Magyar Országos Tudósító, 1936. május/1

1936-05-04 [139]

-—HÁROMNAPOS FÜRDŐÜGYI KONGRESSZUST TARTOTT A BALATON MELLETT A BAL­NEOL6GIAI EGYESÜLET. Az Országos Balnaológlal Egyesület háromnapos kong­resszust tartott a Balaton mellett, A kongresszuson Budapestről közel százan vettek részt dr. Várnossy Zoltán elnök és dr, Frank Miklós főtit ­kár vezetésével. A kongresszus első üléseit Keszthelyen és Hévizén tartották, ahol Reischl Imre városbíró ós Reischl Richárd v, képvise­lő, Hévízfürdő vezetői fogadták a fővárosból érkező vendégeket, úgy­szintén a külföld leket ls, akik nagy érdeklődéssel tekintették meg a gőzölgő, lótusz virágokkal borított, melegvizű tavat. A tudományos nagygyűlést Várnossy Zoltán professzor nyitotta meg, kifejtve,hogy kel­lő orvosi tanács nélkül a legtöbben mennyire visszaélnek a Balatonnal és mindazt a jót, amit nyújthat: napot, levegőt, vizet, mennyire káruk­ra fordítják. Dr.Schulhof Vilmos a hévízi tó környékének geológiáját, a források eredetét, rád lumakt lvitását és különleges tulajdonságalt Ismertette, majd Schulhof Ödön dr, azokról a megfigyelésekről számolt be, amelyeket a beteg és egészséges fürdőző vérkeringésének és vérössze­tételének vizsgálata közben gyűjtött, Dr 0 Moll Károly a hévízi gyógyfür­dozés javallatairól értekezett, utána dr .Bélák Sándor egyetemi tanár, dr.Rausch Zoltán és dr,Benczúr Gyula egyetemi m.tanárok, s mások hozzá­szólása után végetértek a tanácskozások. Másnap reggel Balatonfüredre utaztak a kongresszus részt­vevői, akiket Gácser József Szent Benedek-rendi főkormányzó és dr. Schmidt Ferenc igazgató-főorvos üdvözöltek, A kongresszus külföldi és hazai résztvevői megtekintették a balatonfüredi fürdő uj nagy építkezé­seit, majd délután a második tudomárcros nagygyűlést tartották.. Beveze­tőül Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát mondott beszédet, amelyben az orvostudomány nagy jelentőségét fejtegette. Utána dr.Dányl Mihály, a Lukácsfürdő uj fürdőkórházában végzett megfigyeléselről beszélt, dr, Schmidt Ferenc pedig a Balaton gyógytényezőiről, fürdőiről és külön­leges értékeiről, elsősorban meleg és szénsavas forrásairól tartott elő­adást,, Dr.Réthly Antal, a Meteorológiai Intézet igazgatója "A napfény tartama a Balaton mellókén" címmel adott elő, dr.Aujeszky László pedig a balatoni vizisport-balesetek meteorológiájáról, a vihar jelző szolgá­latról és más aktuális kérdésről tartott előadást. Az este megtartott ülésen Gácser József az orvosok éj a fürdők kapcsolatairól beszélt és sürgős reformokat javasolt, Balatonfüredről vasárnap délelőtt hajón indultak el a kongresszus tagjai, akik Balatonalmádin szálltak ki, ahol dr.Tormay Béla vezetésével egy órát töltöttek, majd tovább hajóztak Kenésére, ahol a Fővárosi üdülőhelyet tekintették meg, utána pedig a gazdasági osztály által rendezett nagygyűlés következett. Elsőnek Bánlaky Géza elnök a magyar fürdők fejlődését Ismertette, s közölte, hogy a Balaton mellett ötszáz uj szálloda és szoba készül, Debrecenben uj nagyerdei szálló épül, Hajdúszoboszlón, Harkányban, Pécs mellett a Mecseken és Sopronban is uj széllókat emelnek, Ismertette az elnök azt is, hogy a Margitszige­ten kétmillió pengős beruházást jelent a Közmunkatanács nagyszabású uj terve. Ezután dr, Tormay Géza államtitkár "A Balatonfejlesztés gazdasá­gi hatásai" címmel tartett előadást és az uj balatoni célkitűzésekről szólva, utalt a statisztikára, mely szerint a balatoni látogatók száma három év alatt több mint készeresére, a külföldiek száma pedig ötszö­rösére emelkedett. Az előadó rámutatott ennek a nagyarányú fejlődésnek okaira, majd beszólt a balatonmenti közlekedés javulásáról, a higiénia terjesztéséről, a jó ivóvízről és a fásításról.Dr. Szabó Béla fürdősta­tisztikai kérdéseket fejtegetett és szóvátette a fürdők hiányalt és re­formokat sürgetett. Felber Lipót a magyar fürdők és ásványvizek közgaz­dasági jelentőségét tette szóvá. A nagygyűlés után a balneológial egye­sület tartott közgyűlést Várnossy professzor elnökletével. A belső ügye­ket^dro Rausch Zoltán és dr.. Frank Miklós főtitkár terjesztették elő. A főtitkár közölte, hogy az egyesület napirenden tartja a nyári időszá­mitának egészségügyi és gazdasági szempontból egyformán fontos kérdéseit,

Next

/
Thumbnails
Contents