Magyar Országos Tudósító, 1936. április/1
1936-04-07 [137]
I i. J. XV X-l iL BOLGÁR VENDÉGEK áRKEZTEK BUDAPESTRE• Kedden délután gyorsvonaton nagyobb bolgár társaság érkezett látogatóba Budapestre, köztük a szófiai első leánygimnázium hatvan növendéke, akiket Fehér Géza egyetemi m. tanár, a szófial magyar követség kultúráttaséja vezetett, A fiatal leányokat tanáraik és tanárnőik is elkísérték magyarországi útjukra, A bolbár vendégeket ünnepélyes külsösc 0 ek között fogadták a Keleti-pályaudvaron, ahol nagyszámú közönség &yült össze fogadtatásukra. Jelenvolt a budapesti bolgár' követség számos tagja Altlnoff Boris követségi titkár vezetésével, a kultuszminisztérium képviseletében vitéz dr. Na to y Iván miniszteri titkár, a tankerület részérni Kiss Ferenc Igazgató és Elekes István tanár, a Turáni Társaság képviseletében Ne ller Mátyás titkár és Sipos Jenő fogalmazó, továbbá a budapesti leányiskolák növendékei nagy számban, valamint egy szakasz magyar cserkész, bolgár zászlók alatt. Zugé éljenzés fogadta a vendégeket ós vezetőiknek a magyar tanárnők nemzetiszínű szalaggal átkötött virágcsokrot nyújtottak át, A szívélyes fogadtatást a bolgár vendégek részéről Nestorovna Ve 11* köszönte meg, majd Czwetkoff Lázár, a budapesti bolgár követség sajt óelőad ój a a követség köszönetet tolmácsolta* Az üdvözlések után a ooloár diákleányok kórusa előbb-a magyar, utána pedig a bolgár Himnuszt énekelte el. Bolbár vendégeink több napot töltenek a magyar fővárosban, majd vidskre is ellátogatnak. Budapesti elhelyezkeoósükről a székesfőváros gond ós kod ot t, /MO T/ Vr FRONT HARC OS-KÖZGYŰLÉS OROSHÁZÁN* Ünnepélyes külsőségek között tartotta tisztújító közgyűlését az Országos Frontharcos Szövetség orosházi főcsoportja. A közgyűlésen megjelent gróf Takács-Tolvay József országos elnökkel az élén a központi tisztikar teljes számban, s a megjelentek között voltak dr. Rlcsóy-Uhlarlk Béla főispán, vtt#a dr. Márky Barna alispán es mások. Dr. Torkos Béla főcsoport-elnök mondott megnyitót, majd a tisztújítás után bróf Takács-Tolvay József intézett lelkesítő beszédet a megjelentekhez, akiknek nevében dr. Lázár Lajos társelnök mondott köszönetet. Utána Kertész Elemér a Frontharcosszövetség munkaprogramját ismertette. A köZbyüldS után este Ü»Jtársi vacsora volt, amelyen az első pohárköszöntőt Torkos Béla mondotta a kormányzóra, majd több felszólalás hangzott el. /MOT/B —— , —SVÉD 0FTO3 ELŐADÁSA BUDAPESTEN. A Magyar Országos Orvosszövetség elnökségének felkérésére dr. NI la álwall, a lund 1 /Svédország/ egyetem tanársegéde kedden előadást tartott a Budapesti Királyi Orvosegyesület Semmelweis -termében. Áz ülésen dr. S a r b ó Artúr, a MCOSz alelnöke elnökölt, aki rövid megnyitó után felkérte az előadót előadájának megtartására, Dr.Alwall németnyelvű előadásában igen érdekes és nálunk eddig csak kismértékben Ismert adatokat közölt a svédországi orvosi, szociális és betegápolási kérdésekről, orvosképzésről, népbetegségek elleni küzdelemről és az ottani betegségi biztosításokról. A szépszámban megjelent szakközönség nagy érdeklődéssel hallgatta meb az előadást és lelkes ünnepléssel mondott köszönetet az előadónak. /MOT/B RENDŐRSÉG —MEGVERTEK EGy KERÉKPÁRTÓLVAJT. A Gróf Tisza István-utca és Bélványutca sarkán a járókelők arra lettek figyelmesek, hogy Gajdácsi István 20 éves alkalmi munkás e&y kerékpárt akar ellopni. Az utca közönsége a kerékpártolvajt ugy megverte, ho ö y a mentőknek kellett a Rókus kórházba sfcállitanl. /MOT/R /A*