Magyar Országos Tudósító, 1936. április/1

1936-04-15 [137]

K. HUCZIK ELEMÉR MEGINT BOTRÁNYT RENDEZETT A TÖRVÉNYSZÉKEI. Különféle bűncselekmények miatt már többizhen szerepelt a büntetőbirósá­gok előtt K. Huczik Elemér dr. volt ügyvéd és egykori államtitkár. Több, mint harminc rendbeli csalás miatt emelt vádat ellene u kir, ügyészség ós annakidején elsőfokon a büntetőtörvényszék Krayzell-tanácsa vonta felelős.­ségre. A tárgyalások során K. Huczik elmebetegséget szimulált, vagy egyál­talán nem felelt a hozzá intézett kérdésekre, vagy podig értelmetlen vá­laszokat adott. Többizben botrányt rendezett, ugy, hogy az elnök erélyes közbelépésére volt szükség. A törvényszéki orvos szakértők többször meg­vizsgálták, de azt állapították meg, hogy nem elmebeteg és azért szimulál, hogy a bűnvádi következmények ulol kivonhassa magát, A törvényszék ötévi szigorított dologházra itélte-a szimuláns vádlottat, akinek ügye másodfokon a kir. ítélőtáblára került. A tábla meg­semmisitette az elsőbirói Ítéletet és o büntetést egyévi és öthónapi bör­tönre változtatta át, Eg az Ítélet a kúrián jogerőre' emelkedett, IdŐköz­ban K, Huczik Elemér Időközben bevonult a lipótmezei elmegyógyintézötbe, azonban az orvosi vélemény alapján elrendelték let art oktatását és bünteté­sének kitöltése céljából átkisérték az országos gyűjtőfogházba. Innen állították eiő ma délelőtt a büntetőt orv énys zók Krayzoll­tanáxsa elé: a már letárgyalt vádkomplexumban ugyanis két vádpont még el­intézetlen maradt ós a törvényszék mára tűzte ki a két csalási ügy tárgya­lását. Az egyik vád szerint K, Huczik egyik ügyfelétől Bélák Józseftől kicsalt loö pengőt, mig a másik vádpont Reichmann Miklós feljelentésén alapszik. Azt Ígérte az akkor meg ügyvédi funkciókat végző vádlott, hogy Reichmann Endro nevű fiát mentesíti a katonai szolgálat alól, azonban Ígé­retének nem tehetett eleget és a kapott 7oo pengőt jogtalanul saját cél­jaira fordította. A vádak ismertetése után az elnök több kérdést intézett K.Hu-^ ozik Elemérhez, aki azonban nem válaszolt, majd hirtelen meggondolta magát ós óktelen'.klahálásba kezdett: igazságtalanságot hangoztatott és különfé­le vádakkal illette a bíróságot, Krayzell elnök négylzben volt kénytelen öt-öt napi sötétzárkára büntetni a valósággal dühöngő vádlottat, aki olyan renitensül viselkedett, hogy a foghúzőr és a teremőr alig tudta meg fokoz­ni és a padra kényszeríteni, (ítélethozatalra n em került sor, mert az egyik sértett nem je­lent meg és azokból a biróság a tárgyalást elnapolta, /MOT/Sy, —KÉSSEL TÁMADTAK A RENDŐRRE - BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK ŐKET. Január 27-én az egyik kültelki vendéglőben mulatott Balázs Jó ? sef kifutó Sotony Lajos szerelő és Iván Piroska háztartási alkalmazott. Annyira Itta­sak voltak, hogy törni-zúzni kezdtek, majd amikor a vendéglős ki' akarta őket tuszkolni a helyiségből rátámadtak ós ütlegelni kezdték. Rendőrt hív­tak, aki rendet akart teremteni, azonban a részeg társasággal nem tudott megbirkózni: most már ellene fordultak, körülvették, ütlegelték és Iván Pi roska egy kést adott Balázs kezébe és azt kiáltotta: szúrd agyon a zsarut! Néhány vendég a szorongatott helyzetben lévő rendőr: Pap II, Márton főtörzs­őrmester segítségére^sietett és kiszabadította a bántalmazók kezei közül, A kir. ügyészség hatósági közeg elleni erőszak vétsége cimén emelt vádat Balázs és két társa ellen, akik a büntetőtörvényszék Krayzell-tanácsa előtt a mai tárgyaláson tagadták bűnösségüket és azzal védekeztek, hogy nagyon 1 ittasak voltak és semmire sem emlékeznek. \ Kihallgatták a tanukat, majd Késmárky Ernő dr. ügyészségi al­elnök - tekintettel arra, hogy csoportos támadásról volt szó - vádját bün­tetre minősítette és súlyos büntetés kiszabását indítványozta, A törvény­szék Balázs Józsefet és Iván Piroskát tiz-tlzhónapi börtönre, Sotony Lajost pedig, akinek csekélyebb szerepe volt hathónapi börtönbüntetésre itélte. Az Ítélet nem jogerős, /MOT/Sy,

Next

/
Thumbnails
Contents