Magyar Országos Tudósító, 1936. május/1

1936-05-11 [139]

POLITIKA • §§A Magyar Országos Tudósító jelenti: Jenes András, a jászjákóhalmi kerület országgyűlési képviselője vasárnap tartotta , beszámolóbeszé­dét Pusztamonostoron és Jászárokszálláson. A beszámológyülésen dr. Tóth Pál és dr* Nánássy Imre országgyűlési képviselők is megjelentek. Vasár­nap délelőtt 11 órakor Pusztamonostoron Balázsovlch Ernő kormány főtaná­csos, választókerületi elnök nyitotta meg a gyűlést. Jenes András képvi­selő beszédében kifejtette a kormány eredményes munkásságát. Megemlítet­te többek között, h->gy csak Gömbös Gyula kormánya van hivatva egyedül a jobb magyar jövő kiépítésére. Ismertette a g^zdaadósságok rendezését és ezzel kapcsolatosan kiemelte, hogy vitoz jákfal Gömbös Gyula miniszter­elnök akkor, mikor a hitbizományi és telepítési javaslatokat vitte a Ház elé, a nemzet legszegényebb rétegeinek érdekében cselekedett. Beszédét Gömbös Gyula miniszterelnök és kormányának éltetésével fejezte be. Dr. Tóth Pál országgyűlési képviselő a NEP célkitűzéselt Ismertette, majd a kormány meggondolt külpolitikájáról mondott hatásos beszédet. Dr. Nánássy Imre képviselő ismertette, miért lépett ki a Független Kisgazdapártból és hosszabban fejtegette a legltimúizmus kóros hatását. A nagyszámú hall» gatóság a gyűlés befejezése után hosszann ünnepelte Jenes Andrást és a kíséretében megjelent képviselőket. Jenes András országgyűlési képviselő és kísérete ' n. autókon mentek át Jász árokszállásra, de útköz, ben Ágo-tanyavilágát is meglátogatták. Ágon nagy diadalkapu alatt körül­belül ötszáz ember élén fogadta Tösér János kisgazda a megjelenteket. üdvözlőbeszédében kérte, lr>gy hazafiul ragaszkodásukat és feltétlen bi­zalmukat tolmácsolja Jenes András vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterel­nöknek, a NEP vezérének, akitől kérik, hogy a jövőben ls olyan nagy sze­retettel és meg nem alkuvó magyar érzéssel kormányozza a népet, mint azt eddig tette. Jászárokszállás községben ötezerfőnyi hangosan éljenző tö­meg előtt nyitotta meg a gyűlést Balázsovlch Ernő választókerületi el­nök. Jenes András országgyűlési képviselő részletesen Ismertette a kor­mány eddigi munkásságát, kiemelte* hogy a kormány eddig tizenhét javas­latot nyújtott be a Házba, amelynek mindegyike a munkások és a kisembe­rek érdekelt szolgálja. Beszélt a hitbizományi és telepitési javaslat­ról és rámutatott arra, hogy csak ezekkel a javaslatokkal lehet a munka­nélküliséget elfogcdhatóan megoldani. Beszéde Vogén kijelentette, hogy Gömbös Gyulának törhetetlen hive, mert'osak egyedül benne bízik és tőle várja szomorú sorsunk jobbrafordulását. Beszédét a megjelent tömeg hosz~ szan megéljenezte. Dr. Tóth Pál a Gömoös-kormány szociális működését is­mertette és annak a meggyőződésének alott kifejezést, hogy az a válasz­tókerület, amelyik olyan feltétlen odaadó ragaszkodással v van képvi­selőjével és a kormány el nőkkel szemben, mint a jákóhalmai kerület, az hamarosan tapasztalni fogja, hogy nem fog csalódni. Dr. Nánássy Imre kép.­viselő a Gornbös«kormány munkásságáról beszélt. Kiemelte, hogy olyan párt­nak nem lehet a tagja, amely a Bethlen-féle antiszociális elgondolásokat tartotta szem előtt. Majd a Gömbös-kormány szociális intézkedéseit ismer­tette és annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a Gömbös-kormány meg fogja találni azt az utat, amely az általános jólét felé vezeti a nemzetetc A beszámológyülés a Himnusz hangjaival ós a szónokok ünneplésé­vel ért végetc /n./ HÍREK —AZ IGLóI DIÁKSZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE, Az Iglól Öregdiákok május 9-én, szombaton tartották évi közgyűlésüket Budapesten, a Szent Gellért-szálló nagytermében, amelyet tisztújítással és érettségi találkozókkal kötöttek össze, A közgyűlés ' ' *x íAk» : a szövetség örökös diszelnökévé válasz-* totta dr. Kállay Miklós budapesti táblai tanácselnököt ós dr. Makra Zol­tán pénzügyminisztériumi miniszteri tanácsost, Uj elnök lett Kalmár Bé­la budapesti rendőrf őkapltányhelyettes, uj ügyvezető elnök dr. tolcsval Nagy Barna honvédelmi minisztériumi osztálytanácsos, főtitkár dr. Weater Béla legfőbb állami számvevőszéki titkár. A német nyelv jeles tanáráról, .-, dr, Róth Mártonról dr. Tóbiás Gyula alsófügedl földbirtokos, iglói öreg­j' diák tartott emlékbeszédet, A közgyűlést vacsora követte, amelyen 250 U iglói öregdiák vett részt család ( t^Íöl j RkáÍtiéítaKUtt. /MOT/B / 0 0

Next

/
Thumbnails
Contents