Magyar Országos Tudósító, 1936. április/2

1936-04-27 [138]

AZ ÚJPESTI VÁLASZTÁS. Újpesten a képviselőtestület mindkét csoport­jának lejárt már a mandátuma, végülis a megye utasítására elkészítette a varos az uj kerületi b osztást, amelynek az alapján vasárnap megtar­tották s választást, c melynek során 60 városatyát választottak. Jóval a választás előtt,Pestvarmegye legutolsó kisgyülésén az újpesti jobbol­dali partok nevében Csik József apátplébános élénken tiltakozott az uj kerületi beosztás ellen, amely felfogása szerint a baloldali partok­nak kedvező Utalt arra, hogy mar s legutóbbi választásokon is jóval ke­vesebb mandátumot kapott a jobboldal, mint ahogyan a szavazatok ősanyá­ban megillette volna. Ilyen előzmények után tartották meg vasárnap a választást, amely titkos szavazással, mindvégig s legnagyobb rendben folyt le, A hétfőn délben közölt hivatalos jelentés szerint Összesen 12,188 szavaza­tot adtak le, amely a következőként oszlott meg: a baloldal kapott * 6 t 502, a jobboldal 5 „192-t, 488 szavazat:' - jutott e töredékeknek, 294 szavazatot magseiuroisitettek, általában nagyon sok. olyan szavazóoédula vált érvénytelenné, amelyre: Csik József nevét írták egyszerűen, anélkül, hogy megjelölték volna, hogy póttagnak, vagy rendes tagnak óhajtják meg­választani. Nem vettek részt a szavazáson 4,631-en. A szavazatok arányszámát összehasonlít a, hivatalosan meg­állapították, hogy a szavazatoknak teljes számából a ^..i--::- jobbol­dal 42 %-ot kapott, a baloldal pedig 58 %-hoz jutott, mégis a mandátu­mok megoszlása ugy történt, hogy 51 baloldali városatya ós 9 jobboldali jutott a városi képviselőtestületbe, amivel a mandátumok eloszlása ugy • alakult, hogy a baloldal a mandátumoknak 85 %-át kapta, holott a szava­zatok száma csak 58 %-ot tett ki, a jobboldal pedig, amelyik a szavaza­toknak 42 %-át kapta meg, mindössze 15 %-nyí mandátumhoz jutott, A jobb­oldali jelöltek közül képviselőtestületi tagok lettek a következők: Csik József apátplébános, országgyűlési képviselő, Aggházy Tibor MAV ta­nácsos, a NEP helyi elnöke, Láday Győző a Keresztény Gazdasági Párt el­nöke, vitéz Fraknóy Gyula a frontharcosok elnöke, Kelemen Géza szerkesz­tő a Keresztény Községi Párt újpesti vezetője, Nádas János a NEP helyet­tes elnöke. Budanovits Tibor, a hadirokkantak vezetője, Bodor Dezső és Nádassy Béla, Értesülésünk szerint a jobboldali pártok meg fogják peti­cionalni a választást, mert felfogásuk szerint nem jogerősen érvényes szabályrendelet alapján rendelték el a választást és készült el a kerü­leti beosztás, másrészt különböző visszaélésekre hivatkoznak és kifogá­solják azt is, hogy amig egy baloldali mandátum elnyeréséhez 128 szava­zat volt elégséges, eddig egy jobboldali mandátum megszerzéséhez 597 szavazatra volt szükség. A újpesti Nemz'-ti Egység Pártja, a Keresztény Gazdasági Párt es a Frontharcosok hétfőn este értekezletet tartanak, s azon döntik el, hogy esetleg demonstrációként nem mondanek-e le valameny­nyien a mandátumukról, /110T/0 — Vi

Next

/
Thumbnails
Contents