Magyar Országos Tudósító, 1936. április/1
1936-04-11 [137]
Kézirat. _ Tizenegyedik kiadás. - A J !) Budapest, 1936, április 11, XVIII, évfolyam, 84.szám HÍREK -—HALÁLOZÁSA Salfai Saly Károly ny. rendőrfő tanácsos, a magyar államrendőrség nesztora életének 83. évében tegnap délután Budapesten elhunyt. Rendőrségi pályafutását még a regi Pest városi rendőrségnél kezdte meg 1870-ben és egyfolytában 47 évit, szolgálta a magyar államot. Mint rendőrtiszt, a rendőrség átszervezése körül maradandó erdemeket szerzett. Éveken át volt a bűnügyi osztály vezetője c s számos nemzetközi bűnügy kiderítése fűződik nevéhez. Szolgálati érdemeiért Ferenc Józsei^l879-ben a Ferenc Jézsef lovagrendet, 1916-ban pedig a ü„ oszt, polgári érdemrendet kapta. Tagja volt éveken keresztül a székesfőváros törvényhatósági bizottságának is. Temetése április 13-án, húsvét hétfőjén lesz a Kerepesl-utl temetőben délután 4 órakor. Az engesztelő szentmisét kedden reggel 9 órakor mutatják be a VII« kerületi olábaniatemplomban»/M0T/3 ihiieJuffil —FILLPRES GYORSVONATOK. A Magyar Királyi Államvasutak igazgatósága közli, hogy legalább 500 utas jelentkezése esetében április 19-én, vasárnap a következő filléres gyorsvonatokat indítja; l/\ Buda pestrő l Pécsre , Budapest k.p.u. indul délelőtt 6,25-kwr, Pécsre érkezik délelőtt 11.05-kor, vissza indul este 19.16-kor és Budapest keleti p.u.-ra érkezik 23.59-kor. A raenetLrt,j. jegy ára 5.-P. 2./ B udapestről Gyulára. Budapest ny.p.u. indul délelőtt 6.27-kor, Gyulára érkezeik 10.38-kor» Vissza indul este 18-42«kor és Budapest nyugati p.ué~ra érkezik 23.11-kor. Útközben le,- illetve visszaútban felszállás Mezőtúr, Gyoma és Békéscsabán van megengedve. A menettérti jegy ára 4„50 Po 5 ./B udapestről. Szegedre. Budapest, nyugcp.u.-ról indul délelőtt Go-kor, Szegedre érkezik delelőtt 9.32-kor, vissza indul 19 <,.50-kor $ Budapest nyug., p»u.-ra érkezik 23.25kor. A menettérti jegy ára 4.-P. E vonatoknál csakis az e vonatokhoz kiadott kedvezményes menettérti jegyek érvényesek, melyeket az utazás megkezdése előtt tintával, vagy tintaironnal alá kell irni- Minden egyéb jegy, vagy kedvezmény érvénytelen. A "Filléres' 1 gyorsvonatokhoz a jegykiadás ugy a központi menetjegyirodában* mint az összes fickókban kedden, 14-án reggel 9 órakor kezdődik. A vonatokhoz szüksófe esetén a Bszkrt csatlakozó járatokat idndito/MOT/3 —-CSILL^RY ANDRÁS DEC LETT A BUDAPESTI 017031 KAMARA ELSKÉSZITő BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE ( A belügyminiszter az orvosi rendtartásról szóló 1936. évi I. t.c, 55.|- a alapján bizottságot küldött ki a Budapesti Orvosi Kamara területére, a kerületi orvosi kamara megalakítása céljából. A bizottság tagjai dr, Csllléry András országgyűlési képviselő, dr. Hűlt Hümér egyetemi ny e r. tanár, dr. Jacobi József MABI rendelő főorvos, Petreir József dr. OTI alelnök, Verebély Tibor dr, egyetemi nyilvános r. tanár. A bizottság április 9.-án este fél 7 órakor tartotta alakulóüléL sét az Országos Orvos Szövetség helyiségében Hölt Hümérd r. korelnöklete UA alat : ... h OÍ.,ejtett választások eredményeként a bizottság elnöke f\y Csllléry András dr c lett, Petres József dr.-t titkárnak választották meg. A bizottság a húsvéti ünnepek után kezdi meg működését, amikor is hirdetményben hívja fel az orvosokat a kamarába való belépésre«/MOT/Pe.