Magyar Országos Tudósító, 1936. április/1
1936-04-07 [137]
EGYHÁZI HÍREK 2 * íO RAVASZ LÁSZLÓ PÜSPÖK ELŐADÁSÁVAL VEGET ÉRT A SOLI DEO GLÓRIA SZÖVETSÉG ORSZÁGOS JUBILÁRIS NAGYGYŰLÉSE. A tizenötéves fennállását ünneplő Soli Deo Glória Diákszövetség kedden,, & zárónapon is kora reggeltől foglalkoztatta a Budapestre felgyülekezett másfélezer főnyi diáksereget. A reggelt biblia tanulmányozással kezdették, majd a főiskolásoknak Huszthy Aranka vallástanár, Baroza Gedeon tanár, Barozán Endre bölcsészhallgató, a középiskolás fiuknál Soós Géze dr, szövetségi alelnök, a középiskolás leányoknál Bolemányi Margit országos titkár beszélt és a gyűlésen Imre Sándor dr. egyetemi tanár adott további tájékostatást. Koradélután országos zsoltár- ós bibliaismereti versenyt Js tartottak, később pedig c Salétrom-utcai templomban folyt le a háromnapos országos összejövetel zár ü ünnepe 0 Itt Ravasz László dr. dunamellóki püspök "Istennel találkozó élet" cimmel mondotta egyebek között a következőket; - Sokszor megkérdeztem regényíróktól, kezdte Ravasz püspök,hogyan készül a regény? Emberek találkozása a szemem előtt, felelik az ir°k, "magától megy" a regény » megirása, mert minden regény találkozásokból áll. De - folytatja Ravasz László - ebből áll maga az élet: sors, változás, élet alakulás mind-mind találkozásokból támad-. Találkozol egy másik emberrel, a csábitód lesz, aki megbont és talán innen számit a bukásod, - talalko^ásokból alakul a történelem, Antoniusban nyugat találkozik Kleopatra-val, kelettel, - Pláto Sókratessel: ebből szá-Tnszik a hellén filozófia, Dante találkozik Beatricevel, s ebbel lesz a Divina Commódia, Petőfi találkozik Szendrey Júliával, s ebből születik a magyar költészet egyik csúcspontja, sokben kettejük sorsa is... De a találkozások között mégis a legnagyobb, amikor az ember sz Örökkévalóval kerül szembe... íme: Pál apostol találkozása a damaszkuszi uton Krisztussal, Saulus az összetört és letaposott Izraelt akarja lábraállitani es akkor hallja, hogy valaki Messiásnak mondotta magát, ezért arculverték és keresztrefeszitettók, "jól tették", mondotta Saulus és kárörvendve nézte, hogyan kövezik halálra István vértanút, és Pál nem birta elviselni a tudatot, hogy Krisztus él, - hiszen akkor jaj azoknak, akik kezet emeltek rá, s aki a keresztyéneket üldözi, az élő Istenre emeli fel lázadó kezét, nem tudta elviselni ezeket a Jézus-párti, "bacillushordozó" embereket... - És akkor találkozott Krisztussal, szemóbecsápott e találkozás fényözöne, úgyhogy összeroskadt belé, s akkor felsikoltott: Isten ellen követtük el a legszörnyűbb merényletet, amikor Krisztus ellen fordultunk, A Saulusból Pállá lett apostol példája egyszersmindenkorra bizonyltja, hogy Istennel Krisztusban lehet találkozni. Krisztus a hivás és a megérkezés, Krisztus a kérdés, Ö a felelet, Krisztus a hid, az élő kapcsolat, akiben a lélek, az élet az örökkévaló Istennel találkozik,Jézussal találkozott Júdás is, vele együtt nyúlt a tálba, de Judáson nem segitett ez a találkozás és belehullott a bűnhődés örvénylő mélységeibe, ez nem volt uj sors, nem volt számára megváltás, csak olyan találkozás, mint amikor a vak néz bele a napba, ég arca s tűstől, de a fényből semmit sem érez... Isten mindig gondoskodik arról, hogy én, szegény bűnös ember találkozhassam Vele, könyörülhessen rajtam, hitet ád nekem, hogy kegyelemmé válhasson számomra és "Sem halál, sem élet, - sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység el nem szakíthat' minket Isten szerelmétől, amely van a mi Urunkban, Jésus Krisztusban"... Ravasz püspök beszéde után E n y e d y Andor dr. tiszáninneni egyházkerületi lelkészfőjegyző, miskolci lelkész úrvacsora! előkészítést végzett, majd R a v a s z püspök, E n y ed y főjegyző és M o r v a y István lelkész osztották ki a sokszáz diáknak az Uri Szent Vacsorát. A konferenciát bezáró beszédet mondott végül Budai Gergely dr. budapesti teológiai akadémiai tanár, a szövetség elnöke. Holnap^ szerdán még a szövetség szénior-tagjai'konferenciáznak, B, Pap ±üuVLI:/ • "io best"yen Jenő dr, és Csekey Sándor dr. teol, tanárok előadásaival. /MOTTP J£ .,^TÍO