Magyar Országos Tudósító, 1936. április/2

1936-04-17 [138]

ECIYÜAZI Q 1 K ti A • A SÁROSPATAKI LELKÉSZ-TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM, amelyet a tiszánlnnenl református papság részére az egyházkerület elnöksége együtt/rendez a sárospataki teológiai akadémiával, a lelkipásztorkodás id :s"zerü kérdése­it tárgyalja. Szabó Zoltán dr. teológiai tanár istentiszteleti szolgálata után M át y ás Ernő dr. teol» akadémiai igazgató kifej­tette, hogy a hit tudománynak a legszorosabb kapcsolatban kell állania az élettel. Rámutatott az igazgató, hogy éppen ebben az irányban fejlő­dik a sárospataki főiskola munkája, aminek különleges bizonysága, hogy a teológiai akadémia tanárai faluszemlnárlumot, népfőiskolát és munka­tábort is szerveztek egyrészt a lelkészek érdeklődési körének szélesíté­se érdekében, másrészt pedig a hivők és a hittudomány •* < erő­teljesebb összekapcsolása céljából. Farkas István tiszánlnneni püspök a lelkipásztori öntudat felfokozását sürgette? "A küldetés hité­nek kell beragyognia a lelkipásztor életét, hogy környezetét is megih­lesse," - mondotta a többi között a püspöke E n y e d y Andor dr. egy­házker. lelkészi főjegyző "A lelkipásztor és a megtérés" cimü előadásá­ban azt mondotta, hogy igazi lelkipásztor csak megtért ember lehet, mert csak igy tud ..Isten szemével látni' 1 s ez a megtérés az életnek naponként megismétlődő feladata, A jó lelkipásztor nem önmaga í? nem is a világ szolgája, hanem Istené., s mint ilyen, irányt mutat embernek, családnak, nemzetnek, - élő tiltakozás a hitetlenség irányzataival szemben. Kiss József, Oyülvászi Jutván, S v i n g o r Jenő, Dará­nyi Lajos lelkészek felszólalása és Igeszolgálata után Szabó Zoltán dr. professzor "A lelkipásztor a szószéken", Kövér Pál lel­kész "A lelkipásztor a gyermekek között", Kom j á t h y Aladár dr. lelkész az ifjúsági, Darányi Lajos lelkész a felnőttek között végzendő lelkipásztori munka témájáról beszélt, ~ m ölgyes István dr., a FalUszÖvetsóg igazgatója a lelkipásztornak a falufejlesztésben végzen­dő munkájáról, Tróc sányi József dr* teol 0 akad. tanár az aktu­ális egyházi problémákról adott elő. Holnap, szombaton végződik az egy­házkerületi lelkészértekezlet„ V 1 c t o r János dr, budapesti lelkész és mások emlőadásával, s a konferenciát Farkas István püspök rekeszti be. /MOT/F. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR —SZÁZNEGYVEN REFORMÁTUS TANÁR GYŰLÉSE KECSKEMÉTEN, Kecskemétről jelentik, hogy adunamelléki református középiskolák tanárai és tanár­női ott háromnapos tanulmányi összejövetelt kezdtek^ amelyen száznegy­ven résztvevő van jelen. V a s s Vince dr„ kecskémét; 1 lelkész isten­tlsa Yeletl szolgálata után H e t e s s y Kálmán dr. kecskeméti refor­mátus lelkész a helybeli egyházközség nevében üdvözölte a résztvevőket, majd az egyházkerület tanügyi előadója; Imre Sándor dr, budapesti egyetemi tanár mondott megnyitót, hangsúlyozva, hogy a dunamelléki ta­nárok első Közös tanácskozása nem az iskolai tananyaggal foglalkozik, hanem azokkal a problémákkal, amelyek minden müveit embert érdekelnek. Ma már - igy folytatta Imre professzor - nem elog az, hogy szakdolgok­ban csak szakemberek legyenek jártasak, ezekhez minden müveit embernek is értenie kell, hogy határozott világnézetünk alakulhasson ki, mert világnézet nélkül tökéletesen nem végezhetjük el munkánkat. Az első előadó B a r t ók György dr, szegedi egyetemi tanár volt, aki "Világ­felfogásunk válsága" címmel a külföldi és magyar filozófia nagy alakjai­nak rajzán át indokolta meg a mai világnézeti krizist és adott irányítást a kibontakozásra nézve. Nagy György dr 5 budapesti kereskedelmi aka­démiai tanár a Jegybanknak a gazdasági életben való szerepéről, Schneller Károly dr. miskolci evangélikus jogakadémiai tanár a református lakosság szociális és gazdasági viszonyairól, M á 1 y u s z . Elemér dr. budapesti egyetemi ta-.ár a történettudomány mai kérdéseiről beszélt, délután pedig ankét volt "a tanulóifjúság magatartásának vál­tozásairól az utolsó tiz évben". Holnap kerül napirendre Jf|« B o é r Elek dr. kecskeméti református jogakadémiai tanár előadására, amely IQ Magyarország helyzetét ismerteti a világgazdaságban, vasárnap pedig Kováts J. István dr. dunamelléki egyházker,leikészl főjegyző is­tentisztelete, és I m r e Sándor dr. professzor záróbeszéde fejezi be

Next

/
Thumbnails
Contents