Magyar Országos Tudósító, 1936. május/1
1936-05-08 [139]
A TÁBLA A FELÉRE CSÖKKENTETTE EGY ZSATOLASÉRT ELIBÉtT MAGÁNHIVATALNOK BÜNTETÉSÉT. Szörtsey István negyvenötéves magántisztviselő ellen a budapesti királyi ügyészség - mint ismeretes - többrendbeli zsarolás vétsége, illetve zsarolás vétségének kisérlete cimén vádat emelt. Ezekben az ügyekben ez év január havában tartott főtárgyalást a budapesti büntető törvény szék Krayzelltanácsa. A vádlott tagadta bűnösségét, de a törvényszék több tanú terhelő vallomása, valamint a beszerzett egyéb bizonyítékok alapján általánosságban megállapította Szörtsey István bűnösségét. Igy megállapítást nyert, hogy a vádlott 1935 májusában kávéházi találkozásra hivta fel Róth Vilmost s a kávéházban felmutatott előtte egy levelet, amely szerint Eóth családjának egyik tagja "notórius zsebtolvaj", tizennégyéves leánya Szalonikiben táncosnő és kiutasítás előtt áll s végül: maga Róth v ilmos tiltott valutaügyletekkel foglalkozik s nyomdai üzletében kétes egyének fordulnak meg, A levél aláírójaként "dr. Benedek" szerepelt. Róth Vilmos tiltakozott a felmutatott levél tartalmának valósága ellen s kijelentette, hogy semmiféle "dr. Benedeket" nem ismer. Szörtsey István erre kijelentette, hogy csakis abban az esetben hajlandó eltekinteni attól, hogy a levél tartalmát a szerkesztésében megjelenő "Riport Kurir" cimü sajtótermékben közzétegye, ha Róth Vilmos a felmerült költségei fejében száz pengőt megtérít, A cikk végül is nem jelent meg, mert a vádlott a kéziratot nem küldte meg a nyomdának. Megállapította a törvényszék azt is, hogy Szörtsey István vádlott előbb telefonon, majd személyesen felkereste dr. Rajna Dezső ügyvédet, aki előtt felmutatott egy kéziratot, melynek tartalma súlyosan sértő és rágalmazó állításokat tartalmazott az ügyvédre nézve. Szörtsey István közölte dr, R ajnával, hogy ez a cikk az ügyvéd fényképével együtt a legközelebb mog fog jelenni a Riport ^urirban. Rajna Dezső dr. a rendőrség segítségét vette igénybe s megjegyzett bankjegyekben kifizetett Szörtsey Istvánnak ötven pengőt, azzal, hogy másnap még többet fog fizetni. A detektivek azonban Szörtsey Istvánt nyomban elfogták és a megjegyzett bankjegyeket tőle elvették. A vádlott s zörtsey István 1935 áprilisában megjelent Hetényi Heidelberg ^lbertné lakásán s követelte Hetényi Heidelbergné leánya ruháinak kiadását, arra való hivatkozással, hogy a leány szülei házától eltávozott és a szülők akarata ellenére is együtt él a vádlottal. Minthogy Hetényi Heidelbergék a ruhák kiadósát megtagadták, a vádlott kiirtással fenyegette meg az egész családot, Szörtsey Istcán vádlott ugyancsak a mult év áprilisában erélyes hangú levelet irt Gyuricza Ágnes szanatóriumi ápolónőnek s felszólította, ,^tíogy tartozását negvvennyolcórán belül fizesse meg, mert ellenkező esetben "repülni fog alkalmaztatási helyéről". A vádlott ezenkivül megfenyegette az ápolónőt azzal is, hogy lopás miatt bünvddi feljelentést tesz ellene, ha adósságát meg nom fizeti, Gyuricza Ágnes mindezek ;. ellenére nem fizetett. A vádlott ezután megjelent a Pajor-szanatórium igazgatója előtt s előadta, hogy Gyuricza Ágnestől arról értesült, hogy a szanatórium a személyzet részére "állandóan romlott hust tálal, amitől többen súlyosan meg/ betegedtek". A vádlott azzal fenyegetődzött, hogy "lapjában" közzéteszi ezekért és ezeknél még sokkal súlyosabb dolgokat is, ha az igazgató Gyuricza Ágnest huszonnégy órán belül nem bocsátja el állásából. Mindezekért a törvényszék Szörtsey Istvánt 2 rendbeli zsarolás vétségében, zsarolás bűntettének és zsarolás vétségének kis érlétében,rágalmazás vétségében és közcsend elleni kihágásban mondta ki bűnösnek s ossz • büntetésül kétévi fegyházra Ítélte, - A tábla Kállay-tanácsa most a jogi minősítés részbeni enyhítésével a vádlott büntetését egyévi fogházban állapította meg. A táblai Ítélet még nem jogerős. /MOT/ Ky.