a Pilsudskl­indulót játszotta el a zenekar, majd a koszorúk e lhe lyezésóre került a sor. A kormány nevében L .á z ár Andor igazs ágügymlnlszter koszorúzta meg az emlékmüvet a következő szavak kíséretében: A szeretet és hála jeléül teszem le a magyar királyi kormány koszorúját annak a férfiúnak emlékénél, akinek vezetése mellett Lengyelország megmutatta, hogy az erőszak széttépheti egy nemzet testét, de a nemzet széttóphetetlen lelke legyőzi az erőszakot* Gróf Bethlen Pál a felsőház, M 1 s k o 1 ­c z y Hugó a képviselőház, C z 1 b u r Andor a honvédelmi miniszterlucij.^/, báró Lukac hlch Géza a TESZ, gróf Széchenyi Károly a Magyar-Lengyei Szövetség nevében tett le kszorut, majd a különböző tár­sadalmi egyesületek képviselői helyezték el koszorúikat. /MOT/M -—»-*» // Myclel3kl gróf ügyvivő a lengyel követség FŐVÁROS A HŐSÖK EMLÉKÜNNEPE. A székesfőváros közönsége az elmúlt esztendő szokásá­hoz híven az Idén ls megrendezte a hésök emlékünnepét, A Salamon Géza dr. tanácsnok vezetése alatt ál\6 közegészségügyi osztály fogalmazási kará­nak tisztviselői a kora reggeli órákban felkeresték a budapesti összes temetőkben nyugvó hősök sírjait és a temetőkben létesült emlékmüvek ta­lapzatán elhelyezték a székesfőváros koszorúját, A főünnepség ezúttal ls a Hősök-terén játszódott le. Annak ellenére, hogy az ünnepély csak 12 érakor kezdődött, már 11 órakor rendkívüli élénkság volt tapasztalható a Mllleneumi-emlékmü előtt, A fő­város képviseletében előbb dr, Rostagnl Achilles tanácsi főjegyző és Knoblauch Sándor segédfogalmazó, majd később hozzájuk csatlakozva dr. Sa­lamon Géza tanácsnok, if j. Bárány László tanácsjegyző vezették a felvo­nuló csoportok irányítását. Egymás után vonultak fel a honvédség külön­böző fegyvernemei. A gyalogság az Andrássy-ut torkolatában állott fel, az Aréna-ut vonalán pedig a tüzérség és a huszárság helyezkedett el. A rendőrség díszruhás legénysége lezárta a teret, ennek megtörténte után pedig az előre kijelölt helyeken elhelyezkedtek a különböző alakulatok. A Műcsarnok épülete előtt az Országos Dalosszövetség ötszáztagu énekka­ra állott, előttük formaruhás frontharcos-zászlóalj sorakozott fel, a tér másik oldalán pedig a budapesti leventék, árvalányhajas cserkészcsapa­tok, a fővárosi leányiskolák magyarruhás növendékei, a főiskolai bajtár­si egyesületek vonultak fel zászlóik alatt e A Mllleneumi-emlékmü lábá­nál, a Hosl Emlékkő mögött a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák kaptak helyet, a téren pedig az emlékmű baloldalán a honvédség, a csendőr­ség és az államrendőrség tiszti es legénységi küldöttségei sorakoztak. Tizenkét óra felé felvonultak az alabárdos testőrség színpompás egyenru­hába öltözött legényei ls, akik az emlékmű kétoldalán állottak sorfalat. Ettől kezdve egymásután érkeztek az ünnepségre meghívott előkelőségek. Az elsők között jött dr. Nemes Antfil címzetes püspök, Józan Miklós unitá­rius püspök, majd a törvényhatósági bizottság több tagja* //P E /Folytatása következik./

Next

/
Thumbnails
Contents